Árpád
-2 °C
9 °C

Rocketjump a könyvespolcra

2001.11.19. 10:37
Kapcsolódó cikkek (2)
A minden bájttal megkent médiahacker után a kortárs író múlt századi szerepében is sikeresen debütált az első magyar online regénypályázat győztese, miután a Magvető papíron is megjelentette az internetre íródott regényét. Az antiutópiába illő társadalmi és családi viszonyok elől a virtuális lét képregényszerű mágikus realizmusába menekülő figurában sokan magunkra ismerhetünk, de a vérben és spermában tobzódó szöveg cinikus szellemessége, nyelvi leleménye, perverz szerepjátékai a kiberanalfabéta többség számára is élvezhetővé teszik ezt a kultuszgyanús regényt.

A szerző-főhős rakétavetővel neveli a gyerekét, szövegszerkesztővel csajozik és webkamerával él házaséletet, csúnyán összemosódtak benne a valós és a virtuális világ határvonalai. A neten rettegett akcióhős és visszaeső liliomtipró, gyilkol vagy kúr, néha mindkettőt egyszerre, brutális kegyetlenséggel. A szürke valóságban viszont egy senki: egy szerencsétlen balfasz, aki fékezett habzással asszisztálja végig a mindennapjait, nem sok köze van ahhoz, ami a családjában vagy a munkahelyén történik vele.

Jake Smiles
Egydimenziós tucatléte a kibertérben végtelen lehetőségekkel kecsegtető univerzummá tágul, ő pedig a vágyteljesítő szerep foglyává válik, miközben családapaként és munkavállalóként gyorsan virtualizálódik. A neten könnyen megnyíló lelkekben, rosszul őrzött merevlemezeken, kitalálható jelszavakkal védett elektronikus postafiókokban turkálva gátlástalanul dagonyázik a tudatalatti véres-szaros-gecis bugyraiban, egy soha véget nem érő Quake-bajnokság fényesre renderelt, háromdimenziós díszletei között váltja valóra agresszív és erotikus álmait.

A konszenzusvalóságban viszont sunnyog, bliccel, undorodik, és látványosan szarul érzi magát. Gyakran lerészegedik, vagy hallucinálni kezd és elvonási tünetekkel küszködik, ha nincs a közelében egy terminál.

Baszós-kardozós skizó

Akár bődületes közhely is lehetne, de az egyes szám harmadik személyben előadott, skizofrén szöveg sokrétűsége mégis szofisztikálttá teszi ezt az antiszociális, pszichopata figurát. A fő konfliktusforrást a hasadt egó szerepzavarai szolgáltatják: virtuális félistenként a test baszós-kardozós ösztönei, valóságos senkiként viszont a cyber-hérosz kerekedik benne felül, és ez aztán számos bonyodalomhoz vezet. A valós világban rocketjumppal mozog, könyvtárat gyújtogat és agyonveri a szomszéd gyerekét, a neten viszont megdugja a saját lányát, aztán a bőrébe bújik, és nőként flörtöl a szeretőivel, többek között.

A túlburjánzó libidó és a cezaromán hentesösztön mellé átlagon felüli intellektussal is megvert figura ugyanakkor időről időre tesz egy kétségbeesett értelmezési kísérletet, hogy megmagyarázza mi történik vele és az őt körülvevő világgal. Így aztán a könyvben számos cyber-filozófiai irányzat eszméi felbukkannak, gyakran megszemélyesítve: a cyberpunk fikció pápájának tartott Gibsontól a levélbombázásért életfogytiglani börtönbüntetését töltő luddita Kaczynskin át az emberi chip-implantátumokkal kísérletező cyborg Warwickig.

Hősünk lelkiállapota viszont reménytelenül pszichotikus, és ezen a csúcstechnológia sem segít: a cyberpunk díszletek között freudi élveboncolás folyik.

Nevem: senki

A szerző többször deklarált anonimitása tág teret enged a kilétét érintő találgatásoknak: egyesek ismert íróra, egy új Csokonai Lilire gyanakszanak a vérprofi írástechnika és a szerteágazó klasszikus műveltséget sejtető filozofikus futamok miatt. Pedig az explicit lírából időnként kikacsintó, a médiát e-mail interjúkkal etető szerző álszent viszonyban van a hősével, rátestálja féktelen vízióit, miközben azok túlontúl hitelesnek és mélyen átéltnek tűnnek ahhoz, hogy harmadik személytől, adatgyűjtésből, megfigyelésből származzanak.

William Gibson állítólag írógépen hozta össze a cyberpunk irodalom alapműveit, az 1 link azonban az irodalmi, filozófiai, pszichológiai, és nem utolsó sorban naprakész technológiai műveltség mellett személyes tapasztalatokról: virtuálmészárlással és online csajozással töltött éjszakákról, hosszú és nem zökkenőmentes házasságról, gyereknevelésről, és egy agysorvasztó yuppie munkahelyen átélt megaláztatásokról árulkodik. Pont ezért üt nagyot - anyag nélkül Burroughs sem tudta volna megírni a Narkóst.

Smilesnak viszont - legalábbis a regényben - ebben a veszélyes alámerülésben is átkozott szerencséje van: a munkahelyéről kirúgják ugyan, de a gyerek, majd a regény végén az asszony is követi a pszichedelikus önképzőkörbe, így felcsillan a remény, hogy a valóságban, testhez kötve talán nem marad egyedül.

Kíváncsi vagyok, hogy lesz e folytatás - tézisregényből megárt a sok, de ennyi tehetségből még bármi kitelik.