Perszonál Jézus

2005.12.26. 09:00

- Kézcsókom, özvegy Dezsőné, fogadja el ezt a kis semmiséget karácsonyra! - rikkantotta kedélyesen Max Pain, és igyekezett letörölni az arcáról a fájdalmat, ahogy a gyanakvó szomszédasszony kikandikált az ajtórésből.

- Max vagyok - magyarázta lendületesen Max Pain -, Max Pain innen felülről, a szomszédból! Biztosan szokta hallani, ahogy esténként kúrunk a csajommal! Na ugye. Sajnos ő most nem lehet itt, mert éppen mással kúr. Úgyhogy engedje meg, hogy a nevében is eredményekben bővelkedő, maximális karácsonyt kívánjak! Ajándékot is hoztam, tessék!

Özvegy Dezsőné összevonta a mellén a pongyolát, önkétlenül hátralépett, és Max megijedt, hogy ijedtében visszamenekül a lakásba.

- Na, ne szabódjon már, fogadja csak el! - győzködte Max Pain az asszonyt, akit leolvasott ugyan a névtábláról, amíg várt, de mire kinyílt az ajtó, már csak az özvegyre meg a Dezsőnére emlékezett; a közepét elfelejtette.

A szomszédasszony gyanakodva nézett az alufóliával borított mélytányérra, fel is emelte az egyik szélén a fóliát, de úgy, hogy az ujja ne érjen hozzá, csak a körme. Méghogy maximális. Hogy ez micsoda. Aztán megenyhült: a tányérban egy szép darab hús rezgett, feltehetően comb, mellette gyönyörű, friss, gőzölgő máj, és egy kis vese. Olyan friss volt, olyan kívánatos, hogy bár Dezsőné már reggel feltette a tűzre a halászlét, a karácsonyi sztenderdet, a nagy tányér húsnak-belsőségnek egyszerűen nem tudott neki ellenállni.

- A jó isten megáldja magát, fiam - mondta özvegy Dezsőné, és nyúlt a tányér után.

- Ez az én testem - kacsintott rá pajkosan, évődve Max Pain, és közben már arra gondolt, hogy fognak örülni a másodikon Lakatosék a szép pár herének, amit nekik szán.