Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Kavarja ez most, vagy nem kavarja?

2006.07.31. 00:22

Ha Ön gyorsan és jutányosan világhírű óhajt lenni, olvassa el főművemet:
„HOGYAN ÉLHETÜNK GAZDAGON, SIKERESEN ÉS EGÉSZSÉGESEN.”
Szíves megrendelését a
Bostoni Beteg Hajléktalanok Szeretetkórházába várom,
sőt elvárom, mert öt hónapja beteg, családos embertársán segíteni kötelesség!

Kiváló tisztelettel,
E. HUBERTON
a
„Hogyan éljünk gazdagon, sikeresen
és egészségesen” c. mű szerzője

U.i. másik főművem: „Karrier, erő és egészség lélegzésgyakorlatok
és svédtorna útján” ugyanezen kórház címén megrendelhető.
(P. Howard)

Naiv, hiszékeny hülye vagyok, nem most derült ki először. Amennyire nyomta Gyurcsány, hogy mennyire reformkész, meg amennyit lovagolt az SZDSZ az egészségügyi reformon, isten bizony, volt egy olyan érzésem – ha az eszemmel nem is hittem el, mégis, valami reményféle, tudom is én –, hogy a választások után a kormány, hipp-hopp, benyújt egy szép kövér, komplett eü. törvénycsomagot. Hát, fenét. Viszont lett a héten ez a zöld izé. Zöld könyv. Füzet. Notesz.

„Egyfelől egy szakterületet leíró fehér könyvből, másfelől pedig az abban feltárt problémákhoz, kihívásokhoz rendelt megoldási lehetőségek katalógusából áll.” Így a bevezető. Hát, ja (© Bojtár B. Endre). Nem mondom, hogy egy túró. Sőt mindenkinek ajánlom elolvasásra. Tűrhetően olvasható, és tulajdonképpen érdekes. Van egy-két dicséretes tulajdonsága. Világosan beszél például évtizedek óta ködgéppel tárgyalt dolgokról. Nevükön nevez vérbe eufemizált jelenségeket. Nem adok tartalmi ismertetést, írnak-szájalnak róla eleget, egyébként meg tessék elolvasni. „A példákból jól látszik majd, hogy nincs egyetlen üdvözítő út [...]. Nincsen bölcsek köve, amelyet megtalálhatnánk.” Hát, tényleg nincs.

Viszont példálózni fogok, eü. diskurzusokban előbb-utóbb úgyis mindenki tensaját nyavalyáit kezdi pertraktálni.

A vasmarkú tündér aztán úgy tíz perc alatt pozdorjává rendezte a nyakcsigolyáimat

Tavaly nyáron megkergült a nyakcsigolyáim között egy ideg. Ne tudják meg, milyen! Az ember csak három dologra nem képes: állni, ülni és feküdni. Képzelhetik, milyen pszichedelikus állapotba kerül a delikvens, amikor már két hete nem alszik, éjszakánként ugyanis vonyítva kóvályog le-föl. Mert a rendelési idők és a nyári szabadságok szerencsétlen konstellációja, meg egyáltalán, az eü. logisztikai zsenialitása folytán két hétbe – és öt-hat, rendelőkben abszolvált tortúrába – került, mire a megfelelő kezekbe, egy csinos gyógytornász kezébe jutottam.

A vasmarkú tündér aztán úgy tíz perc alatt pozdorjává rendezte a nyakcsigolyáimat, amitől a világnak egyszerre megint világformája lett, aztán két-három hét alatt emberszerűvé tornáztatott. Nehezen bírtam nem azt gondolni, hogy két hét fölösleges kínszenvedéssel szívattak, továbbá ellopták tőlem és a munkaadómtól két munkahetem, és – nem mellesleg – fölöslegesen megzabáltattak velem egy kiló méregdrága – és mérgező – gyógyszert, a gyógyszerkassza (és a családi büdzsé) deficitjének legnagyobb örömére.

Ha az ember elmegy egy, a felső tízezerre bazírozott magánintézménybe egy ún. menedzserszűrésre, elvégeznek rajta egy rakás labor- és műszeres vizsgálatot (vér, vizelet, röntgen, ultrahang, EKG, Doppler stb.), körülkurkássza vagy fél tucat szakorvos (belgyógyász, bőrgyógyász, sebész, urológus, kardiológus, akármiológus), a végén kap egy kalap leletet meg egy konzultációt. Az egész kerül négy órába és 100–150 kiloforintba.

A dolog úgy megy, hogy az ember (a vevő) a laborban kezd, és amikor elbaktatat – pontosítok: a nővérke elkíséri – a bel- vagy akármigyógyászhoz, a lelet már ott van a doki monitorján. Komputéros cudar világ, az automata analizátortól a hálózati protokollok apró csodáiig.

Vagyis hogy ugyanez esztéká alapon kurva drága.

Ha az embernek kell valami egyszerű vér-vizelet izé, az esztékásan úgy megy, hogy az ember elballag a körzetibe, ücsörög gyenge két órácskát a váróban, aztán eltölt öt percet a dokival (eü. dolgozó 1.), aztán az asszisztens (eü. dolgozó 2.) ír egy beutalót. Másnap reggel az ember éhgyomorra elbumlizik a szakorvosiba. A labor nyolckor nyit, tehát háromnegyed nyolckor beáll ötvenediknek az ablaknyitásra várók katatón sorába. Áll, mert a váróban csak tíz szék van.

Az ablaknál egy fej nélküli kéz (eü. dolgozó 3.) elveszi a beutalót, begépeli, amit kell, a számítógépbe, és kiad egy újabb papírt, azzal az ember sorba áll a pohárért (amit eü. dolgozó 4. kikészített), aztán vizel, és beadja egy újabb ablakon eü. dolgozó 5.-nek, aztán sorba áll, hogy bejusson eü. dolgozó 6.-hoz, aki végre vénán nyársalja.

A harmadik napon délben vissza lehet menni a leletért eü. dolgozó 3.-hoz (vagy eü. dolgozó 7.-hez.). Ha emberünk peches típus, a házi dokija aznap reggel rendel, a lelettel csak negyednap este fog visszakeregni eü. dolgozó 1.-hez. Ücsörög két órácskát a váróban. Végül eü. dolgozó 2. bepötyögi a leletet a gépbe.

Ha veszem a három-négy napomat meg eü. dolgozó 1–7. rám eső költségét, illetve viszont a menedzserszűrés 100–150 ezrének a labor és a doki komputere közé eső hányadát, és próbálom kalkulálgatni őket, valahogy makacsul az jön ki, hogy az elit magánizé nem is olyan drága. Vagyis hogy ugyanez esztéká alapon kurva drága.

És itt jön, amiért nekem túl vékony a zöld könyv. Hiányzik belőle vagy ezer kérdés és válasz. Olyanok, hogy:

Miért nem konzultálhatok a házi dokimmal emailben? Miért nem intézhetek nála terminust online? Miért nem utalhat be engem a dokim, időre, online a laborba vagy a reumatológushoz? Miért nem vezet engem a doki (számítógépes) beutalója egyenesen a pisispohárhoz meg a vénanyársaló eü. dolgozóhoz? És micsoda vircsaft az, hogy a beteg fuvaroz bármit papíron két számítógép között? Miért nincs az a két gép összemadzagolva? Akarja-e a kormányzat, hogy össze legyenek madzagolva? És mit tesz érte?

Különben csak szájak voltak jártatva, politikusok hazudoztak, doktorok baszták a rezet.

Mert, basszák meg a doktor urak a sarkantyújukat, ez a reform. Hidegen hagy, hogy az eü. ellátásomra beszedett pénzemet állami hivatal kezeli vagy biztosító, hogy egy vagy huszonöt. Ha egy-két-három nap alatt jutok el a házi dokitól a gyógytornászig, az a reform. Ha csak egyszer kell sorba állnom, és csak néhány percet vizelésért-nyársalásért, volt reform, ha nem, nem volt. Ha a labor gépéből a lelet nem a nyomtató–dolgozó–beteg–dolgozó–billentyűzet útvonalon közlekedik három napon át a doki gépébe, hanem dróton és azonnal, akkor volt reform. Különben csak szájak voltak jártatva, politikusok hazudoztak, doktorok baszták a rezet.

A minap egy adminisztratív hólyagkatéterezés története beborította a sajtót, egy hétre vágányra téve egyúttal az eü. miniszter verbális megnyilvánulásait is. A hólyagkatéterezés mint vezérszó, egyszersmind ultima ratio. Az ügy háttere – emlékeznek –, hogy kezd kiépülni az a rendszer (reformocska!), amelybe az ügyfélkapun át behatolva az adó- és járulékfizető állampolgár megtekintheti betegéletútját. Hogy a különféle eü. intézmények mikor milyen, az adó- és járulékfizető állampolgáron kivitelezett szolgáltatások ellentételezésért járultak a kasszához.

Az észrevehetetlenségig fájdalommentes katéterezés nyomán pillanatok alatt elgondolkodtató beszámolók gyűltek morbid halomba a havi kettőt szülő nőtől a pácienstől félországnyira kezelt tüdőig. És naná, hogy elgépelés meg félreértés mind, egytől egyig.

És akkor le merik írni a zöld könyvben, hogy Magyarországnak olyan „kérdésekre kell megtalálni[a] a maga válaszait”, hogyaszongya: „Igénylik-e az emberek, hogy megismerjék az egészségügyi szolgáltatók gyógyításának minőségi mutatóit?”

Naná! Mi az, hogy! Nagyon is! Nem közvélemény-kutatni meg megvitatni kell, hanem megcsinálni. Nem majd, nem holnap. Tegnap.

Azt kérdezi a zöld könyv:

„Tudta, hogy:
– az egészségbiztosítás 1500 milliárd forintos kiadásának elköltését a biztosítottak képviseletében nem felügyeli semmilyen hatóság?
– ma nem készül hivatalos nyilvántartás arról, melyik kórházban milyen eredményesen gyógyítanak, vagy milyen magas a szövődmények aránya, sőt kifejezetten titkolják azokat [őket]?
– ma nincs Magyarországon olyan testület, amelyik ellenőrizné, hogy a biztosító minden betegnek és minden kórháznak, rendelőnek finanszírozza-e mindazokat az ellátásokat, melyek jogszabály szerint járnak nekik?
– az OEP ugyanúgy finanszírozza a minőségileg elfogadhatatlan, a betegeket megalázó körülmények között kezelő intézményeket, mint a magas színvonalon dolgozókat?”

mintha rossz végén kezdenék izélni a lovat

Az elhantolt eb. Ami engem illet, pontos, naprakész, szabadon hozzáférhető nyilvános online adatbázist akarok minden tb-ből finanszírozott eü. intézmény minden szakmai, gazdasági és pénzügyi adatáról, és minden rendű és rangú eü. szolgáltatásról, forintban. (Tényleg – mellékszál –, próbálták már kinyomozni, pl. a weben, a városukban rendelő fogászokról hogy melyikük mennyiért húz vagy töm?) És naprakész, egyénileg hozzáférhető adatbázist akarok a tb-től minden általam-utánam be-, és értem kifizetett fillérről. Most. Tessék nekiesni. Amíg készül, közben lehet vitatkozni, hogy biztosító vagy állami kassza, hogy egy vagy több.

Persze úgy nehéz lesz, ha a zöld könyvben azon filóznak, hogy elektronikus vagy papír tajkártyával kéne megoldani a jogosultságigazolást meg a delikvenshez tartozó be- és kifizetések elszámolását. Állam esik lefele. Nem mindegy? A számítógépes nyilvántartási rendszert tessék megcsinálni, meg a hálózati hozzáférést, azonosítani százfélképpen lehet.

Úgy tűnik, mintha rossz végén kezdenék izélni a lovat. Biztosan az a főkérdés, hogy milyen szisztémában folyjék a finanszírozás? Úgyis egyik lehetséges megoldás rosszabb, mint a másik. Vagy hogy megszűnik-e a vizitdíjtól a hálapénz (könnyen lehet, hogy a nemzet orvosának van igaza, és dehogy szűnik meg, a beteg irracionális, hiszen nem érti, mi van, és fél)?

A páciens kiszolgáltatottságán kellene kezdeni, és az az információhiányból fakad. Tessék kiteríteni a számlákat az asztalra! Mikor, mitől, kitől, mennyit, mire, miért. Meg mi micsoda és milyen. Meg lehet csinálni, információs társadalom, ugye, blabla. És ha a rendszerben turkáló laikusok elérik a kritikus tömeget, úgyis kikényszerítenek valami ésszerűbbet. (Anyósom mondta egy rendelőben: tudja, doktor úr, a beteg laikus, de nem hülye.)

Az ellenzék reakciója – tulajdonképpen szóra sem érdemes, csak hát jó hangos – a metaforikus sátánűző ráolvasások darálásának kaptafájára megy. Jönnek a pengeszájú, hepciás okostojások, és szúrósan néznek (mellesleg valahányszor megpillantom a nemzet orvosát, tekintetében az apokalipszis nyugalmával és a hóhér szakértelmével, hálát adok az isteneknek, hogy sose voltam a betege).

az apokalipszis nyugalmával és a hóhér szakértelmével

Mély levegő, 1.0-s drámai eszköztár: „halálos döfést kap a magyar egészségügy” (jó kép, a véres kezű koala extatikusan döföli az évtizedes hullát). Hősleg kiáll a vártára, és a „nemzeti radikalizmus minden törvényes eszközéért” kiált, huszárok, előre. És egyébként is: vonnyavissza!

Nehéz nem kapni röhögőgörcsöt, csak hát jön még Pelczné is, „ez a sarc lesz-e a végső”, komcsizik tragikailag a szubrett, vizitdíj, receptdíj, tányérdíj, ugye, de hát, kisnyuszi, ebben az országban egészen hülyének kell lenni, hogy ne tudjuk, nem ez a sarc lesz a végső. Elhaló vonnyavissza a jobb fenékből. El.

Az ún. orvostársadalom felől sértődött hörgés hallatszik, mint mindig, ha belepofáznak az ügyeikbe. (Életemben annyi olvasói levelet nem kaptam, mint arra a cikkre, amiben a Csehák-törvény körüli hercehurcáról merészeltem pampogni. Nyakamba zúdult a doktorok hada, képzelhetik.)

Az ellátórendszer „torz és igazságtalan”, „komoly hatékonysági problémák is vannak”, „gyakran csak papíron fektetik be a betegeket”, „nem képesek biztonságos, minőségi ellátást nyújtani”, „sokan azt hiszik, aki jó professzor a tudományban, az automatikusan jó intézményvezető is”, „az orvosi kar többsége egy év alatt nem kap annyit, mint némely főorvos egy hónap alatt”. Ilyenek vannak a zöld könyvben.

villámló tekintet, remegő szájszél, feszített artikuláció

A hatás: dr. Zombor, példának okáért, „orvosként is” felháborítónak találja, hogy „a zöld könyv a magasan kvalifikált orvosokat adócsaló, korrupt rétegnek írja le”. Ajvé! Csak nem a doktor úr is? Egyébként is, „a helyzetfelmérés tényeit, a nemzetközi példákat a kormány szándékaihoz igazították; nem egy valós helyzetfelmérést tartalmaz a zöld könyv”. Aki hazudik, az lop is, aki lop, döf is (ja, Zombor doktor fideszes képviselő, vonnyavissza).

Mindenesetre amikor csütörtök este a Hír tévében Cser Ágnes, (momentán) szakszeti tótumfaktum (EDDSZ) felindultságában egyenesen magából kifordulva kérte ki magának a zöld könyvet, az egészet, úgy, ahogy van – villámló tekintet, remegő szájszél, feszített artikuláció –, na, akkor tudtam, hogy ebben az izében valószínűleg van valami.

Egyébként tök mindegy, mit csinál a kormány (ezt az eü. miskulanciát sehol a világon nem tudják lekezelni), csak csináljon valamit, ha lehet, minél hamarabb, és ha lehet, valami jó durvát. Tudják, régi háztartásiprobléma-megoldó tapasztalat: ha a lefolyót eltömi a szar, duguláselhárításnak gyakran az is megteszi, ha jó alaposan felkavarjuk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!