Ambrus
-7 °C
3 °C

A tartályparki diszpécser

2005.12.14. 23:04

A kőolaj-finomítóban a diszpécser az olyan, hogy rohad éjjel-nappal az ún. diszpécserszobában, amin akkoriban (akkoribanon uszkve-kvázi negyed század mínuszt tessen érteni, tehát úgy 1978-79.) egy rohadt telefonközpont-szerűséget kell érteni, egy nagy kapcsolótáblát, iratszekrényeket, fekete telefonkagylókat; ott rohad (a rohadás képletes bár, de vehető szinte szó szerint) tehát két diszpécser, egy vezető diszpécser (ő, szegény, vegyészmérnök) meg egy másoddiszpécser (őkelme vegyésztechnikus), és tevékenységük - a szerencsére ritka haváriákat leszámítva - abban kulminálnál, hogy délben meg éjfélkor körbetelefonálják a huszonvalahány üzemet, és beleskribálják egy kurva nagy könyvbe - az ún. diszpécsernaplóba - a főbb paramétereiket. Celsiusok, barok, tonnák, köbméterek. A köbméterek aktuálisak éppen: a minap leégett Nagy-Britanniában egy közepes tartálykocsitöltő telep, ronda nagy füsttel, és mi meg löktük - híven a morbid hírügynökségi baromságokhoz - a millió litereket, meg hogy olajizé, meg hogy mekkora katasztrófa. Ha felborul egy tartálykocsi, és az MTI kiömlött rettenetes tízezer literekről ír, vagy most, hogy ég nyolc-tíz gázolajosbili, és a BBC millió literekről röcögtet, mindig eszembe jutnak a negyed század előtti finomítói éjszakák; a desztilláló, kénmentesítő, reformáló stb. üzemek celsiusainak-tonnáinak feljegyzése után utoljára a tartályparkot kellett fölhívni, hogy bejegyezhessük a 10-20-40 ezer köbméteres (emtéiül: negyvenmillió literes) tartályok aktuális szintjét, meg az aznap telenyomott vasúti tartálykocsikat, kamionokat. Időről időre, amikor a központi diszpécserszolgálat és a tartályparki diszpécserszolgálat műszakbeosztásának fázisa találkozott, egy különös, életerővel és derűvel teli alt szólt az undok bakelitkagylóból, és olyankor a reggeli műszakváltásig nem volt gond az idővel. Nagypofájú nő volt, mondjuk így, beszédmániás kultúrlény, mondta-mondta a magáét, és nagyon jó volt. Filmekről dumált, Antonioni, Fellini, a franc tudja, ki még; meg irodalomról, Esterházy meg a Mozgó világ; meg kaják, meg gyerekek, meg élet, ilyenek. Éveken át nyomtuk így, tudtam már, hogy félbemaradt népművelő az adonyi kultúrból - de hát föl kell nevelni egy lökött férjet meg két gyereket -, és ő is tudott már mindent rólam a soha meg nem íródó, nem is tudom, mitől az utoljára elszakadt brácsahúrig, és még fogalmam sem volt, hogy néz ki, csak az az emberi alt, az volt biztos mindig, amikor a műszakbeosztások fázisának valamelyik közös többszöröse felbukkant a naptárban. Nagydarab, gömbölyű nő, derült ki végül, Vajda Editnek hívták, és hogy még annyira se lógjon ki a sorból, az asszonynevén Kovács, és az élettörténete embertelenül magyar volt: félig zsidó, félig cigány. Az egész élet annyira kerek, hogy. Aztán akárhogy jöttek-mentek hülyébbnél hülyébb évek, Edit - törik-szakad - negyed-fél évente fölbukkant, hozott egy rakás kaját meg egy szatyor sört, és pofáztunk, pofáztunk naphosszat. Filmről, irodalomról, politikáról, ősökről, utódokról. Az utóbbi években egy szemét betegségről is. De még pörgött, közösképviselt több lépcsőháznyi "panelprolit", és pátyolt gyereket-unokát, meg teljesen mellékesen és magától értetődően: minket is. Így megy ez: az a kevés biztos pont, amire csigasorainkat a nagy kimozdításokhoz felakaszthatjuk, mindig emberből van. Aki jön, amikor akar, és eszünk, és iszunk, és jár a szánk. Akinek akad egy ilyen altja a telefon végén, tudhatja, valamiért van itten ebben a rohadék világban. Én már nem tudom.

Edit meghalt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.