Nemzethalálcsillag

2005.03.21. 07:41
Megy a kajánkodás meg a kacsingatás összefele Pozsgay Imre miatt, hogy nicsak, még egy echte komcsi a Viktor udvartartásában, meg hogy Hazafias Népfront, de nagyon kérem, hagyjuk az ilyen sekélyes, léha tréfálkozást a hanyatló Nyugat ópiumának meg a liberálisoknak. Nekik amúgy inkább arra kéne figyelniük, hogy aki most szombattól liberálisként határozza meg magát, az magára veszi az eszdéeszes jelzőt is, akárhogy tiltakozik ellene, pedig a kettő ugye nem egészen és nem szükségszerűen ugyanaz.

Mivel a Fidesz nagyon dorombol, ha Szövetségnek becézik, az ellenség nyilván a Birodalom.
Már ugyan mi baj volna azzal, hogy egy akkora korszakos vállalkozásban, mint amilyen a Nemzeti Konzultáció - lehet, hogy inkább csupa nagybetűvel kellene szedni -, amikor az egész nemzet rugaszkodik neki az építkezésnek, ott munkálkodnak a jobbérzésű öreg kommunisták? Pozsgay eléggé elvesztette ugyan a fonalat a rendszerváltás idején, előtte viszont az abszolút jófejek csapatában játszott, akik végre tettek valamit, mint Király Zoltán is, meg Horn Gyula. Orbán okos fiú, észrevette, hogy a reformkommunista nem negatív figura, hiszen választást tud nyerni, úgyhogy gyorsan beszerzett egyet, mert a régi modell, a Szűrösmátyás már kontakthibás volt, folyton lefagyott, és nem értette a többszólamú csengést. A nemzet MSZP-s szegmense ezért logikusan nem haragudhat rá, mármint Viktorra, hiszen nem haragudtak Medgyessy Péterre meg Gyurcsány Ferencre sem. De az elméletileg előfordulhatna, hogy a radikális viktorista erre megdörzsöli a szemét, és azt mormogja, "na ejszen, mi az öregisten kerekedik itten? Hát csak nem kéne nekem egy ilyen vén KB-komcsira szavaznom, akinek szerintünk különben is el kellett volna már ásnia magát, mivelhogy az ügynökjelentések megrendelője volt?"

(Tudvalevő, hogy az ügynök figurája ma már nem negatív; kiderült időközben, hogy a lebukott ügynök áldozat, és csak parancsot teljesített, nem ellökni, hanem felsegíteni kell. A fény nem elpusztítja, hanem megtéríti a vámpírt. A bűnösök azok, akik beszerveztették az ügynököt, és olvasták a jelentését, mint mondjuk Pozsgay Imre. Őket viszont tiltsuk ki a nemzetből.)

egy utópia, ahol nem szánt-vet az égi madár, mégis eltartja a határ
Szóval az antikommunista retorikán nevelt törzsszavazó ettől akár vehetné is a kalapját, rá is unhatna a táncra, de Orbán bízik abban, hogy a törzsszavazó azt csinálja, amit mondanak, és nem kérdez fölöslegesen a konzultáció ürügyén. Meg lehet mondani neki, hogy a Pozsgay jó ember, tökmindegy, hogy kommunista volt, itt már nem a kommunisták az ellenségeink, hanem valami még gonoszabb.

Mivel a Fidesz nagyon dorombol mostanában, ha Szövetségnek becézik, így nagybetűvel, az ellenség nyilván a Birodalom. És a Nemzethalálcsillag.

Az ellenség amúgy is mindenképp nemzeten- és földönkívüli, ha a nemzet éppen ellene konzultál.

Ebből a konzultációból érleli majd ki a Fidesz a választási programját, amelyről ezért már most tudhatjuk, hogy csodálatos irodalmi teljesítmény lesz, egy ország közös álma, egy utópia, ahol nem szánt-vet az égi madár, mégis eltartja a határ, ahol nemcsak a hangya, de a tücsök is jóllakik. Ezt a stratégiai játékot editor módban játsszuk, a kassza végtelen, a hegyet kiradírozzuk, ha útban van. Budapest már kapott is egy ecsetvonást.

zengik majd nevünket hét határon túl, hogy látták a budapesti Izét
Budapestnek nem más kell - már azon kívül, hogy a kerékbilincset levegyük róla -, mint hogy építsünk beléje egy Nemzeti Szimbólumot. Ez feltehetően egy nagyméretű valami, egyelőre nem tudjuk, hogy vízierőmű vagy függőkert, netán egy bazi korona vagy székelykapu. Vagy maga a kerékbilincs. De nagyon nagy lesz, kivilágítjuk, és csodájára járnak a világ népei, és zengik majd nevünket hét határon túl, álmélkodva mesélik, hogy látták a budapesti Izét. Igaz, az ilyen izéket eddig úgy építették, hogy mondjuk egy jó nagy tornyot vagy templomot akartak, aztán utólag lett belőle szimbólum, de ez így valóban nagyobb teret ad a kreativitásnak. A bácsi most már nem fogpiszkálót farag, ha azt is el nem bassza, hanem kezdettől fogva szimbóleumot, az meg mindig sikerül, legfeljebb nem értjük.

Gyerekrajzpályázat a jobb világról. De még az se: erről a szimbólumról se derül ki a választásokig, hogy mit is húzunk fel, ha győz a Szövetség, mert az már megosztó lenne, mint minden konkrétum azon kívül, hogy aki eddig nem szavazott velünk, az nemzetáruló. Ha ez már komoly, és így folytatódik, akkor az eredmény, a teljes Fidesz-program nem kormányprogram lesz, hanem egy daloskötet, ami megnyerheti a Nagy Könyvet, ha a választást mégsem sikerül. Nem baj, nóta is lehet nemzeti szimbólum, csak akkor meg kell haladni a jelenlegit. Pedig abban is csupa jókívánság szerepel.