Fogkefeeffektus és programozóterror

Este tízkor hazatér a munkában megfáradt vezetőbeosztású, fülében a magas vérnyomás normál zenei Á-ja, zsebében pedig a vadi új mobájl, amit majd otthon jól beizzít, rendez, installál, kulturáltan, ahogyan az ő társadalmi rangjához és az exkluzív készülék árfekvéséhez illik. Gondolja.

...a fogkefegyártásban minden héten technikai [technológiai] forradalom zajlik...

A vezetőbeosztású másfél év után vásárolt új mobájlt magának, egyrészt mert konzumidióta (Tevan Imre szóleleménye), azaz bizonyos időközönként viszketni kezd a tenyere, rátör a vásárlási kényszer, drága elektronikus szerkezeteket kíván meg: számítógépét például félévente tuningolja újra, aztán digitális fényképezőgép, digitális diktafon, satöbbi - megpróbálkozik minden használhatónak tűnő kis izével, aztán persze bánja, mert a használhatónak tűnő kis izék többnyire tökéletesen használhatatlanok; másrészt úgy tűnt, ideje mobilt váltani; a vezetőbeosztású feltételezte ugyanis, hogy másfél év alatt a rohamos technikai (angolosoknak: technológiai) fejlődés révén jobb (használhatóbb, okosabb, fejlettebb) készülékhez juthat, a régebbi konstrukció hibáit esetleg kijavították, satöbbi. Harmadrészt: a másfél éves old mobil már erősen köhögött, szegény.

Messzire vezető okoskodás: a gyártók egyre agresszívabb életmódtervezési stratégiáinak eredményeként az átlagmobil már alig húz ki egy évet hiba nélkül, a gyárilag bekódolt betegeskedésből pedig fölösleges már fölgyógyíttatni, a reklámokkal folyamatosan puhított konzumidióta tehát megy, vesz újat. A fogkefe-effektus: a fogkefegyártásban minden héten technikai [technológiai] forradalom zajlik -, legalábbis a fogyasztó orra (szája) ebbe van beleverve tömegmédiailag; hajlékonyfejű fogkefe, keresztsörtés fogkefe, hosszúnyelű fogkefe, rugalmas nyakú fogkefe és így tovább. De mit nem tapasztal a drága fogyasztó? A forradalmi, ultrahightech fogkefék már egy hónapot sem bírnak ki, sörtéik napok alatt alatt elhajlanak, megpuhulnak, kihullnak. Lehet menni még drágábbat, hightechebbet venni.

...A kurva anyátokat! - gondolta Stirlitz.

A vezetőbeosztású konzumidiótaságát meghazudtolóan szkeptikus mobilügyekben egyébként. Nem nyalja be az operátorok és a készülékgyártók marketingosztályainak sületlenségeit. Tisztában van vele, például, hogy a WAP az infokommunikációs ipar legfölöslegesebb és leghasználhatatlanabb találmánya; mély megvetéssel tekint továbbá azokra a konzumidióta társaira, akiknek be bírták dumálni a reklámozók, hogy nagyon kool dolog mobiltelefonnal fényképezni. (Vasalóval hajat szárítani is nagyon kool, illetve hot, ugye, de szerencsére a vasalógyártóknak nincs akkora reklámbüdzséjük, így megússzuk ép fejbőrrel.) Egy hétig játszanak vele, aztán rájönnek, hogy a telefonnal telefonálni érdemes. (Épp most hívta a főhőst egy közeli ismerős, akinek a hipermodern fényképezős juppitelefonja egyszerűen lebénult az ikszedik esemes és fénykép után, nem indul el többé: a gyártónál együttérzően bólogatnak, sajnos ez típushiba. A kurva anyátokat! - gondolta Stirlitz.)

Vezetőbeosztásúnk mindazonáltal jól tudja, hogy van egy csomó olyan mobilfunkció, amelyet érdemes volna fejleszteni, csiszolgatni, bővíteni, ám ezeket mégsem fejlesztik, csiszolják, mert olyan apró, praktikus dolgokról van szó, amelyek nem termelnek több bevételt az iparnak, nem eredményeznek nagyobb air time-ot, és nem is lehet szépen reklámozni őket, például nem lehet odállítani a lúzer nyálgép Beckhemet egy zöldségespult elé, hogy mutassa mán be a prediktív szövegbevitelt vagy a jobb hangminőséget. Az iparnak egy ideje már nem érdeke, hogy gyorsabbá, hatékonyabbá tegye a kommunikációt.

...lassú, mint a csiga az akácerdőben (nem tudom megfigyelték-e, de a mobiltelefonok évről évre lassulnak)...

Ehelyett jön a színes kijelző, a MIDI-hang (jézusom, azt vesszük meg újra súlyos tízezrekért, ami 1990-ben kopott ki a PC-kből!), a Javás játékok. Elsőre még jól is hangzik a dolog, megindul a konzumidióta nyálelválasztása, aztán kiderül, hogy az új, többet tudó készülék kevesebbet tud ám, minden gyakorlatban hasznos funkciója csökken: kevesebb sms-t és telefonszámot tud elraktározni (a Java meg az ostoba színes képek viszik a memóriát), nincs benne hangvezérlés, lassú, mint a csiga az akácerdőben (nem tudom megfigyelték-e, de a mobiltelefonok évről évre lassulnak), semmilyen régebbi kiegészítő, szoftver nem használható vele, kisebb a készenléti ideje, a csecse színes képernyő meg oylan életlen, mint a hadtápkés.

...Mindez a legkedvezményesebb akcióban 65 000-ért. Ennyiből egy hónapig iszik egy szerényebb igényű nógrádi zsákfalu...

Tehát, ez a konzumidióta vezetőbeosztású, kérem, az összes mobilszkepszisével, öntudatos felhasználói magatartásával esett neki az éppen aktuális készülékválasztéknak, hogy találjon magának egyet. A választás: Nokia 6610. Szempontok: 1. a régi készülék 6210-es, elég masszív, okos darab, logikusnak látszott ebben a sorban maradni, például kompatibilitás-szempontokból, ugye, amikor négyszáz telefonszámot kell átmenteni a régi készülékről az újra; 2. a készüléknek van infraportja és hozzá PC Suite szoftver - vezetőbeosztásúnk gyakran esemesez számítógépről, gyorsan, mobilját a számítógép infrája elé dobva, másrészt az a négyszáz telefonszám, az adatok rendezgetése (vagy ahogy nagyképűen mondani illik: menedzselése) a PC Suite-tal gyors és elegáns (a 7210-es még drágább, és ahhoz még egy nyomorult szoftvert sem adnak); 3. színes kijelző, MIDI hang - ez trendi, izgi, szexi, kell; 4. FM rádió - értelmesebb és logikusabb (hoppá: szinergikusabb!) szolgáltatásnak tűnik, mint a fényképezőgép; 5. kihangosíthatóság.

Mindez a legkedvezményesebb akcióban 65 000-ért. Ennyiből egy hónapig iszik egy szerényebb igényű nógrádi zsákfalu.

Tehát hazaérkezik a túlterhelt, széjjelstresszel vezetőbeosztású, kinyitja prémium sörét, és nekilát, hogy beüzemelje az új mobilt. Birtokba venni, beállítgatni az új eszközt - kikapcsolódás, öröm, játék.

Először bekapcs, másodszor: bele kéne küzdeni a régi telefonban lapuló 400 telefonszámot.

Ezt kulturáltan, elegánsan, számítógéppel, infracsatlakozással oldaná meg. A vezetőbeosztású fogja a készülékhez kapott CD-t, beküldi gépébe. Izmos gépe van neki, 2,2 GHz-es P4, fél giga RAM-mal, de homokórázik a Windows rendesen, amíg följön egy brutál animáció. Tipikus maszturbáns dizájn: olvashatatlan betűk, nehezen áttekinthető felület, viszont a művészeti iskolát végzett grafikus agy és marketingigazgató biztosan egymás nemi szervét masszírozták a gyönyörtől, amikor ezt kikoncepcionálták. Két mozgóképes intro átlépése (skip, skip csóka) után nyilatkozat, izé, izé, körülbelül tíz kattintással eljut oda az ember, ahová elsőre kellett volna: installálhat.

...ismeri a finn vállalat perverz vonzódását a hosszú, lassú és tökéletesen értelmetlen intrókhoz, prezentációkhoz...

Mint már hangsúlyoztuk, vezető beosztású főhősünk roppant tapasztalt felhasználó, így tökéletesen tisztában van vele, hogy a Nokiákhoz adják a világ legidegesítőbb és legkörülményesebb szoftvereit, ismeri a finn vállalat perverz vonzódását a hosszú, lassú és tökéletesen értelmetlen intrókhoz, prezentációkhoz, és szokva van a minden programozói etikát és józan használhatósági elvet fölrúgó szemétségekhez (például, hogy a prezentáció-installkeretprogramból az ALT+TAB kombinációval sem lehet kugrani). De a Nokia így is meg tudja lepni évről évre.

Végre eltűnik minden fölösleg a képernyőről, indul az install. Program beszól: a Nokia PC Suite egy korábbi verzióját látja a gépen, és addig nem hajlandó telepíteni, amíg az ott van. Nem elég neki a 60 gigás merevlemez, nem elég a hatalmas RAM meg a processzor, ő úgy érzi, hogy korábbi, 0,45 ponttal alacsonyabb verziószámú sajátmagával nem fér meg egy gépen! De hát, barátom, ha én a másik, a régi telefonomat is szeretném használni a PC-vel? - kérdezi költői a vezbeo. Nem, olyan nincs. Ezen a felhasználószopató programozói terroron 1994 táján túllépett a szoftvercégek többsége. De nem a Nokia.

Tera Patrick új mobiltelefonjával (a szerző felvétele)

Oké, megadóan letúrja az előző szoftvert. Hopp, újra kell indítani a gépet! 2003 tavaszán. Itt tartunk. Akár diszket lehet cserélni a gépben menet közben, új oprendszert fölrakni, drivereket csereberélni. Csak a Nokia PC Suite-hoz kell restartolni. Restart. Install újra elindult, idegesítő perezntáció, skip, skip, skip, gyerünk! Fölmegy az új PC Suite. Újra kell indítani a gépet. Anyád! - üvölt a monitornak a vezetőbeosztású.

Újraindul. Windows feláll, ünnepélyes pillanat: az új mobil infrafogadásra kész, a PC portja előtt. Windows észreveszi a készüléket, mutatja is. Nagyon szép. Nokia Connection Manager (ami egyébként kikapcsolhatatlanul és pofátlanul beült szépen a trayben, és fut, kéretlenül) is jelzik, oké, itt csatlakozott egy 6610-es. Nagyon jó. PC Editor szoftver startol. Hopp: a Connection Manager (CM) eldobja az infrakapcsolatot. Újabb kísérlet: újra eldobja. Szoftver lelő (CM-et nem lehet lelőni sem!), újra: ugyanaz. A PC Editor sohasem látja a telefont. Csak a CM látja. Az is szakaszosan.

Gép kikapcs-bekapcs. Újra. Ugyanaz. Ugyanaz. Vezetőbeosztású vérnyomása tovább emelkedik, nagyokat nyel. Némán üvölt (gyerek alszik).

Nem adja föl. Laptop elő. Hátha csak a PC USB-s külső infraportját nem szerette ez a szaros PC Suite. Laptop elő, fent leírt idegesítő, fél órás procedura, uninstallal, köcsög intrókkal, mindennel. Eredmény: itt már látja a Phone Editor a készüléket. (De csak úgy, ha az ember előbb összehozza az infrakapcsolatot, aztán fél percen belül indítja rá a PC Suite-ot. Máskülönben a gép elveszti a kapcsolatot a mobillal.) Óriási! Akkor, az előző telefonről szabályosan kiexportált phonebook file-t kellene átmásolni, ugye.

...vásárolt volna egy újabb USB-kábelt a 6610-hez, amelyet a csak büntetőjogilag értelmzehető 15 000 forintos áron veszteget a pofátlan gyártó...

Ebben az új Phone Editorban azonban nincs export-import parancs. A fél ponttal alacsonyabb verziószámúban még volt. Oké, próbáljuk a Content Copier nevű segédprogrammal. Az indul, de. Itt már idegösszeroppanás. A korábbi, 4.0-s Phone Editor által előállított tök Windows-szabvány .csv (comma separated values) fajlt nem fogadja el. Csak saját, ncc kiterjesztésű fájljaival hajlandó foglalkozni. Elkeseredett kísérletek: semmi. Nincs mese, a szoftver tökéeletesen inkompatibilis fél verziószámmal öregebb elődjével. A magasabb verziószámú Phone Editor szóba sem áll a régebbi telefonnal. A régi Phone Editor nem érti az új telefont.

Mit kell tudni egy ilyen bravúros mobilmenedzselő programnak? Néhány bájtos szövegfájlokat (sms-ek, számok, nevek) leszedni a telefonról és visszatölteni oda. Ez, kérem megoldhatatlan feladatot jelent a világ legnagyobb mobilcége számára, a programozók ezreit foglalkoztató Nokia mindeddig képtelen volt olyan készüléket és szoftvert forgalomba hozni, amely megbízhatóan és jól kommunikált volna PC-vel. Vezetőbeosztású előző telefonjához vásárolt például tízezerért adatkábelt. Öt kísérletből egyszer látta a gép a telefont, fél percenként leszakadt. (A tízrugós kábelre pedig föl kellett volna kötni az illetékes fejlesztési vezérigazgatót.) Az infra jobb volt. Ha mostan valami szerencsétlenség folytán nem lett volna laptopja, és nem jött volna rá, hogy hiába a kapcsolat, a szoftver képtelen importálni az előző mobil számait, akkor valószínűleg vásárolt volna egy újabb USB-kábelt a 6610-hez, amelyet a csak büntetőjogilag értelmzehető 15 000 forintos áron veszteget a pofátlan gyártó. És akkor 65+15 ezerért szívott volna. (Ja, gyönyörű apróság: a nagyvonalú gyártó a fenti összegért ingyenesen ad egy darab lyukat a készülék sarkában, ahová a további ikszezerért megvásárolandó hordszíj befűzhető.)

Epilógusilag:

Vezetőbeosztású konzumidiótánk megtörten használja használhatatlan mobilját. A kihangosítást hetente egyszer kapcsolja, értelmetlenül, MMS-t küldeni vagy fogadni esze ágában sincs, a MIDI-csengőhangot kikapcsolta, elég a rezgés és sípolás, a színes kijelző gyakorlatilag láthatatlanul homályos, de legalább nagyon gyorsan leszívja az elemet, a hangminőség érezhetően gyöngébb, mint a régi készüléké volt, a gombok idegesítően kattognak, mint valami kínai fröccsöntött játékizében, a bekapcsoláshoz egy óráig kell nyomkodni a megnyomhatatlanra dizájnolt kapcsolót, a telefonszámok meg azóta is összevissza, mert csak többórai küszködéssel, a SIM-kártya memóriáját használva sikerült átlapátolni, úgy ahogy.

Vezbeónk azóta hangosan káromkodik, ha meglát egy-egy újabb nagyszerű technikai (technológiai) újdonságot ünneplő tévéreklámot, Viktor Pelevin-rajongó lett és fogékony különféle dekadenciaelméletekre, egyre sűrűbben gondol Marx Károlyra, és a végső stádiumába érkező kapitalizmus válságjelenségeire.

(A laptopon installált és működő PC Suite néhány nap múlva használat közben összeomlik, és soha többé nem indul el. Uninstall közben a Windows lefagy. Ámen.)