Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Két, oldalazva járó törpe tartja rettegésben az országot

2008.03.17. 10:20

„Egy tízmilliós európai ország teljes lakosságát tartja rettegésben két kapucnis törpe. A helyiek csak »hátborzongató gnómnak« hívják a főként másodvonalbeli reklámszakemberek és plexiállványok mögött megfigyelhető, és akkor is csak oldalazva közlekedő törpéket, írja a Sun.

A rejtélyes alakokat már le is filmezték. Egy csapat tinédzser egy éjszaka éppen a nemzeti kockázatközösségről beszélgetett, amikor különös zajra figyeltek fel. »Olyan volt, mintha valaki rálépett volna Tóth Károlyra. Odanéztünk, a fű mozgott. Azt gondoltuk, csak egy kormánypénzre gyorsuló reformszociológus, de amikor előbukkantak a gnómok, mind nagyon megijedtünk« – mesélte az eseményeket rögzítő José Alvárez.

José szerint a helyiek már régóta tudnak a gnómokról, de eddig senki sem mert odamenni hozzájuk. »Ez nem vicc, mi a mai napig nem merünk sötétedés után kimenni. Ahogy senki más sem. Az egyikük petőfis inget hord, a másik papos hanghordozással motyog« – nyilatkozta José az El Tribuno című argentin lapnak. Elmondása szerint egyik barátja annyira megrémült, hogy kórházba kellett szállítani.

Ezt olvastam a hatos villamoson suhanva, korszerű mobileszközömön, amikor rájöttem, hogy rajtam kívül az összes kombínózó férfi vagy csúcsos-prémes föveget, vagy tegezt visel. Különös helyzet volt, azzal együtt is, hogy igen kevesen utaztak éppen a négyes-hatoson. Ennek megfelelően pompás hét volt a legutóbbi, aminek a messze legfontosabb eseménye az volt, hogy a gyerekeknek tett állatbeszerzési ígéreteim közül nem a gekkót, a botsáskát, a kaméleont, a baglyot vagy a koalíciópárti hírmagyarázót váltottam be, hanem a szálkásszőrű tacskót, így a család kiegészült egy olyan taggal, aki nálam is szőrösebb és mosdatlanabb.

a családhoz tartozó szüzek arcát meg korommal kentük be

A Combino finoman fékezett az Oktogonnál, én meg leváltam az oldalazó gnómos hírről, és körülnéztem. Rajtam kívül jelen volt egy ember tarsolylemezzel, egy olaszöltöny-föveg kombóba öltözött kis- és középvállalkozó, egy ember kecske-, mangalica- vagy rackabőr dobbal, egy ember sólyommal a karján, egy asszony kiskosztümben, de árpádsávos selyemsállal a nyakban, és további, mondjuk, tucatnyi, piros-fehér csíkos leplekbe öltözött látens Eindhoven-drukker. Másféle járókelő egyáltalán nem mutatkozott.

Kényelmesen hátradőlve nyomkodhattam tovább korszerű mobileszközömet, hiszen mivel belvárosi lakos vagyok, és nemzeti ünnep volt, a gyerekeket rég lemenekítettük vidékre, az autót eldugtuk egy szénaboglyába, a családhoz tartozó szüzek arcát meg korommal kentük be, nehogy magukra vonják a vérmesebb kobzosok figyelmét.

Mielőtt bárki is elégedetlenséget hallana ki a szavaimból, én tényleg, minden irónia nélkül örülök annak, hogy a nemzeti ünnep végre tartalommal telt meg, abban az értelemben, hogy legalább egy jól körülhatárolható szubkultúrának örömet okoz a dolog.

nem vernek-e szakállas szociológusokat a sarkon

Amikor kicsi voltam, március 15-e még általános izgalmakat keltett, mert fel lehetett venni a kokárdát, ami komcsiellenes dolog volt, mégse szólhatott miatta a rendőr, aztán lehetett mászkálni a városban, és figyelni, nem vernek-e szakállas szociológusokat a sarkon.

Meg lehetett álmodozni, hogy mi lett volna, ha Petőfi Sándornak lett volna géppuskája, vagy Bem Apó elsajátítja a nindzsa harcmodort, hogy aztán Vízaknánál csúnyán lenuncsakuzza az osztrákokat.

Aztán jött a rendszerváltás. Egy-két évig még volt valami kis pezsgése az ünnepnek, mert vicces volt, hogy nem vernek SZDSZ-eseket, aztán kicsivel később az ember már sajnálta, hogy megszakadt a szórakoztató hagyomány, és március 15-e többé nem érdekelt senkit.

Teltek az évek, és amikor az ember már azt hihette, hogy ezen az unalomba fulladt napon az sem segítene, ha a Deák tér közepén kalodába zárnák Bauer Tamást, jött egy vicces jelmezeiről, ikonikus arcszőrzetéről és cuki kiegészítőiről ismert szubkultúra, és gyors, riszáló mozdulatokkal elfoglalta a szimbolikus, no meg a valóságos teret is.

az egyik ismert kacagányos-molotovkoktélos népvezérnek egy ismert balos újságíró szállítja a kokszot

Nem, nem a tengerészjelmezes homoszexuálisokról van szó, március 15-e a hozzájuk külsőségeiben eléggé hasonló rovásírásos frakció Gay Pride-ja lett. Ez teljesen érthető. Ha nekem kéne egész évben otthon szobroznom egy sólyommal, ráadásul szoros mentében, én is örülnék egy napnak, amikor szabadon grasszálhatok az utcán, ahol rajtam kívül csak sámándobos kollégák tartózkodnak.

Mondjuk, hasonlóan vicces lett volna az is, ha úgy alakul a politikai helyzet, hogy nem a piliscsakrások, hanem a műlegyes horgászok szerzik meg március 15-ét, és a város zsebes mellényt, mellig érő guminadrágot, széles karimájú kalapot és napszemüveget viselő, hajlékony botokat suhogtató holdkórosok lepik el rituálisan.

Napközben csak suhogtatnának a köztereken, meg szákolást imitálnának a Parlament előtt, aztán, ahogy leszállna az este, kicsit bepöccennének, és őzszőrből meg selyemfonálból kötött tegzeslárva-imitációkkal dobálnák meg a szórakoztatásukra megjelent rohamrendőröket. Drukkolok a műlegyezőknek, végül is van még állami ünnep elég, az unalmas polgárok ezeken a napokon úgyis elmenekülnek a városból, úgyhogy szabad a pálya, lehet suhogtatni.

No meg lehet találhatni, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint az egyik ismert kacagányos-molotovkoktélos népvezérnek egy ismert balos újságíró szállítja a kokszot, illetve hogy az egyre kuszább beszédű Gyurcsány páter vajon miért rúgta ki hirtelen Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek vezetőjét, aki arról híres, hogy egy rövid magánszektorbeli kitérőt kivéve olyan eredményes kormányzati karriert futott be, hogy ma már helikopterrel jár a Leányfalu centrumának felét elfoglaló udvarházas birtokára.