Lajos, Patrícia
15 °C
28 °C

Az öltönyös majmok bolygója

2008.12.29. 00:17
 

Jared Diamond, a Kalifornia Egyetem evolúcióbiológusa és Pulitzer-díjas ismeretterjesztő szerint nincs szükség szuperszámítógépes kockázatelemzésekre és komplex klímamodellekre ahhoz, hogy megtudjuk, mi vár ránk a következő évtizedekben. Éppen elég útmutatást adnak ez ügyben a régészeti leletek.

A tudós szerint az emberiség lokálisan már számtalanszor előadta ugyanazt a drámát, amelynek ezúttal a globális fináléja következik. A különbség csak annyi, hogy a túlélőknek most már nem lesz hová továbbvándorolniuk, hogy sokadszor újrajátsszák a mindig ugyanúgy végződő előadást. Nincs több szűz terület.

(Hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan.)

Nincs több szűz terület, hacsak nem a Mars, de azt talán még a NASA sem gondolja komolyan

Diamond kedvenc példája a húsvét-szigeti civilizáció. Amikor nagyjából másfélezer éve a polinézek benépesítették a szigetet, azt még buja őserdő borította. Mikor 1722-ben egy holland felfedező rábukkant, a kopár és elhagyatott tájat több száz monumentális kőszobor díszítette, a szoborfetisista társadalomból viszont már csak mutatóba maradt néhány lepusztult család, akikből senki sem nézte volna ki a szoborállításhoz szükséges fejlett technikai tudást.

Az egész korabeli világ fantáziáját megmozgató rejtélyt a megszállott norvég óceántutajos és néprajzkutató, Thor Heyerdahl, majd az őt követő régészek fejtették meg: a bennszülöttek kiirtották az erdőségeket, hogy a helyén haszonnövényeket termesszenek, valamint a kenuépítéshez és a szobrok felállításához szükséges farönkökhöz jussanak.

Ezzel elvoltak vagy ezer évig a húsvét-szigetiek, ám amikor szó szerint az utolsó fát is kivágták, befuccsolt az állandó népesség- és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell: a bennszülöttek nagyon sokan lettek, az erdőirtás miatt azonban talajerózió, ennek következtében pedig rosszabb terméshozamok jöttek, és kenut sem volt már miből építeni, hogy halászhassanak.

A populáció létszáma így már jóval nagyobb volt, mint a leabált sziget eltartóképessége, a fejlett szoborállítási technológiájukra oly büszke polinéz polgárok pedig frusztrált dühükben egymásnak estek, és gyilkos háborúkban, sőt emberevéssel redukálták a lélekszámot a lepusztított sziget által eltartható szintre. Közben magaskultúrájuk is odalett.

Befuccsolt az állandó népesség-, és GDP-növekedésre optimalizált társadalmi modell

Diamond szerint ugyanez történt anno a majákkal, valamint többek között a nyugati civilizációk bölcsőjének számító Közel-Keleten és a Földközi-tenger vidékén is. Az aranykorokról szóló legendákkal ellentétben minden ősi civilizációs központ szisztematikusan tönkretette a természeti erőforrásait.

A mediterráneum sem volt mindig az a kopár, terméketlen, túlsúlyos német turisták kiszolgálására optimalizált vidék, mint manapság. Az ősi Görögország régészeti vizsgálatai a populációk növekedésének és összeomlásának számos egymás után következő ciklusát tárták fel, mígnem az erdős hegyek és termékeny völgyek az erdőirtás, a túllegeltetés és az erózió hatására teljesen tönkrementek, az emberi civilizáció központja pedig korábban érintetlen területekre vándorolt tovább.

És ez a folyamat így zajlik le újra és újra a mai napig, de egyre nagyobb léptékben és egyre több helyen. Diamond 2005-ös, Összeomlás című könyve más megvilágításba helyezi például a ruandai népirtást is, a közismert politikai és etnikai dimenziókon túl környezeti okokat tulajdonítva neki. A genocídum előtt Ruanda népsűrűsége Hollandiáéval vetekedett, de közben az erdőpusztítás és a kimerült talaj miatt évek óta csökkent az egy főre eső élelmiszertermelés.

A tömeggyilkosságot etnikai alapon, és politikusok tervelték ki ugyan, de a nép azért hajtotta végre oly készségesen, mert úgy érezték, túl sokan élnek túl kis területen.

Diamond világhírű könyveiben lényegében újrafogalmazta, és történelmi példák tucatjaival támasztotta alá Thomas Malthus angol közgazdász elhíresült, eredetileg álnéven publikált 1798-as röpiratát, ami már akkor bedobta a köztudatba a túlnépesedés fogalmát, amikor még csak egymilliárd ember élt a bolygón.

Malthus szerint a fenntarthatatlan erőforráshasználat által generált populációs és környezeti problémák mindenképpen megoldódnak: ha az emberiség nem oldja meg őket tudatosan, akkor maguktól, de abban nem lesz sok köszönet. Az esszéista cinikus javaslata szerint a tudatos megoldás az lenne, hogy védekezés helyett hagyni kell a járványokat, a háborúkat (valamint a gyerekgyilkosságot és a homoszexualitást), hogy elvégezzék a piszkos munkát, különben a probléma egyre kezelhetetlenebbé válik. Hadd hulljon a férgese.

A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit

Ehhez képest ma már majdnem hétmilliárd ember él a Földön, és bár a növekedés üteme csökken, a demográfiai modellek szerint 2050 körül kilenc-tizenegymilliárdos szinten tetőzik majd az embertermelés. A nagy kérdés az, hogy eltart-e ez a bolygó ennyi lelket fenntartható módon az addigra elérhető műszaki színvonalon?

Erre a nagy kérdésre sokféle, túlnyomórészt nem túl vidám választ ad a tudomány. Jared Diamond optimistán azt mondja, hogy a mai, globalizált civilizációnak – primitívebb elődeitől eltérően – már van választása: időben eldöntheti, hogy összeomlik vagy fennmarad. Választhatunk, mert mi már ki tudjuk számolni, mit bír el a bolygó, és a fejlett technikánkkal alkalmazkodhatunk is hozzá, ha akarunk.

A rossz hír az, hogy a jelek szerint nem akarunk. A végkifejlet ügyében Diamond – számos tudóstársához, köztük a magyar Gyulai Ivánhoz hasonlóan – megbízhatóan pesszimista maradt, úgy látja, hogy az emberiségen az összes múltbéli ökológiai katasztrófa pontos ismerete sem segít, „a jelen a szándékos vakság vaskora”.

A mai társadalmak rendre megismétlik a múltbeliek öngyilkos ökológiai döntéseit, a különbség csak annyi, hogy egyre nagyobb léptékű és egyre hatékonyabb a környezetpusztítás.

A borúlátók között James Lovelock brit akadémikus, a Gaia-elmélet megalkotója viszi a prímet, szerinte ma már elkerülhetetlen a bukás. Az ember által előidézett klímaváltozás hatására az emberiség túlnyomó többsége ki fog pusztulni a 21. század végére, a nagyjából ötszázmillió túlélő az északi területeken húzza majd meg magát.

A 2008-ban beütött globális pénzügyi és gazdasági válságban is egyre többen ismerik fel az ökológiai katasztrófa előszelét.

Az ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az agyonhájpolt tőzsdekrach

A G8-államok 2007-es heiligendammi csúcstalálkozóján részt vevők megrendeltek egy elemzést, amely a biodiverzitás csökkenését közgazdasági szempontból számszerűsíti. A Deutsche Bank vezette EU-s konzorcium  kutatásának első részét idén októberben hozták nyilvánosságra, és az derült ki belőle, hogy csak az erdőirtások externális költsége 2-5 ezer milliárd dollár évente globálisan. Vagyis jóval több, mint amennyi pénz a válság miatt eltűnt a transznacionális bankrendszerből az idén.

Az elemzést készítő közgazdászok szerint az évről évre növekvő, láthatatlan, mert korábban nem forintosított ökológiai tőkeveszteség mellett eltörpül az elmúlt nyolcvan év legnagyobb világgazdasági válságát okozó, agyonhájpolt tőzsdekrach. Ugyanezzel riogatott nemrég Erik Solheim norvég környezetvédelmi miniszter is.

A természeti erőforrások túlhasználatát az erdők, a vizek, a termőföld, a levegő és a biodiverzitás megújítását szolgáló kapacitásokat számszerűsítő ökológiai lábnyommal szokás leírni. A WWF nemzetközi természetvédő szervezet idei Élő bolygó jelentése szerint ezek a kapacitások ma már legalább harminc százalékkal elmaradnak az igények növekedésétől, és ha ez így folytatódik, akkor a 2030-as évek közepére legalább két bolygónyi lesz az emberiség ökológiai lábnyoma.

Ez persze nyilvánvaló képtelenség, az ötmilliárd éves bolygó ezentúl sem fog az emberiség exponenciálisan növekvő igényeihez alkalmazkodni, ahogyan a neoliberális pénzügyi rendszer sem viselte el egy ponton túl a rendszerszintű túlhasználatot. És ahogyan a pénzügyi erőforrásokkal való visszaélést is mindenki megszívta a végén, ugyanígy lesz majd a természeti erőforrások abúzusával is.

(Egyébként van egy olyan ország a Földön, amely a túlfogyasztókat megközelítő várható élettartammal és iskolázottsággal, viszont a bolygó kapacitásán belüli ökológiai lábnyommal rendelkezik. Ezt az országot úgy hívják, hogy Kuba. Persze ők sem önként vállalták az ökológiai ugrást, a szovjet olajszállítmányok elmaradása kényszerítette őket zöldítésre tizennyolc évvel ezelőtt.)

A munkahelyek értékesebbek a fáknál? Kiváltjuk a fákat kutatásfejlesztéssel?

Jared Diamond az Összeomlásban azon viccelődik, vajon mire gondolhatott az utolsó pálmafát kivágó húsvét-szigeti munkavállaló? Hogy a munkahelyek értékesebbek a fáknál? Hogy a technológia megoldja a problémákat, kiváltjuk a fákat valami ígéretes kutatásfejlesztéssel? Hogy különben sincs perdöntő tudományos bizonyíték arra, hogy nincs több fa valahol másutt a szigeten?

Egyik sem jött be, és a tudomány jelenlegi állása szerint nekünk sincs sok választásunk. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon: kiadós recesszió, míg vissza nem fogyunk az egy glóbusznyi gatyánkba, vagy még több hipermarket, óriáspláza, légitársaság és felhőkarcoló. És aztán a hirtelen halál, mint a Húsvét-szigeten ötszáz évvel ezelőtt.

A cikket itt lehet kommentálni