Mária
-7 °C
3 °C

Lopakodó az éjben

2003.03.25. 09:42
Kapcsolódó cikkek (2)
teljes joggal tételezzük fel, hogy tudósításaik torzak, hiányosak, és hamisak
Publicizálni ezekben a napokban nem ildomos anélkül, hogy háborús helyzetértékelés ne kerülne a jegyzetbe; színészek, gobelinszövők és esztéták szólnak úton-útfélen az Iraki Szabadság hadműveletről, merthogy ezt a banális nevet kapta szegény kampány a tűzkeresztségben. (Ha ez a háború ember volna, Jánosnak hívnák.) Az ám, de az elemzés, az értékelés mindig a hírek után születik, és a hírekkel most - szűkülő-táguló világfalu ide vagy oda - baj van.

Katasztrófák, olimpiák és holdraszállás idején a hírügyeletes automatikusan a CNN-re kapcsol, időnként átkukkant a BBC-re, és ezen a két lábon már meg is áll a tudósítás úgy-ahogy. A CNN és a BBC a világ vezető hírtelevíziói, amelyeknek hitelessége, megbízhatósága és jólértesültsége úgymond legendás - volt. A második Öböl-háborúban azonban e két forrás maga is hadviselő fél, tehát teljes joggal tételezzük fel, hogy tudósításaik torzak, hiányosak, és hamisak.

Hatásvadász túlzásnak tűnhet hadviselőnek nevezni a hírtévéket, pedig nem kérdés, hogy mindkettejük érdekei összefonódtak a szövetségesekével. A CNN tudósítói amerikai tankokban utaznak a helyszínre, és az illető alakulat parancsnoka szabja meg, mit adhatnak le. A BBC pedig, mint Nagy-Britannia közszolgálati televíziója, ebben az össznemzeti ügyben átlag négy vállal tolja a Blair-kormány szekerét. (Vannak független riporterek is, de azokra mindkét oldalról lőnek.) Ezek az újságírók soha nem fognak úgy bejelentkezni, hogy "most pedig ezek a derék vitézek porig rombolják ezt a békés kisvárost".

CNN, első két nap. Amerikai páncélosok törnek előre a kuvaiti határon, bombatalálatok füstölik tele Bagdadot. Az ég gyönyörű Bagdad felett; a légvédelmi ágyúk szétszaggatták a füstöt, inverz bárányfelhők. Báránylyukak. Egy cirkuszi kikiáltó Stohl András modorában óbégat digitális térképasztalra hajolva, mellette a szakértője, vidám hangulatban elemezgetik azt a nyúlfarknyi utat, amit megtettek az amcsik. Tisztára olyan, mint egy főzőcskeműsor: veszünk egy B-2-es bombázót - kezükben a makettek, jólöltözött kisgyerekeknek látszanak -, beleöntjük a Közel-Keletbe, aztán jól odaégetjük az egészet. Most pedig kukkantsunk be a villába.

hadifoglyokkal telik meg a képernyő, bár később megtudjuk, hogy hadifoglyokat mutatni a tévében háborús bűn
A BBC-n Blair beszél Taki bácsi nappalijában, iszonyú ízléstelen asztali lámpa és egy fél szobaajtó előtt. Egynemzetként, legjobbjaink. CNN megint: első harcérintkezés, két iraki járművet semmisítettek meg TOW rakétákkal és 25 mm-es gépágyúval. Remek, mondom magamban, ha ilyen egzakt tudósításokkal viszik végig az egészet, akkor izgalmas lesz.

De nem. Egyszer csak a szövetségesek ellenállásba ütköznek. Más szavakkal: a páncélosokat feltartóztatták az irakiak. Nofene. Ugyan mivel? Se kaliber, se típus, se számok. Közben arat a friendly fire és a balesetek: a BBC narrátora csaknem elsírja magát az összeütközött helikopterekben utazott legjobbjaikról szólva - mintha nem háború lenne, hanem Disneyland hajóhintájából estek volna ki. A nyomulás azért még folyik: iraki hadifoglyokkal telik meg a képernyő, bár később ugyanazon az adón megtudjuk, hogy hadifoglyokat mutatni a tévében háborús bűn. Igaz, azok már nem irakiak; nyilván az a különbség, hogy az arabok olyan egyformák, a fehér emberek pedig mind másképpen szépek.

Végre háború van; kiderülhet, mit is nyertünk azzal, hogy van magyar hírtelevízió. A nemzetközi hírcsatornák mind átálltak hadiüzemmódra, a Hír TV azonban lassacskán kapcsol, talán alternatívát szeretne nyújtani: nálunk béke van. Ők nem szeretik ezt a hadakozást, úgyhogy a vezető hír lehetőleg nem a háborús eseményekből, hanem a tiltakozó megmozdulásokról szól. Háttéranyagok hivatkozás nélkül, "Szaddám Huszein, ez a mélyen vallásos ember...", kezdi mondatát valami szakértő, de nem hallgatom végig. Később még visszakapcsolok: Borbás Mária ostorosparasztoknál issza le magát, Philip a személyiségtorzulásait veti össze Szikora Robiéval. Ráérünk.

Akár 1956-ban, amikor napestig az Egmont-nyitány ment a rádióban.
Bászrát már az első napon bevették. Legalábbis kiadták az erről szóló hírt, ami tulajdonképpen fél siker, már csak el kéne foglalni a várost, de idővel kiderül, hogy ott bizony még komoly páncéloserők mozognak. Umm-Kaszr, amely szinte közvetlenül a határon fekszik, szintén hamar elesik, hogy aztán újra és újra elfoglalják - csak arról nincs soha hír, hogy az irakiak visszavették volna. Énnekem speciel úgy tűnik pillanatnyilag, hogy Umm-Kaszr nagyjából megvan, de amit ott láttak szövetségeseink, az nem arra indította őket, hogy nekilássanak Bászrának. Csak az nem világos, hogy akkor vajon Bagdaddal mi a tervük. Kiéheztetik? No de annyi erővel szét is bombázhatnák. Vagy talán körülzárják, és olyan élelmiszert dobálnak be, ami csak civilekre hat? Vagy csak repül a nehéz sas, de fogalma sincs, hova?

Szombaton már az a legfőbb üzenet, hogy lehetnek még meglepetések, de annyira erősen üzenet, hogy a CNN tetszetős kis klipet vágott össze fontos emberkékről, amint azt mondják: "nem lesz ez olyan rövid", meg "a java csak most jön". Ebből arra lehet következtetni, hogy nagy szarban lehetnek - amit a vasárnapi híradások igazolnak is. Tommy Franks sajtótájékoztat; állítólag ő lehet Irak kormányzója, ha összejön; ez az ember annyira tud beszélni, mint Medgyessy Péter ugrókötelezés közben. Arcvonal-kiegyenesítés történik a propagandában: most már nem arról az emberről szól a háború, akit állítólag majdnem lebombáztak az első mozdulattal - ahogy idővel az afganisztáni kalandról is kiderült, hogy nem bin Laden elfogása volt a célja. Ha ugyanis azért mentek volna oda, akkor elkapták volna, hiszen ők a legjobbjaink. Nem, ők hegyet bombázni mentek.

megtanultuk, meddig terjedhet a realitymédia
És a huszonegyedik század első nagy háborújában egyszer csak eltömítik az ezerszemű médiagépet az ismétlések. Fél napon belül tizenkétszer lövik ki ugyanazt a rakétát, és ha az Al-Dzsazíra nem pirítana rájuk néha, talán még mindig nem lennének koalíciós áldozatok. Akár 1956-ban, amikor napestig az Egmont-nyitány ment a rádióban.

Csalódottak is lehetnénk a hazug és manipulatív háborús hírek miatt. De most söpört végig rajtunk a valóság legfelsőbb foka: megtanultuk, meddig terjedhet a realitymédia. Addig, amíg a valóságnál magasabb rendű érdek közbe nem lép.

Akármennyire is illene tehát, háborús helyzetkép, kedves olvasók, nem lesz, mert nincs miből. A média-értékelés viszont egész rövid. Mutattak egy képsort a BBC-n: lopakodó repülőgép száll fel az éjszakában - lila foltban lila folt, mert a fecske lila volt. Vagy inkább szürke szamár a ködben. Ennyire láthatunk tisztán, saját érdekünkben, már amennyiben érdekeink egybeesnek a szabad, demokratikus világ érdekeivel. Magyarán: vesztettünk.