Egyenlő esélyek

Hétfőn a köztársasági elnök aláírás helyett visszaküldte az országgyűlésnek a kórháztörvényt, fontolgassák még egy kicsit. Azt a szívességet nem tette meg, hogy kérése ne a nyári szünet előtti utolsó, egyébként rendkívüli, ülésnapon kézbesüljön a T. Háznak, azaz a honatyák és -anyák (honszülők) aggályos pontosságú házszabályszerűséggel fontolgathassanak még két napot, mielőtt nyaralni mennek. De hát kellett az elnöknek az az egy hét, hogy megállapítsa, pontosan ugyanazt gondolja a törvényről, mint az ellenzék. A Ház így aztán össze is hívódott még aznap egy második rendkívülire, legott megfontolt, és megszavazta a Csehák-törvényt másodszor is.

Az ellenzék meg boldogan kivonult megint, megállapítva, hogy a koalíció alázza a köztársasági elnököt, és sárba tiporja a házszabályt, de meg még az alkotmányt is. Mondhatták volna, hogy az MSZP jó Fidesz-tanítvány, de az lehet, hogy közvélemény-kutatásilag kevésbé hatékony poén.

A kórház-privatizációs törvénymódosítás nemzetnyomorító voltáról egyébként szépen egybecsengő kórusba olvadtak a jobboldali pártok szólamai az orvosi kamaráéval és az egészségügyi szakszervezetekéivel. A zengő harmóniának sajátos bukéja van.

Mert a magyar doktor visít, mint a pengős malac

"Nem támogatja a kórháztörvény elfogadását a Magyar Orvosi Kamara - döntött a szervezet küldöttgyűlése. A közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón a szervezet elnöke elmondta, a küldöttek többsége úgy látja, hogy a törvény nyomán nem várható érdemi javulás az egészségügyben. A küldöttek írásban véleményt nyilvánítottak egy esetleges szakmai demonstráció módjáról is." A hír 2001 decemberéből való, még az előző - Mikola-féle, szintúgy nemzetnyomorító - kórház-privatizációs törvényt övező orvoskari tutti egyik fermátája.

Mert a magyar doktor visít, mint a pengős malac, ha bármi vállalkozásszerűség látszik beékelődni közé meg a társadalombiztosításnak csúfolt osztó állami mancs közé (érthetetlenül, mert ha muszáj neki - l. a háziorvosi praxisokat -, egész jól elvan; a régi jó maszek rendelőkről nem is beszélve). Mindegy neki, hogy lebutított, "nonprofit" jól vajazható-lobbizható reformocskáról (Mikola-törvény), vagy netán reménytelenül körülbástyázott, korlátozott, tőkeemelős, "profitorientált" jól vajazható-lobbizható reformocskáról (Csehák-törvény) van szó, zeng az aggódók kara.

Merthogy "az egészségügyi ellátás nem lehet haszonelvű". (Nem-e? Ugye viccelni tetszik, doktor úr? Hálapénz, honorárium?) És ugyanazzal a tüdővel, hogy "a jelenlegi finanszírozási rendszerben" nincs, aki tőkét rakna a rendszerbe, mert csak ráfizethet. Józan paraszti ésszel (vagy vulgárliberális demagógiával, ahogy tetszik) azt gondolhatnánk, hogy akkor mi a gond? Hiszen ha nincs haszon a buliban, a vállalkozó nem jön, minden marad a régiben, minek óbégatni. Persze ha van, akkor még netán kiderülhet, hogy esetleg mégis lehet jobban csinálni...

kezében a keservesen megtöltött pisispohárral

Nincs annál felemelőbb, mint amikor az orvosi bornírtsággal megtámogatott politikai számítás leíratja a köztársasági elnökkel azt a gyöngyszemet, hogy "fennáll a veszélye, hogy a magas szintű ellátáshoz való egyenlő hozzáférés lehetősége jelentősen csökken". Csökken a semmi. Jelentősen. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én biciklivel megyek.

"Milyen jó, hogy mindenkinek egyformán joga van befizetni egy apartmanra a Telkibe" - mereng az ember, miközben - kezében a keservesen megtöltött pisispohárral - áttöri magát a kartonozó ablaka előtt összetömörült katatón betegtömegen. Dédanyáim korában a puszták népe vagy eljutott Boldog Batthyány-Strattman herceg szegénykórházába, vagy nem. (Vagy nem.) Ha koszorús költő volt valaki, reménykedhetett, hogy Hatvany báró befizeti meghalni a Siestába, az OTI ekkora egyenlőségre nem volt elég.

A létezett szocializmus állampolgári jogon járó egészségügyi ellátásában az elfekvő felfekvéses "ketteskéjének" meg az elvtársnak a Kútvölgyiben is megvolt az egyenlő hozzáférési lehetősége. Most meg, ugye, állunk itt a folyosón, a pohárral, tessék mondani, néni, itt mennyit szokás? Csodálatos, hogy a tömeghatás reális reményével lehet még mindig aggódni soha nem létezett jogokért.

(A lírai historizálásban tapicskoló szerzőt elöntik a demagógia veres hullámai: Ebben a százados történetben egy dolog mindig ugyanolyan volt: a fehér köpenyes sleppje élén az osztályon átvonuló főorvos úr arcán a kegyúri felsőbbség.)