Judit
-2 °C
8 °C

A futballista halála

2005.12.19. 00:02

George Best aranylabdás futballista és alkoholista volt. Pályafutását, és különösen az azt követő évtizedeit állandó botrányok kísérték. Ült börtönben ittas vezetésért, hamis tanúzásért, hivatalos személy elleni erőszakért. Nyilatkozott élő adásban tökrészegen, fogadkozott könnyes szemmel, hogy véget vet italozásainak. Nemrég halt meg, 59 évesen.

A világ legjobb futballistái általában pályafutásuk után is feltalálják magukat. Gianni Rivera parlamenti képviselő lett, Gerd Müller (egy sikeres elvonókúra után) a Bayern München amatőrcsapatát edzette nyugdíjba vonulásáig, Johann Cruyff az Ajax és a Barcelona menedzsere volt, majd szívműtétje után a katalán kormány dohányzásellenes kampányát vezette, Franz Beckenbauer a 2006-os világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, az 1990-es német világbajnok csapat szövetségi kapitánya, Michel Platini évek óta aspirál FIFA-elnökségre. És ott van Diego Maradona, aki... na jó, ez rossz példa volt.

Hogy miként telnek az egyetlen magyar aranylabdás napjai, arról hosszú évek óta szinte semmit sem lehet tudni. Nyilván van egy szobája az Üllői úti klubszékházban, az ajtóra ki van írva, hogy Császár, és ő megelégszik azzal, hogy fűtenek rá, és néha megveregetik a vállát, hogy ebbe a Fradiba még most is beférnél.

És akkor most képzeljék maguk elé a FIFA-elnöksége pályázó Mészöly Kálmánt

Az 1966-os magyar-brazil meccs egy másik hőse klubedzőként bundabotrány aktív szereplője volt, mostanában a hazai futballszervezetekben helyezkedik, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Igaz, legalább szövetségi kapitányként kijuttatta egy világbajnokságra a válogatottat.

A hatvanas évek Fradijának egykori balszélsője a parlamenti képviselőségig vitte (kevesen is szólaltak fel nála ritkábban), majd idén februárban balesetet okozott, és mentelmi jogára hivatkozva nem volt hajlandó megfújni a szondát. (Ha már képviselőség. Idézet a sportnapilap november végi megemlékezéséből: "Bozsik József kiváló képviselő volt, nemcsak a futballpályán, hanem - az ötvenes évek elején - az Országgyűlésben is képviselte a magyar nemzetet." Na ja, el tudom képzelni, ahogy napirend előtt fingatta Rákosit.)

Az Aranycsapat még élő játékosai közül ketten látszólag a szocialista Magyarország megbecsült polgárai voltak, magas állami kitüntetésekkel, sportvezetői állással, most meg jobboldalirendezvények állandó résztvevői.

A hatvanas évek Fradijának kőkemény hátvédéről kiderült, hogy besúgó volt, de nem is ez az érdekes, minden csapatban volt, akit az állambiztonság megzsarolhatott, éppen úgy, mint a tűzoltók, az óvónők vagy a kalauzok között. Az egyik nyilvánosságra került jelentéséből kiderült, hogy az FTC játékosai 1968 januárjában a Haladás vezetőitől tízezer forintot kaptak, hogy bukják el a meccset. És ez csak egy bunda a sok közül, példaképeink azonban átsiklottak ezen, és szerencsétlen besúgót okolták minden múltbeli bajukért. Egy átlagfizetés amúgy akkoriban kétezer forint volt.

A futballban kívülről jött emberből ritkán lesz edző vagy klubvezető. A nagyok után kapkodnak a pályafutásuk befejezése után, és boldogabb országokban a jó játékosok ezt ki is használják. Nyelveket tanulnak, képezik magukat, jól egyeztetik az alanyt az állítmánnyal, hírnevükre valamiért és nem valami helyett hivatkoznak. Nálunk középszerű vagy még rosszabb edző, sportvezető vált azokból, akikért az ötvenes-hatvanas-hetvenes években százezer ember ment ki egy-egy mérkőzésre a Népstadionba, és jórészt ők tehetnek arról, hogy nincs magyar labdarúgás. Két fröccsözés között vezették le edzéseiket, a Népsporton kívül mást nem olvastak, a bundázások felett szemet hunytak vagy egyenesen ők szervezték meg, szövetségi kapitányként mocskos szájjal ordibáltak a pálya szélén.

(És ne fogjuk minden sikertelenségünket a szocializmusra. Az egykori KGST európai tagállamai és jogutódjai - Magyarországon és az 1961-ig tag Albánián kívül - mind többször is szerepeltek 1990 után Európa- vagy világbajnokságon, sőt, Csehország az 1996-os Eb-n a második, Bulgária az 1994-es vb-n a negyedik lett.)

"Ne úgy haljatok meg, mint én!" - üzent George Best a halálos ágyáról a brit fiataloknak, és a legnagyobb példányszámú londoni bulvárlaptól még azt is kérte, hogy fotózzák le őt, minden szépítés nélkül; infúzióra kötve, csontsoványan, fájdalomtól gyötört tekintettel. És nem arról beszélt, hogy bezzeg az ő idejében még volt futball, Rooney a cipőjét sem hordhatná, és a mai kölyköket már csak a számítógép érdekli.