Molotov és Ribbentrop

Betelt a pohár, nicsak. Pedig feneketlen egy pohárnak tűnt. Olyan jókat lehetett vitatkozni rajta, hogy félig üres-e, vagy félig tele van, illetve szörnyülködni, hogy van ez a pohár. Erre egyszer csak betelik, vagyis most már tényleg nincs más hátra, mint alapítani egy chartát.

A poharat azok húgyozták tele, akiket egyébként „radikális fiataloknak”, „tiltakozóknak”, „ellentüntetőknek” szokás becézni; megkattant jogászok és hasonlók pedig „másképp gondolkodóknak” meg „ellenvéleménynek” nevezik őket, ha el nem röhögik.

Amúgy a világszerte bevett megnevezésük: terrorista. A terrorizmus elleni harcban egyébként még a támadó háború is megengedett – legalábbis a magyar kormány vélhetően így gondolja, különben nem vállalnánk szerepet Afganisztánban és Irakban.

Az a rendszer, amire a kommunista diktatúrát elvileg váltottuk, azon alapul, hogy bárki elmondhatja a véleményét, felvonulhat, tiltakozhat, érvelhet. Aztán vagy meggyőzi a többieket, vagy nem – ha nem, akkor így járt. Ez a lehetőség adott a szíriuszi magyarnak és a melegnek, libsinek és royalistának, jónak és gonosznak, és minden bolondnak.

A szólásszabadság azonban nem annyiból áll, hogy a rendőrség nem oszlatja fel a neki nem tetsző tüntetést, hanem hogy más sem teheti. Aki megpróbálja, az büntetésre számíthat, megfelelő súlyú és valószínűségű büntetésre. Mindig lesz, aki megpróbálja, ahogy lesznek mindig uborka- és kábeltolvajok is – minél inkább megúszható, annál többen.

A kattant jogászok és hasonló hazugok csúsztatása látványosan béna, könnyen felismerhető, triviális; bazalt arcbőr kell hozzá. A véleménynyilvánítás egy dolog, mások erőszakos elhallgattatása meg egy tök másik. Melegnek, liberálisnak, szittyának vagy katolikusnak lenni nem kötelező, de szabad; őket egyenként vagy egyszerre utálni szintén szabad, személyükben inzultálni meg nem szabad. Tény, hogy ezt egy páviánhorda vagy az állatok általában nem tudják elkülöníteni, ehhez kicsit uralkodni kell magunkon – mert mér ne harapjam meg, ha utálom -, viszont épp ezért az állatok tartását és sétáltatását lakott területen szigorúan szabályozzuk.

Te sem vagy más

Minek ezt magyarázni? Hát csak azért, mert pontosan ugyanezt a distinkciót képtelen meghúzni az eljövendő Charta főereje, a Magyar Szocialista Párt. Már lobogtatják is a gyűlölettörvényt, hogy naugye, naugye, be kell tiltani a gyűlöletet, és akkor majd nem lesz ez. Meg nem lesz semmi se, amire rá lehet fogni, hogy uszítás. Demokrácia, szólásszabadság? Arról pont azt gondolják, mint a páviánok: sokallják.

Pedig nem a szöveggel telt be a pohár, hanem a fizikai erőszakkal. Amit viszont kényelmesen meg lehet úszni, annak ellenére, hogy az elkövetők köre ismert, bizonyíték van bőven, és jogalap is.

Nem azzal van tele a pohár, hogy néhányan utálják a melegeket, a zsidókat vagy az SZDSZ-t, és ennek képességeikhez mérten hangot adnak. Ugyan ki nem szarná le szegény hülye fasisztákat, ha a saját vonulásukon elmondanák, mennyire utálják ezeket meg azokat? Az lenne a Hülyeség Napja, a sajtó lefényképezné a legsúlyosabb példányokat, és annyi. Ráadásul ezt úgyse lehet megakadályozni, sem büntetni, minden efféle törekvés könnyedén megkerülhető, hekkelhető. Majd hívják őket kazárnak, galíciai jöttmentnek, akárminek, aztán bizonyítsák be, hogy az az, ami. A buta beszédet tolerálni leszünk kénytelenek, viszont annyira azért ez nem nehéz. Lehet például röhögni rajta.

Az ütleg nem kódolható, és nem is tolerálható. Az utcai verekedésnek, a testi sértésnek megvan a büntetési tétele; az elhallgattatás szándéka nyugodtan nevezhető aljas indoknak, súlyosbítólag.

Chartázni muszáj

A melegfelvonuláson hőbörgők pusztán hobbiból félemlítik meg, lehetetlenítik el azokat, akik elhitték, hogy Magyarország demokrácia. Indoklásuk, magyarázkodásuk tarthatatlan. Vallásos alapúnak hazudott erkölcsvédelmük megbukik első blikkre: ezek a vadak nem keresztények, az biztos. A személyes undorodásuk pedig magánügy. Az a gond, hogy ma ez a magatartás megéri. Uncsi van meg depi, nem történik semmi érdekes, a tévében sincs semmi – na akkor menjünk buzit verni. A metálzenét is sokan utálják, de kevesen vesznek koncertjegyet azért, hogy odabenn balhézzanak. Az már nem éri meg, az utcai harc viszont ingyen van. Legfeljebb előállítanak; az csak buli, lesz mivel dicsekedni a grundon.

Még jó, hogy betelik a pohár, ha nem ürítik rendszeresen.

Már rég elfogytak volna, ha a köztársaság barátai a szólásszabadság védelmén dolgoznának, és nem azon, hogy aláássák. Bankrabló évente egy tucat se akad, mégpedig azért, mert a bankrablókat el szokták kapni forró nyomon, és letöltendő börtönre ítélik. Ezért a bankrablás kockázatos. Pedig annak több értelme lenne, mint békés tüntetőket verni.

De ha elfogynak a páviánok, akkor nem lehet páviánellenes chartát csinálni. Chartázni pedig muszáj. Felidézni az emlékeket, azokat a régi szép barna esőket, egy szép barátság kezdetét. Hátha még mindig, már megint vevő lesz rá az SZDSZ, ha már a hippiszárny győzött. A házasság megmentése fontosabb a páviánkérdésnél. Chartázni muszáj, de nem sürgős, odébb van még a költségvetési szavazás: alakuló gyűlés szeptember 6-án. Tehát akkor még biztosan lesz fasisztaveszély, talán még szlovák terroristák is érkeznek, vagy huszonhárommillió román fasiszta. Két pofonnal egyszerűbb lenne. Túl egyszerű.