Pitiáner politikai marketing

2004.07.26. 01:05
Sokba volt a kakaóbiztos oviszámítógép, tudta meg a Fidelitas. Százmilliót is érhet Demszky nyaralója!, adta hírül a Fidesz budapesti frakciója. Elég hülyén hangzó hivatkozások, forrásmegjelölések lennének ezek, de mindenképp pontosabbak, mintha a szóban forgó híreket elsőként közlő sajtótermékek nevét helyettesítenénk be a megfelelő helyre: a belpolitikai botrányok jó részéhez manapság a politika szállítja a muníciót a sajtónak, nem pedig fordítva, ahogyan a naiv ügyfél képzelné. Az egyes szerzők által negyedik hatalmi ágként ünnepelt bagázs pedig boldogan asszisztál, jobb esetben mert így legalább van miről írnia, rosszabb esetben pedig mert a tisztelt megrendelő felületet, neadjisten tulajdonrészt is vásárol a médiumban sajtóértesülésnek álcázott politikai hirdetése megjelentetése céljából.

Felületet, neadjisten tulajdonrészt is vásárol sajtóértesülésnek álcázott politikai hirdetése megjelentetése céljából
A magam részéről erre gyanakszom a Demszky nyaralóvásárlását feszegető Blikk-cikksorozat kapcsán is. Nem mintha elhinném Demszkynek, hogy a hivatalos jövedelméből teremtette elő az isztriai luxusvillát, de a tálalás módja politikai marketingtől bűzlik. Épp a múlt héten kaptam megbízható értesülést arról is, hogy a főpolgármester kiküldetésnek álcázott lovardázásra készül Izlandra, hogy tenyészpárt keressen egy korábbi vizitről hazahurcolt mokány északi hátasának. Politikai marketing eredménye az oviszámítógép-botrány is: ezek a témák nem független, tényfeltáró újságírók szorgos uborkaszezoni munkája nyomán kerülnek a magyar sajtó napirendjére. Mikor viszont már ott vannak, a tisztelt megrendelő elégedetten rácsap a magas labdára: sajtótájékoztató, feljelentés, rendkívüli bizottsági ülés.

Ez önmagában persze nem volna probléma, sőt, örülnünk kéne annak, hogy régen esedékes paradigmaváltás körvonalazódik a hazai politikai marketingben: a keményvonalas pártlapok korszaka végleg letűnni látszik, lassan már a Fidesz is belátja, hogy nem lehet a közvéleményt csak a hozzá látványosan lojális pártsajtón keresztül manipulálni. A politikailag elkötelezett médiumokra nem kíváncsi minden olvasó, azokkal csak a politikailag amúgy is lojális szekértáborlakók ideológiai karbantartása, a márkahűség fenntartása abszolválható. Helyettük a sokkal több embert elérő, kvázifüggetlen bulvármédiát kell a spindoktoroknak külföldi licenc alapján kezelésbe venni, illetve valódi hírértékű információkat kell szivárogtatni a napisajtónak.

Ez cirkusz a népnek, ezek nem valódi sztorik
Ez még mindig rendben volna, professzionális, korszerű megoldás, és én is unom a pártlapokat. A legnagyobb példányszámú napilapról, a több mint egymilliós olvasótáború Blikkről pedig a realitykorszak óta tudjuk, hogy nem idegen tőle a szerkesztőségi tartalomnak álcázott "médiapartnerség", miért pont a politikai megrendelésekkel tenne kivételt? Különben sem ők lennének az elsők, fogadtak már el politikai megrendelést a Blikknél sokkal magasabb presztízsű orgánumok is. Még a szerkesztőségi tartalmat és a hirdetéseket tisztességesen megkülönböztető hírszolgáltatók is rendszeresen saját híreikként közlik politikai marketingirodák üzeneteit, ha azoknak szerintük is valódi hírértéke van. Az ellenzék is csak a dolgát teszi, ha így vagy úgy, de legalább nyilvánosságra hozza a hatalom viselt dolgait.

Ami nagyon nem tetszik nekem ebben az egészben, az a marketingtámogatott botrányok színvonala. Egyszerűen nem hiszem el, hogy miközben a versenyhivatal milliárdokra büntet kartellező autópályacégeket, egy néhány tízmilliós nyaraló vagy egy néhány százmilliós számítógéptender a mai Magyarország legjelentősebb korrupciós ügye. Ez cirkusz a népnek, ezek nem valódi sztorik. És a szocialista politikai marketingnek sem sikerült sokkal komolyabb lenyúlásokat prezentálnia a kormányváltás körül, pedig akkor legalább látszott az erőfeszítés.

A politikai marketing instant hírein ellustult újságíróknak maguknak kéne nyomozniuk
Mintha egy bizonyos összeghatár felett, ami harminccal és hetvennel is jól osztható, egyik félnek sem lenne érdeke a nyilvánossághoz fordulni, mintha valamiféle meg nem támadási szerződés lépne érvénybe. Az ilyen ügyekben a politikai marketing instant hírein ellustult újságíróknak maguknak kéne nyomozniuk, és ha esetleg mégis megteszik, nem remélhetnek segítséget senkitől: a politikai reklámügynökségek account managerei tanácstalanul vonogatják a vállukat, a főszerkesztőjük viszont jó eséllyel kap egy fontos hívást valakitől, aki szerint a szóban forgó téma szurkapiszkálása most nem időszerű.