Ambrus
-7 °C
3 °C

Mechanikus parancs

2000.04.10. 07:44
Mintha a Szent Jobbot fújták volna meg a Bazilikából, akkora szentségtörés. Ma már egy csontig lepusztított hitelkártya adatait sem bíznák rá az interneten, a világ kriptográfusai mégis kétségbeesetten keresik az angliai Bletchley Park egykori kódtörő-fellegvárából eltűnt muzeális német titkosító-szerkezetet. Az Enigma jelentősége csak az atombombáéhoz mérhető: nem kis részben ezen a kimustrált táskaírógép küllemű hordozható betűdarálón múlt, ki nyeri meg a második világháborút.

Az ellopott Enigma G-312
Az RSA-algoritmussal védett internetes hitelkártya-tranzakciók korában az Enigma mítikus homályba burkolt műemlék abból az időből, amikor a távközlés és a kriptográfia az állam monopóliuma volt - bár a titkosítást nehezebben engedték szabadon a bürokraták, az Egyesült Államok kormánya csak a közelmúltban hátrált le az efféle technológiákat sújtó exportkorlátozásokról. A régebben internetezők még szabadsághősnek érezhették magukat csupán az akár 1024 bites kulcshosszúságot is megengedő e-mail titkosítóprogram, a PGP használata által. Az Enigma-sztorit is mély hallgatás övezte egészen a hetvenes évekig: volt olyan Enigma-kódtörő, aki húsz évvel a háború után sem adhatta ki emlékiratait államtitoksértés alapos gyanúja miatt, és az idén április elsején az őrizetlen, riasztóberendezés nélküli tárlóból ellopott készüléket is csak 1998-ban ajándékozta az angol titkosszolgálat a múzeummá alakított világháborús kódtörő központnak.

Az Enigma különösen értékes G-szériás modelljéről van szó, amelyet a német titkosszolgálat, az Abwehr kommunikációjának sifrírozására használtak a második világháború során - ebből a ritka szériából mindössze egy nyilvánosan hozzáférhető darab maradt, na hol, az amerikai nemzetbiztonsági szolgálat, az NSA múzeumában. Az Enigma "márkanév" egyébként majdnem olyan széles típusválasztékot takar, mint mondjuk az Apple - a sajtóban csak "náci titkosítógépként" emlegetett Enigmát valójában jóval Hitler hatalomra jutása előtt, 1923-ban találta fel egy Arthur Scherbius nevű német vállalkozó, és hamarosan be is vezette a "biztonságos megoldásokra áhítozó üzleti kommunikációs piacra" - amely levéltári dokumentumok tanúsága szerint (az internethez hasonlóan) már jóval azelőtt létezett, mielőtt a Microsoft feltalálta volna a spanyolviaszt. A felhasználóbarát elektro-mechanikus szerkezet még szakkiállításokon is szerepelt egy darabig, ahol felfigyelt rá, és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva gyorsan kivonta a forgalomból a hadsereg: lásd a PGP esetét, talán annyi különbséggel, hogy a két világháború közti Németországban az eset nem provokált a "kibernetikus szabadságjogokról" és az "elektronikus privátszféráról" szóló nyilvános vitát.

IQ-teszt rohamosztagosoknak
Forrás: Cserháti András / Csatolna.hu
A kommerciális változat a kor technológiai színvonalán igen erős titkosítása arra a valahányszor tíz a sokadikon variációs lehetőségre alapult, amelyet a tetszőleges sorrendben beilleszthető, változtatható induló pozíciójú három léptetőtárcsa, és a rajtuk lévő változtatható pozíciójú betűtárcsa kombinációja biztosított egy átlagos hosszúságú üzenet kódolására. Ezt a katonák egy jumper-szerű kiegészítő (németül stecker, ábránkon dugótáblára magyarosítva szerepel) hozzáadásával biztos ami zicher alapon még tovább fokozták. A szerkezet Achilles-sarkának a felhasználóbarát "fordító" bizonyult, amely lehetővé tette, hogy ugyanaz a készülék kódolásra és dekódolásra is alkalmas legyen anélkül, hogy minden alkalommal újra kelljen drótozni. Ez a korabeli rendszergazdák által is kifogásolt kényelmi funkció ugyanis kizárja, hogy bármely betű önmagát adja sifrírozás után, ilymódon egy egész sor lehetséges megoldást eleve kizár a kódfejtők vizsgálódásának köréből.

Marian Rejewski, lengyel kriptográfus
A második világháború kitörésekor a német hadsereg legtöbb fegyverneme már használta az Enigmát, amelynek kulcsszerepet szántak a szárazföldi és a légi haderő kommunikációjában csakúgy, mint az Atlanti-óceánon portyázó, a szövetségesek zászlai alatt hajózókat válogatás nélkül, megatonnaszám süllyesztgető tengeralattjárók kapcsolattartása terén. Az Enigma-törések a villámháborúnak elsőként áldozatul eső lengyelek, és az atlanti helyzet alakulásának kiszolgáltatott angolok nevéhez fűződnek - a németek feltörhetetlennek hitték az Enigmával kódolt üzeneteket. Nem sejtették, hogy a joggal parázó lengyelek több mint egy évtizeden át foglalkoztak Enigma-töréssel, és eredményeiket még időben le tudták passzolni a szövetségeseknek. A lengyel titkosszolgálat ugyanis idejekorán beszerezte a kereskedelmi verziót, és amikor 1928-ban egy teljes hétvégén keresztül tanulmányozhattak egy német küldöttség által postán felejtett harci modellt, klónokat is építettek belőle.

Alan Turing, angol kriptográfus
Ez azonban még nem volt elég, hiszen az Enigma indulóbeállításaira - a forgótárcsák sorrendje, az első betűk és a stecker konfigurációja - is szükség van a megfejtéshez. A kütyüre állított lengyel matematikusok Marian Rejewski vezetésével rájöttek arra, hogy a német üzenetek első három betűje a betűtárcsák első betűit takarja - ez volt az indikátor sztring, amelyet a biztonság kedvéért kétszer megismételtek az üzenet elején. Ezután a forgótárcsák permutációit tesztelő eszközt fejlesztettek ki - bár az angol szerzők néha elfelejtik megemlíteni, Alan Turing, a Bletchley Park zsenije nem feltalálta, csak továbbfejlesztette a lengyelek által "bombának" keresztelt kódtörő szerkezetet. A további beállításokat a napokra lebontott kódkönyvek tartalmazták - ilyesmit csak az angoloknak sikerült szerezniük. A James Bond regények szerzőjeként később világhírűvé vált Ian Fleming kommandója is zsákmányolt egyet egy elfoglalt német hajón, de elfogott tengeralattjárókról is előkerült - csakúgy mint a korabeli biztosítótársaságok tengerhajózási katalógusai, amelyekből az egymással versengő elvetemült U-Boat kapitányok vastag piros filctollal huzigálták ki az elsüllyesztett bárkák nevét.

Turing-bomba ketchupos dobozban
Amíg csupán három forgótárcsa volt az Enigmában, hat "bomba" kellett a megfejtéshez, de amikor 1938-ban két további (természetesen eltérő huzalozású) tárcsát rendszeresítettek a németek (az ötből három szerepelt az aktuális konfigurációban), a permutációk száma hatvanra nőtt - erre a lengyel titkosszolgálatnak már nem volt kapacitása, így egy 1939-ben, Párizsban tartott konspirált kriptográfus-konferencián eredményeiket megosztották a francia és az angol kollégákkal. A Station X kódnevű angol hírszerzőgyárban (Bletchley Park, Londontól 70 kilométerre északra, főépülete ma rosszul őrzött múzeum) Turing által továbbfejlesztett, a keresést gyakran ismétlődő német kulcsszavakkal szűkítő "bomba" kapacitásban messze felülmúlta a lengyel eredetit, de még így is tízezer ember sziszifuszi munkájára volt szükség napi három műszakban ahhoz, hogy az angol titkosszolgálat többé-kevésbé képben legyen, mire készülnek a németek. A többi már történelem. Mivel a gyorsan fejlődő e-commerce ipar, valamint az egyre szofisztikáltabban kódolt globális kommunikációt figyelő titkosszolgálatok által nagy számban foglalkoztatott kriptográfusok a mai napig Enigma-feladványokkal szórakoztatják egymást az interneten, a tolvajt az összes webszájtjukon üldözik: ha nem megrendelésre dolgozott, aligha talál jóhiszemű vásárlót a kétszázezer font eszmei értékű holmira. A bolondok napi betörés (amely ráadásul a múzeum saját bevallása szerint a hivatalos nyitvatartási idő alatt történhetett) kapcsán az angol rendőrségen még az is felmerült, hogy tréfás hacker-stikliről van szó, és a gép majd jól előkerül - addig próbálgassuk az internetről letölthető Enigma-szimulátorokat.