Cselekményes pornó

2006.09.18. 07:38

Miniszterelnök ennyi trágárságot még nem mondott erről a kurva országról.

Pedig ráfért volna.

ach ja, tiefer
Már 1990-ben. Csak Antall József ehhez túlságosan arisztokrata volt. Onnantól minden ciklus végén el lehetett volna mondani: elkúrtuk. Nem nyúltak semmihez, mert beszariak voltak. Hagyták inkább, hadd működjön tovább a széjjelrozsdásodott gépezet, az ingyenkonyha-alapú Magyarország, köhögjön, füstöljön, köpje orrán-száján az olajat. Kúrták inkább elfele, egyre mélyebben, ach ja, tiefer.

Gyurcsány is beszállt a gangbangbe, miután Medgyessy kidőlt. Kúrta tovább a vén kurvát, egész a csúcsig. Aztán a frakciónak bevallotta, hogy közben egy nyíló rózsára gondolt, annyira undorodott tőle. És hogy nincs ehhez már gusztusa, ha zacskót húznak a fejére, akkor se.

Mit kúrtak el? Nem tették meg, amit most készülnek megtenni: a fenntarthatatlan rendszerek megváltoztatását. A bűn: segítségnyújtás elmulasztása, hanyag és hűtlen kezelés. Kik az alaposan gyanúsíthatók? Gyurcsány és kormánya. Volt rá két éve, hogy kilépjen ebből, nem tette.

Túlélte inkább trükkök százaival, amikről nekünk nem kell tudni.

Előtte Medgyessynek volt kettő: nem tette, és még többet hazudott. Orbánnak négy: nemzetiszín semmi. Hornnál egy befejezetlen próbálkozás Bokrossal - és bukás. Utoljára Antall produkált olyan ciklust, amiben történt érdemleges, alapvető, rendszerszintű átalakulás. Antallnak nem volt más választása, az előző rendszert nem lehetett folytatni. Ózdot be kellett zárni. Gyurcsány ugyanebben a helyzetben van: ami eddig volt, az így már nem maradhat. A probléma ugyanaz: ráfizetéses, ineffektív az egész. Nem ők tették azzá, hanem úgy hagyták, és azt hazudták, hogy jól van így. Azt hazudták, hogy kábé az lesz, ami eddig, plusz még építenek mindenféle csudát.

Olyat senki nem mondott évtizedek óta, hogy túl jól élünk. Olyat se, hogy ne hazudjunk tovább.

Kádárt újra kell temetni, arccal előre.
Be is vallotta Gyurcsány férfiasan a jól végzett elkúrást. Előbb az övéinek, most meg, úgymond véletlenül olvashatja mindenki a blogján: elkúrtuk, végighazudtuk. Kár, hogy ehhez előbb fél évet várt, aztán ilyen nyakatekert mutatványt szervezett köré. Nincs okom feltételezni, hogy váratlanul érte a kiszivárgás. Túl flottak a reakciók, túl gyors a beismerés és a blogos utánközlés. Biztos sokan emlegették azóta: óriási volt az őszödi beszéded, Feri. Történelmi beszéd. Ezt kellett volna leadni a tévében. Hát akkor menjen ki. Tulajdonképpen nincs is sok vesztenivalója: ugyanezt már megüzente a Gyurcsány-csomag, számokban. Elkúrtuk, most szopni fogtok. Új információ nincs. Nem az hangzott el a frakcióban, hogy na elvtársak, most aztán szétlopjuk az országot végleg. Az hangzott el, aminek már rég el kellett volna hangzania nyilvánosan, minden egyes magyar arcba bele, és amit persze senki nem mert kimondani: vér, veríték, könnyek, basszátok meg. Hogy Kádárt újra kell temetni, arccal előre.

Üdvös fejlemény, ha a közélet központi toposza lesz a hazugság. Járjuk körül, és csodálkozzunk rá. Elég régóta itt van közöttünk, nosza ismerjük meg. Lehet közzétenni sorban a vallomásokat, rajta. Négy év múlva talán már kicsit kevésbé lesz kurva ez az ország. Talán beéri kevesebb hazugsággal. Talán nem kell megint elkúrni.