Judit
3 °C
6 °C

Emberarcú disznó

2005.01.21. 10:00

Erős pozitív prekoncepcióval, tehát széles mosollyal az arcomon, jobbomat előre nyújtva érkeztem a Barátságos Internet Fórum (www.baratsagosinternet.hu) szájtjára. Ők meg úgy beparáztattak, hogy azóta korbáccsal se lehet a gép elé terelni. Emberarcú disznókkal álmodom, és hideg verejtékben ébredek. Az ADSL-előfizetésemet lemondtam; ezt most itt egy kockás füzetbe írom messziről, de nem merem megmondani, hogy honnan. Mindegy, úgyis utolérnek.

#alt#A Barátságos Internet Fórumot a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Tartalomipari Szövetség és az Informatikai Érdekegyeztető Fórum hozta létre az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával - szinte mindenki ott mozog tehát, akinek hivatalosan valami kis köze is van az internethez, a Vöröskeresztet meg a Jobbikot leszámítva.

De mit értenek azon, hogy Barátságos Internet? Két változat lehetséges, gondolom. Az egyik, hogy az ötletgazdák szerint az internet nem elég barátságos, tehát azzá kell tenni. Nem tudom, hogyan lehetne egy médiumot barátságossá tenni (ad analogiam barátságos televízió, barátságos mikrohullám), de simán elképzelhető, hogy az ember nekiindul az internetnek, ismerkedik, hátba lapogat minden rosszarcú rendszergazdát, aztán meghívja őket egy felesre, már ahogy az már barátok között lenni szokott.

#alt#A másik változat, hogy ők majd megcsinálják a barátságos internetet. A szájt is valami ilyesmire utal, amikor minősítő rendszert meg digitálistartalom-fejlesztést emleget, ami abszolút barátságosan hangzik, kalap le. De a Barátságos Internet fő célkitűzése mégis az, hogy "reális képet adjon az internet valós veszélyeiről" (persze, valós veszélyről valós képet), és hogy fontos "az internethasználattal kapcsolatos félelmek, negatív attitűdök csökkentése, a tiltott vagy veszélyes tartalmak visszaszorítása". Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből barátság. Mivel a Barátságos Internet szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek szól, mind a három kategóriában érintett vagyok: az abszolút célközönség. Mosolyom még szélesebb, jobbomat még előbbre nyújtom.

Keresek is a szájton valami tartalmat, hogy a barátságot erősítsem. Itt van mindjárt a játék, a lehető legbarátságosabb műfaj. A játékból minden kiderül, össze is foglalom: Kedves gyerekek! Internetezzek csak nyugodtan, bátran, barátságosan. De ha valamit rosszul csináltok, cukrosbácsik, hányásszínű baktériumok és emberarcú disznók támadnak majd rátok, a sötétben lopakodó gonosz vasorrú bábáról már nem is beszélve. A Barátságos Internet játékos fertályán fortélyos félelem igazgat.

#alt#Rögtön egy játékos szabály: "Ne nyiss meg számodra ismeretlen e-maicímről érkező üzeneteket!" Még szép. Mi is lenne velünk, ha csak úgy jönnének az e-mailek ettől-attól, mi meg csak úgy elolvasgatnánk őket? Kukába az ismeretlenekkel! Mondom is a gyereknek, pont olyan ez, mint a telefon. Ismeretlen eredetű telefont se vegyen fel semmiképpen, mert ki tudhatja, még a végén. Ezért aztán csörög a telefon megállás nélkül, a gyerek meg ott ül mellette halálra vált arccal, és föl nem venné a világért se, hátha a balástyai rém keresi, és rosszat akar.

Jönnek az ukázok sorban. "Ne nyiss meg nem jól ismert személytől érkező e-mail mellékleteket!" Ezt a gyerek nem érti. A mellékletet érti, mert nem hülye; a "nem jól ismert személy"-t, azt nem érti. Magyarázom is a gyereknek, hogy a Sanyi bácsi az még oké, vele együtt dagonyáztunk Szabadiban tavaly nyáron, tudod, a bajuszos. De a Manyi néni etecsmentjeitől óvakodj, mint a tűztől! Manyi nénit nem ismered jól, hiába lakik itt a szomszédban, és az a sült gesztenye, amit néha áthoz, még nem garancia semmire. Majd elhívjuk őt is Szabadiba jövőre, megismerjük jól, aztán küldhet etecsmentet, amennyit csak akar.

#alt#A nevedet, a címedet, a mobilszámodat, és a jelszavadat pedig meg ne oszd másokkal, mert az olyan, mintha a lakáskulcsodat nyújtanád át! Ha pedig egy ismeretlen csevegő a fényképedet kéri, el ne küldd neki, mert ha mégis, megjelenik egy ijesztő kéz, és cukorkát kínál! A történet folytatásába bele se mer az ember gondolni. Odvas fog, tömés, gyökérkezelés, protézis; valóban ijesztő.

Na de kedves Barátságos Internet! Mi a halálért ne küldhetné el az a szerencsétlen gyerek a fényképét? Miért? Mert kiderül róla, hogy nagy az orra? Szeplős? Bandzsa? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Hogy cukrot kap, és kilyukad a foga? Igaz, én egyáltalán nem féltem a gyereket. Azért nem féltem, mert tudom, hogy a vonal másik végén ülő kispajtás is ugyanezen a barátságtani kurzuson esett át, tehát hiába küldi el az a szerencsétlen gyerek a fényképét etecsmentben, a másik kispajtás tudja, hogy ő azt úgyse nyithatja ki, mert akkor jön a cukrosbácsi és a fogtömés.

#alt#A baratsagosinternet.hu célkitűzéseivel egyébként teljes mértékben egyetértek. Vannak szatírok az interneten? Vannak. Vannak emberarcú disznók az interneten? Vannak. Vannak hányásszínű baktériumok az interneten? Vannak. Értem én, fontos a biztonság. Értem én az EU-direktívákat, még azt is értem, hogy ha erre van pénz, akkor ezt kell csinálni. Értem a minősítő rendszert, értem az önszabályozást, értem a veszélyes tartalmakat. Csak ne nevezzék baratsagosinternet.hu-nak. Nevezzék baratsagtalaninternet.hu-nak. Ellenőriztem: a domain még szabad. Siessenek, be ne jegyezze valaki.

Az Index a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének tagja. A szerző véleménye nem feltétlenül egyezik az Index szerkesztőségének véleményével.