A Miniszterelnök és a Selyemmajom

Tényleg Aigner Szilárd tehet az időjárásról? Tényleg az OMSZ manipulálja a Káoszt, ők kuszálják a kontinentális éghajlat finom szövedékét, hogy ilyen elvetemült hektikával hullámozzon a kora tavasz és a gusztustalan löttyedt tél között? Csak azért, hogy ne tudjon senki sem előrejelezni? Valóban mindenben ott ficereg a Mélyebb Összefüggés? Létezik egyáltalán az Anyagi Világ, vagy fikció csupán?

– Nincs alternatív valóság – tátogta a neonszínű hal, mire a Miniszterelnök összerezzent.

– Nincs alternatív valóság – tátogta a neonszínű hal, mire a Miniszterelnök összerezzent. Emlékezett, hogy az előbb a Komplexitás Kapujában állt, egy lépésre a Megoldáshoz vezető ösvénytől, ám ennél a pontnál mindig kizökkenti valami. Órák óta itt ülnek a Pilis tetején, a Föld szívcsakrája fölött, de nem történik az égvilágon semmi.

Két méterre tőlük a selyemmajmocska még mindig mozdulatlanul lebeg a sztáziskamrában, hiányzó koponyafedője helyén látni finoman pulzáló agyát, a beleszurkált platinatűkből kígyózó vezetékek halottan tekeregnek a hordozható belga szuperkomputerig, de a monitor még mindig sötét. A kurzor reszketeg zöldje reménytelenül villog a Videoton éjfekete katódsugárcsövében.

Csend van. A Miniszterelnök hóna alatt néha lassú csapkodásba kezd a neonszínű hal, de észre sem veszi, tekintetét mereven a majomra szegezi. Történjen már valami. Hosszú percek telnek el, amikor hirtelen halk kerregéssel megindul a kurzor: „úelá”. Majd újra csend. A majom orrából lilás folyadék fodrozódik a folyadékba, görcsös rángások futnak végig pelyhes testén, majd hirtelen óriásira nyitja szemeit. Eszelős sikolyát elnyeli a rideg üveg, a kurzor pedig dühödt vágtába kezd: úeláúleáaáú... összefogásösszefogásösszefogásösszefogás...

Sikerült a majmocska agyán keresztül kaput nyitni egy olyan dimenzióba, ahol béke és politikai egyetértés honol.

– Azt hiszem sínen vagyunk. Nehezen tudom értelmezni, de valamit csak kihozunk belőle. Szervusz Kormányszóvivő, majd hívlak még – A Miniszterelnök elégedetten csúsztatja zsebébe a telefont. Hát mégis lehetséges. Sikerült a majmocska agyán keresztül kaput nyitni egy olyan dimenzióba, ahol béke és politikai egyetértés honol, ahol a szigorú fiskális politika jól megfér a bőkezű, szociálisan érzékeny állam képével, ahol széles mosollyal parolázik gazda és bankár, az égen zseléscukorfelhők úsznak, alma helyett bikinis lányok bújnak ki minden puha rügyből.

– Légy üdvözölve Közöslistáriumban! – búgta a hal, mire a Miniszterelnök összerezzent. A majom ugyanazzal az arckifejezéssel rángatózott, a monitoron változatlanul szédületes sebességgel futott a szöveg, a Szuperszámítógép viszont alig bírta az iramot, vörösen izzó áramkörök tiltakoztak a terhelés ellen.

– Talán túl messzire mentünk... – suttogta a hal, és a transzformátor ventillátorába vetette magát.

(...)

A miniszterelnök csendben ballagott a hegyi ösvényen, a fák közé szűrődő fényből sejteni lehetett, hogy hamarosan lemegy a nap. Szerencsére megmaradt némi adat, és a majom is túl fogja élni.

– Ha felvillantom nekik a Világok Világát, talán megértik, miért tettem amit tettem. Nincs más lehetőségünk. Vagy ez, vagy a Végső Pusztulás. A Galaktikus Rovarinváziót csak együtt élhetjük túl. De erről nem beszélhetünk. Még nincsenek felkészülve rá.

Gyapotbolyhocskák táncolnak a szélben.