Munka hadának a lépte dobog

Júlia nem akar a földön járni
felszállt inkább a fejünk felé
Napoleon Boulevard

Elgurult az elmúlt hét híranyagában egy kicsiny, ám annál igazabb gyöngy. Egy kis színes hír a szomszédból. A Bukarestbe látogató ukrán elnök a román parlament személyzete, a takarítónők és a sofőrök előtt mondta el a román népet köszöntő beszédét, hozzátéve, Ukrajna nevében békejobbot nyújt Romániának, és örül, hogy nem üres levegőt markol. A képviselő urak ugyanis nem voltak jelen, más dolguk akadt, ezért a házelnök a szolgasereget mozgósította, még azt is egyeztetve velük, hogy intésére majd tapsoljanak.

A képviselő urak egyébként azért nem értek rá fogadni a szomszédos és bazi nagy Ukrajna elnökét, mert egyrészt pártkongresszusra kellett menniük, másrészt meg csütörtök déltől kezdetét veszi a hétvégének egy különleges válfaja, az úgynevezett parlamenti hétvége, amely éppen kétszer nagyobbra nőtt, mint a közönséges polgári hétvége. Mármint odaát, az elmaradott Romániában.

Ha ez egy nagy költségvetésű angol vígjáték epizódpoénja, akkor az előző jelenetekben nyilván látjuk a román parlament tekintélyes urait, ahogy morfondíroznak egymás közt. Hogy ugye jön ez a Juscsenko ide pénteken, az a ragyásfejű, tudod... de hát most amiatt csak nem maradok itt. Vár a család, az üzlet, meg a szőlőt is metszeni kéne, én bizony nem várom meg. Szarok én Ukrajnára.

Aztán a házelnököt, ahogy összehívja a titkárnőket és takarítókat, és eligazítja őket, hogy viselkedjenek illemtudóan, és jelzésre tapsoljanak, mint a kibeszélősóban, meg ahogy Elena asszonynak, a nagy vegyésznek kellett. Ilyenkor jön jól a kommunista drill.

És a beszéd után a pünkösdi képviselőket, ahogy eltűnődnek ezen az egészen.

De hát minden jó, ha a vége jó. Juscsenko a román néphez kívánt szólni, és a román nép csodálatosképpen megjelent előtte, mint egy égő csipkebokor, közvetlenül, a maga román mivoltában. A román nép tisztelettudóan végighallgatta őt, és biztos vagyok benne, hogy pontosan azzal a megilletődöttséggel tették, mint amivel helyettük a képviselőiknek kellett volna, ha lett volna rá érkezésük.

Na, most lehet megint röhögni a románokon, hogy milyen elmaradott fajta, hogy milyen hülye a szőröstalpú móc, hogy csetlik-botlik a nemzetköziségben. Hiába, nem való az ilyeneknek saját nemzet, tehetik hozzá az árpádsávos honfitársak kuncogva, de tévedésben, mert voltak nálunk is arab terroristák, körkörösvédelmisták, hadmérnök szenátorok.

Meg volt köszönetnyilvánítás a felszabadításért, jut eszembe, amiről ugye mindenki tudja, leginkább az orosz elnök, hogy meglehetősen húsos hazugság; nem azért jött erre a Vörös Hadsereg, mert okvetlen fel kellett minket szabadítani, hanem mert erre vezet a hodu utu évezredek óta.

Az azért igaz, hogy a románok nagyon kitalálták ezt a sztorit, itt minden a helyén van a felhőtlen szórakozáshoz.

Viszont minek foglalkozunk ennyit egy román belpolitikai bakival? - meríti fel a kérdést a kedves olvasó türelmetlenül toporogva. Hát mindenekelőtt azért, mert jó sztori, és ez az egész Élet című előadás sokkal élvezetesebb, ha észrevesszük benne a fizikai örömök mellett az irodalmi értéket is. De azért is, mert hátha mégsem igaz, hogy Románia egy teljesen más világ, és az ottani események nem illenek egy nagyobb képbe, egy szép nagy kelet-európai szőnyegpuzliba*. Neadjisten egy olyan képbe, amelyen Juscsenko hatalomra jutása is szerepel.

Annyi világos, hogy a román alsóház népessége ezzel az akcióval minden legitimitását elvesztette, hogy amikor a választott politikus tömegesen felejti el, hogy ő is csak állampolgár - Isten szőlejének szerény munkása -, és bevezeti a parlamenti hétvége vagy a képviselői szabálysértés fogalmát, amikor akármit is fontosabbnak tart annál, hogy a szomszédos kvázi-szuperhatalom békejobbját elfogadja, akkor azzal az egész rendszert ássa alá. Ezekben az ügyekben nem a kormány rossz döntéseiről vagy az ellenzék hamis vádjairól van szó, hanem felfeslik a mátrix: szarnak ezek az egészre.

Ilyenkor szokott lecserélődni a teljes nómenklatúra viharosan. Vagy valamelyik szélsőség demagógiája nyer teret, vagy méltóságteljesen moccan egyet a polgárság, ahogy Ukrajnában tette.

Hogy ezen túl vagyunk-e, vagy sem, én nem tudom... Muhahaha. Dehogynem, és pláne nem fejezünk be publicisztikát három ponttal, mint valami Terry Black. Innen vagyunk. Csak nálunk nem egy, hanem több klán követi el együtt, amit Ukrajnában Kucsma egyedül. És az irodalmi érték abban az epikus tévedésben lapul, kedves barátaim, hogy ezek a klánok, ezek a járványok, ezek a szekták, bűnszövetségek, cégbirodalmak azt hiszik, ők együtt az egész ország. Aztán úri lustaságukban statisztának beengedik a titkárnőket, a takarítókat és a szerelőket az országgyűlésbe, és egyszer csak nagyon meglepődnek, amikor nem engedik őket vissza.