Sütkérezzen illúziókban

2003.04.07. 06:46
A háborús helyzetre való tekintettel reméljük elnézi a tisztelt olvasó, hogy heti összefoglalónkban a műfaj biztosította szubjektivitás maximumáig merészkedve summázzuk az elmúlt napok eseményeit: Csapataink Irakban harcolnak.

Ha figyelembe vesszük a definíciót, miszerint az információ olyan ismeret, amely birtokosának bizonytalanságát csökkenti, a fenti megállapításnál többet az újságírói etika földbe tiprása nélkül sajnos nem mondhatunk.

A formai, de még inkább munkaköri követelmények szorításában azonban cikkünk nem torpanhat meg ezen a ponton. Arra bíztatom tehát az olvasót: rázza le magáról a tények ólomsúlyát, és engedje, hogy magával ragadja a fantázia szárnyaló keselyűje.

A magasból az országhatáraink közé zárt virtuális tér jelentéktelen méretűre zsugorodik. A tévé szórakoztató jellegű cigányozásánál, és a cigány képviselők komoly verekedésénél mozgalmasabbnak látszik a világpolitika.

A vörös vonal

Amerikai szövetségeseink a héten folytatták Bagdad felszabadítását. A katonai egységek hétfőn átlépték a rettegett "vörös vonalat", amelyről a hírek szerint senki nem tudta, hogy hol van és mit is jelent. A hét közepe táján derült ki, hogy bárhol is legyen, semmit sem jelent.

Az akadálytalan előretörés hírét csak az árnyékolta, hogy szerdán a Reuters hírei szerint lebombáztunk egy szülészeti klinikát. A világ közvéleményét megrázó hír igaznak bizonyult, és a hírügynökség a későbbiekben csak annyit tudott hozzátenni, hogy a kórházat már régen kiürítették.

A főváros védői végül szerdán csaptak végül össze a mieinkkel. A 3. gépesített lövészdandárunk csütörtök este lépte át a városhatárt, és még aznap kilőttek harminc T-72-es tankot, továbbá megszűnt a város áramellátása is, bár ez utóbbinak semmi köze a szövetségesek hadműveleteihez, közölte Richard Myers, a vezérkari tanács elnöke.

Mohamed Szaif Szahaf iraki tájékoztatási miniszter, a konfliktus egyhangú kommunikációjának is hadat üzenve egyszerűen "hülyeségnek" nevezte a híreszteléseket, amelyek szerint a szövetséges csapatok Bagdad közelében járnak.

Kétségkívül igaz volt viszont a hír: amerikai különleges egységek csütörtökön behatoltak az elnöki palotába. Vincent Brooks tábornok fotóin tisztán lehetett látni néhány derengő, zöld fényben kirajzolódó sziluettet, de az akció végül mégsem döntötte el a háború sorsát, és nem azért, mert odakintről sem az Auróra sem Scully ügynök nem támogatta a harcosokat, hanem mert palotából annyi van Huszein birtokában, mint Elton Johnnak cipőből, és az elfoglalt ingatlan ráadásul teljesen üres volt.

A repülőtér átnevezése

Nem ütközött nehézségekbe a Szaddam Huszein nemzetközi repülőtér felszabadítása sem, mivel azt, mint a Fox hírtelevízió tudósításából kiderült, szintén nem védte senki. A forrás később négy erős iraki hadosztályra pontosította a közleményt. Az amerikai hadsereg péntek hajnalban jelentette be, hogy a légikikötőt mégis, különösebb ellenállás nélkül elfoglalták.

A következő hírek már 300 iraki áldozatról szóltak, továbbá heves harcokról azokkal az irakiakkal, akik az einstandról mit sem tudva a repülőtér épületeiben maradtak, fegyvereikkel együtt. A helyzet normalizálódását jelezte viszont, hogy a szövetségesek a szombat déli órákban új nevet adtak a létesítménynek. Az értékes javaslatok közül Vincent Brooks tábornok a "Bagdad nemzetközi repülőteret" tartotta a legszellemesebbnek.

Brian Bridge a kreatív hullámot meglovagolva hamarosan előállt frappáns megállapításával, miszerint a reptér elfoglalása olyan gyorsan történt, hogy "az irakiak azt sem tudták, mi történik".

Csak Mohamed Szaif Szahaf tájékoztatási miniszter volt ismét ünneprontó. Szombaton közreadott értelmezésében a csata iraki győzelemmel zárult, és a légikikötő "a betolakodók temetőjévé vált".

A tudósítások szerint vasárnapra a háború legnagyobb csatája látszott kibontakozni a repülőtérnél. A harcokban öngyilkos merénylők is szerepet kaptak, de róluk és az általuk felrobbantott szövetségesekről csak iraki források és egy helyszínen tartózkodó amerikai tüzértiszt tudott.

Hátrafelé nyilazás

Bagdad ostromával kapcsolatban úgy tűnik helytálló volt Tarik Aziz pénteki megállapítása: "a város védelme jól meg van szervezve, és hatalmas véráldozattal fog járni, ha a támadók megpróbálnak behatolni". Igaz, a meglepő amerikai harcmodor, a városba harckocsizás, lövöldözés majd távozás eddig jobbára iraki véráldozatokat szedett. Habár amerikai források szombat este már 2000-re tették az elesett iraki katonák számát, Mohamed Szaif Szahaf tájékoztatási miniszter állította, "Bagdadban minden rendben van".

Bizalmaskodj, ne háborúzz

A helyzet bizakodásra ad okot Bászrában is, állítja mindkét fél. A dél-iraki város például már egy hete a szövetségesek kezén van, ennek ellenére a brit csapatok hétfőn bekerítették a települést, később pedig az egyik "végső ostrom" keretében az Amnesty International szerint mészérlást végző fürtös bombákat vetettek be. Tették pedig ezt annak ellenére, hogy "bizalmas katonai források" csütörtöki információi szerint a briteknek nem is céljuk Bászra bevétele.

Csapataink sokkal inkább a városban élők bizalmát szeretnék elnyerni, mondta Chris Vernon, brit katonai szóvivő. Csütörtöki sajtótájékoztatóján megtudhattuk, hogy a bizalom elnyerését csupán a lakosok félelme hátráltatja a "hatalmon lévő Baasz párt híveinek bosszújától."

Szombaton kiderült, hogy a párt vezetői viszont a lakosságtól rettegnek, és rögtön megadnák magukat a briteknek, ha megvédik őket a népharagtól - állította az Asark al-Aszvat pánarab újság. Minden akadály elhárult tehát a város felszabadítása elől, a helyzetet egyedül az nehezítette, hogy a védők egyáltalán nem hagytak fel a lövöldözéssel.

Vasárnap a brit főparancsnoki szóvivő bejelentette, hogy most már tényleg megkezdődött Bászra ostroma, "Vegyi Ali"-t a rettegett katonai parancsnokot pedig már meg is ölték. Mohamed Szaif Szahaf iraki tájékoztatási miniszter mindehhez annyit fűzött hozzá: "Sütkérezzenek csak az illúzióikban".

Miután britek "gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták a várost", amerikai légi támogatást kértek, és lapzártánk pillanatában a "7. hadosztály több ezer katonája és több száz tankja készül Bászra bevételére".

Beszéljen hülyeségeket

Érdemes még megemlékezni Szaddam Huszeinről, aki hét eleji halála óta archív felvételekről illetve tévébemondók tolmácsolásában szólt népéhez. Dublőrét péntek délután látták Bagdad utcáin, de a Pentagon szerint a felvételeken látható ember csupán a hasonmás szomszédja.

Ha Ön a fentiek ellenére mégis jól értesültnek szeretne látszani ismerősei előtt, tanulmányozza John Howard ausztrál miniszterelnök nyilatkozatait, amelyeket kedvenc kengurufarmjának kerítésén ülve szokott a világhoz intézni. Mondja, hogy "a koalíciós erők jelentős sikereket értek el az iraki harcmezőn, de a háború vége még messze van", vagy hogy "miért kéne, hogy máris vége legyen?", és közben lóbálja a lábát.