Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A belgák hova álljanak?

2003.09.01. 00:12
"A balliberális média és értelmiség nagy része felül a Fidesz tudatos botránystratégiájának" - panaszkodik a Népszabadságban Dessewffy Tibor politológus, aki szerint "a Fidesznek fontos versenyelőnye a politikai arénában, hogy támadások esetén működik az elemi közösségi szolidaritás". Bezzeg a Magyar Nemzet a Fidesz-érában soha nem hagyta tematizálni magát az akkori ellenzék által feldobott témákkal - nosztalgiázik Dessewffy, majd levonja a már-már keserűnek tűnő konklúziót: "a baloldali és liberális médiumok nem állnak közvetlen pártirányítás alatt".

Sommásan a publicista tirádáit minősíthetnénk akár seggnyalásnak is
A sajtószabadság elemi kritériumaival is hadilábon álló szerző immár második nekifutásra vádolja "politikai infantilizmussal" és titulálja "válságértelmiséginek" azokat a "balliberális közbeszédformálókat", akik "úgy kapják fel a jobboldal által bedobott - légből kapott - botrányokat, mint az amerikai foci legjobb futói a labdát". Előző cikkében a "halál csókjával", az SZDSZ létének ellehetetlenítésével vádolta azokat, akik a szerinte fontos, pozitív kormányzati intézkedések helyett a Fideszt túllicitálva kutatnak kormányközeli botrányok után, és az "ellenfél valóságinterpretációit" szajkózzák kritikátlanul.

Sommásan a publicista tirádáit minősíthetnénk akár seggnyalásnak is (ahogyan a jobboldal közösségileg szolidáris cikkírói nyilván meg is teszik), hiszen köztudott, hogy kollégánk nem csupán érzelmileg kötődik a kormánypártokhoz. Ez bizony magas labda, Petőcz György, az Élet és Irodalom szerzője sem állta meg, hogy reakciójában "a tanácsadó figurájában testet öltő kurzusértelmiséginek" titulálja a véleményét áltudományos szósszal ("a magyar informatika Dessewffy-féle kétlépéses törvénye", meg hasonló sületlenségek) ízesítő megmondóembert, a nem éppen a visszafogottságáról híres Tamás Gáspár Miklós pedig a közbeszédbe kapcsolódó politológusok kapcsán egyenesen "tehetségtelen és tudatlan seggfejek halmazáról" beszélt, akik "megszilárdították a balközép publicisztika apologetikus funkcióját", szabad fordításban: seggnyalók.

A helyzet azonban ennél talán picit bonyolultabb: Dessewffy a maga cinikus módján nyilván hisz az álláspontjában, különben nem jönne - már másodszor - házhoz a pofonért, elvégre a tanácsaiért fizetik a minisztériumban, nem a cikkeiért. Meggyőződése neki, hogy jó ügyet szolgál, amikor önmérsékletre, az "ügyek racionális vizsgálatára" inti a "balliberális médiaértelmiséget", őszintén aggódik Magyar Bálintért, Gyurcsány Ferencért és Juhász Ferencért, akik őszerinte "tehetséges és karakteres politikusok".

Vegyük észre: Tibornak küldetéstudata keletkezett. És ezzel nincs egyedül az úgynevezett balliberális oldalon.

A közvetlen pártirányítás alatt működő orgánumok "közösségi szolidaritásával" jön elő
Akkor mi a baj a Dessewffyvel?

Éppen ez. Miközben Weberrel példálódzik, aki szerint a professzionális politikust a távolságtartás különbözteti meg "a puszta izgalmi állapotban leledző politikai dilettánstól", ő maga izgatott és képtelen távolságot tartani. A legjobb meggyőződésével szolgált üggyel érzelmileg azonosulván egyre fokozódó szerepzavarba kerül, és ezt a szerepzavart kéri számon a magyar sajtó a nyugati normákhoz közelebb, professzionálisabb módon működő részén.

A közvetlen pártirányítás alatt működő orgánumok "közösségi szolidaritásával" jön elő egy olyan országban, amelynek éppencsak sikerült meghaladni ezt a velejéig hamis és hazug "szolidaritást".

Ha egyáltalán sikerült. Mert a "ballib média" - egy kezemen meg tudom számolni a kivételeket - gyakran csaknem annyira pártos és elfogult, mint a Dessewffy által piedesztálra emelt jobboldali szolidárisok. Egy olyan országban, ahol a közönség képtelen eltartani a minőségi, független újságírást, ez törvényszerű dolog: a sajtó szabadsága a tulajdonosoké, akik nem kifejezetten antikapitalista álmodozásukról és a politikától való távolságtartásukról híresek.

Az állam nagy megrendelő, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a "botrányújságírás" büdzséjének hányszorosát kitevő adóforintokból gazdálkodnak a mindenkori kormányzat politikai píár- és marketingosztályai.

A kormányváltás után több mint egy évvel még mindig adagolják a Fidesz-lenyúlásokat
Akik persze ugyanúgy próbálják "tematizálni a közvéleményt", mint az ellenzék spin doctorai: a kormányváltás után több mint egy évvel még mindig adagolják a Fidesz-lenyúlásokat, lebegtetik a büntetőjogi felelősségrevonást. Módszereik cseppet sem finomabbak mint politikai ellenfeleiké - de hát a közvéleményt jobban érdeklik a regnáló kormány kétes ügyei, ez már csak így működik. A politikai utcaszínház (Para-Kovács Imre kitűnő meglátása) előadásait persze negligálhatja az újságkészítő, de miért tenné, ha az olvasótáborát érdekli a produkció - felelősen csak arra törekedhet, hogy minden ügy, pártállásra való tekintet nélkül, a valódi súlyának megfelelő, kritikus és lényeglátó tálalást kapjon a tematizátorok által sulykolt lózungok helyett.

Önellentmondásba keveredik Dessewffy akkor is, amikor paradox módon "a média két szereplőre szűkülő focimeccslogikája" miatt is a "válságértelmiségit" okolja: énszerintem a jobbos misszionárius, és a balos kurzusértelmiségi újságírás sajátja az, ami "hosszú távon és mesterségesen osztja meg a társadalmat, és agresszívan arra késztet mindenkit, hogy vagy az egyik, vagy a másik táborhoz csatlakozzék" - ahogyan Hack Péter fogalmazott. Dessewffy már csatlakozott, agresszívan csatlakozásra késztet, számára nem okoz dilemmát hogy a Hack szerint súlyos társadalmi és politikai válság kockázatát hordozó kétpártrendszerben hova pozicionálja magát.

De tessék mondani, a belgák hova álljanak?