Teccikérteni?

Én csak szólok csöndesen előre, hogy tessék engemminket támogatni államilag.

Még kér a nép. A nép kér még. Mindig.

Azért, mert a parasztról több olajfestmény született a tizenkilencedik században, mint a rendszergazdáról meg a vízibicikli-kölcsönzőről, még nem jár neki több.

Merugye tessék csak megnézni, letermeljük a kattintást éjt nappallá téve, sőt folyton meg-megvárva, hogy az éjszakából rózsaujjú hajnal legyen, görnyedünk az egér szarvánál, verjük a klaviatúrát, ínhüvelyünk gyulladt, ámde ökölbe szorítva bütykös. És a felvásárló meg mit fizet érte? Hát épphogy vöröshagymára ha futja, kislemezre meg automatakávéra. Ne akarják, nagyon ne akarják, hogy a Dunába dumpoljuk a memóriát.

Hanem megmondom, hogy mit akarunk. Mondjuk eladunk mi egy bannert öt forintért a multikarvalynak - ezerfejű újlabanc sas -, és fizessen az állam még kábé hármat nekünk. Azért, mert eladtuk. Meg azért, mert megszoktuk. Megszokhattuk volna.

Most még csak szépen kérjük.

De ha ez így megy tovább, jövőre kitoljuk mi a szervereket az autópályára, ha kell, odatoljuk mindet, és visszük a kávéautomatát is. Félpályás letámadás.

És ne tessék okoskodni, hogy külföldön olcsóbb a hirdetés, meg hogy termeljünk hatékonyabban. Itt egy világörökségileg jegyzett kultúra rúgja az utolsókat a tápegységbe nekikeseredetten, ezt az életformát meg kell őrizni, mert nemzetmegtartó erő a ponthu. Nem csak kenyérrel élünk ám, he. Azért, mert a parasztról több olajfestmény született a tizenkilencedik században, mint a rendszergazdáról meg a vízibicikli-kölcsönzőről, még nem jár neki több. Úgyhogy ide a gempát az ínhüvelygyulladott magyar markunkba bele, különben felborítjuk a villamost. Teccikérteni?