Hedvig
9 °C
24 °C

A bankokat régen korlátozni kellett volna

2009.03.20. 14:05 Módosítva: 2009-03-20 14:05:04

Márciusban várhatóan a parlament elé kerül az a törvénymódosító javasalat, amely a bankok egyoldalú szerződésmódosításainak sok éve húzódó problémáit kívánja rendezni. Az indítvány legfontosabb pontjai: a bankok határozzák meg előre, milyen körülmények esetén árazhatják át egyoldalúan a hiteleiket, ezt a jelenleginél sokkal korábban és közvetlen értesítés útján is hozzák az adósok tudomására, illetve az ilyen egyoldalú emeléseknél az adósnak joga legyen díjmentesen előtörleszteni. A módosító indítvány ellen azonnal be is indult a lobbimunka: igen kritikusan nyilatkozott a Bankszövetség és negatív hangvételű cikkek jelentek meg a különböző újságokban (például az Indexen itt). Pedig a törvénymódosítás iránya rendben van, és az időzítéséről is inkább azt mondhatjuk: jobb későn, mint soha.

A törvénymódosítás célja „csupán" a bankok árazási mechanizmusainak és a piaci viszonyoknak az átláthatóbbá tétele

Először is oszlassunk el egy félreértést: a bankok egyoldalú szerződésmódosítási lehetőségeit korlátozó javaslat egyáltalán nem a devizaadósoknak szánt mentőöv akar lenni, amely majd kompenzálja a január óta tartó forintgyengülés miatt megnövekedett törlesztő-részleteket. A törvénymódosítást a Pénzügyminisztérium már decemberben beterjesztette az Országgyűlés elé, a témával kapcsolatos ágazati vizsgálaton pedig a GVH évek óta dolgozott. A törvénymódosítás célja „csupán" a bankok árazási mechanizmusainak és a piaci viszonyoknak az átláthatóbbá tétele, amivel nagyon régi fogyasztóvédelmi adóságot törlesztene a törvényhozás - még ha jócskán megkésve is.

A kritikák másik vonulata a rossz időzítésre hivatkozik: a törvényjavaslat pont akkor rúg egyet a bankszektoron, amikor annak a válság miatt amúgy is épp rosszul megy, ehelyett a mostani vérzivataros időkben a hatóságoknak inkább szemérmesen félre kéne nézni az ilyen is kis fogyasztóvédelmi apróságoknál annak érdekében, hogy a bankok jövedelmezősége és ezáltal tőkehelyzete stabil maradjon. Az ilyen zavaros megoldásoknak nagy hagyománya van Magyarországon: a konfliktusok felvállalása helyett inkább kuszáljuk össze a szálakat, és akkor máris nem látszik, ki fizeti a végén a cehet.

Civilizált környezetben ez a dolog úgy működne, hogy ha egy iparágnak mindenképpen és elkerülhetetlenül állami segítségre van szüksége, akkor - ha ez tényleg elkerülhetetlen - a parlament megszavazza a szükséges támogatást a politikai felelősség felvállalásával. A piac hatékonyságát és a verseny tisztaságát csorbító állapot fenntartásával kellene segíteni a bankszektoron? Az ilyen javaslat kis túlzással ahhoz hasonlatos, mintha a lejárt szavatosságú hús árulásának engedélyezésével akarnánk mentőövet dobni a sanyargatott sorsú hazai állattenyésztésnek... (ezzel egyáltalán nem akarva tippeket adni az élelmiszer-lobbinak).

Az is téves interpretáció, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások elleni fellépés valamiféle büntetőakció lenne a - mostanában előszeretettel megbélyegzett - bankárok ellen. A mostani törvényjavaslat csak a normál üzletmenet viszonyait igyekszik kicsit korrektebbé tenni - amire már évek óta szükség lett volna.

Nem ettől inogna meg a bankrendszer

Tévedés az is, hogy a törvénymódosítás rontaná a bankrendszer stabilitását. Ehelyett ahhoz teremt csupán feltételeket, hogy - az árazás áttekinthetőségének növelésével és a hitelkiváltás költségeinek csökkentésével - a bankok közötti verseny intenzívebbé váljék a hitelpiacon. A jelenlegi helyzetben azonban, amikor a banki hitelkínálat visszafogása jóval nagyobb mértékű a hitelkereslet visszaesésénél (magyarul: a bankok a forráshiány miatt még a náluk jelentkező ügyfeleknek sem mind adnak hitelt, nemhogy egymástól csábítanának át kuncsaftokat) nehezen elképzelhető, hogy az új szabályozás hatására a hitelintézetek éppen most kezdenének el vadul egymás alá kínálgatni, drasztikus nyomást gyakorolva ezáltal saját jövedelmezőségükre és tőkehelyzetükre. A törvénymódosítás rövidtávon tehát - épp a válság miatt - vélhetően nem lesz jelentős hatással a bankszektorban zajló folyamatokra, ugyanakkor ez nem lehet érv arra, hogy tovább halasztgassuk az elfogadását a következő fellendülésig.

A brit bankok képesek referencia-kamatlábhoz kötött hiteleket is kínálni

Emellett a témáról megjelent cikkek interpretációi is számos további félreértéseket sugallnak: a törvény egyáltalán nem tenné kötelezővé, hogy a bankok referencia-kamatlábhoz kötött hiteleket is kínáljanak, ez csupán egy lehetőség lenne, ami bővítené a magyar piacon elérhető termékek palettáját. Azok a hitelintézetek, amelyek látnak benne fantáziát és meg tudják oldani, kínálhatnak ilyen benchmark-alapú hiteleket a jelenlegi, szabadon változtatható kamatozású termékeik mellett is - és nem igaz, hogy ez technikai lehetetlenség lenne, hoppá, a brit bankok például képesek rá. A PM által eredetileg beterjesztett törvénymódosítási javaslat nem tartalmaz olyan kitételt sem, hogy a bankoknak be kellene nyújtani a PSZÁF-hoz az árképzési szabályzatukat, és hogy a felügyelet majd ez alapján bírálná el az egyoldalú kamatemelések jogosságát. A javaslat lényegében csak annyit ír elő, hogy a hitelszerződésbe az olyan mondatok helyett, mint „A hiteldíj változó mértékű, XXXX Bank Részvénytársaság által egyoldalúan módosítható" (részlet egy jelenleg is élő hitelszerződésből) mondjuk valami ilyesmi kerüljön: „A hitelkamat módosítható egyoldalúan, amennyiben az érvényes kamatperiódus eleje és vége között a CHF-LIBOR vagy Magyarország CDS-felára ilyen-olyan mértékben elmozdul". Transzparensebb bankok esetleg még azt is beírhatnák, hogy legfeljebb mennyivel - a brit piacon bizony ilyen is van. (Egyébként is érdemes lenne a külföldi példáknál nagyobb figyelmet szentelni az Európa legteljesebb jelzálogpiacával rendelkező, versenypárti Nagy-Britanniának a megcsontosodott kontinentális EU-tagországok helyett.) Vagyis a törvény nem tiltaná meg a hitelek átárazását, csak a banknak előre rögzítenie kellene, hogy mikor és mennyivel árazhat át!

Az egyetlen jogos kritika a javaslattal szemben, hogy egyelőre zavaros, hogyan kerülnek majd rendelkezései átvezetésre a már élő hitelszerződésekbe. Ezt kétségkívül kezelni kell valahogy, de itt se gondoljuk, hogy lehetetlen küldetésről van szó: az euró bevezetésekor rengeteg élő devizahitel-szerződést kellett a bankoknak módosítani annak érdekében, hogy a korábban német márkában kötött kontraktusok érvényesek maradjanak. Megoldották.

Ezenkívül egy-két problémára lehetett volna jobb megoldást is találni. Például az előtörlesztési díj körüli huza-vonára (egyáltalán ne legyen vs. fedezze a bank teljes futamidőre számított elmaradt hasznát) talán mind a bank, mind az adósok számára megnyugtatóbb lett volna egy olyan megoldás, amely szerint az ügyfél hosszú lejáratra veszi fel a hitelt, de csak egy meghatározott (mondjuk 2 éves) kamatperiódusra kötelezi el magát bankjához. Ez alatt az időszak alatt nem törleszthet elő, ezt követően viszont díjmentesen továbbállhat, ha kap jobb ajánlatot.

a bankok a kamattal teljesen megegyező módon viselkedő és hasonló nagyságrendű díjtételt szednek az adósoktól kezelési költség címen

Ha ez az eddig szokásos „becsalogató" ajánlatok (amikor az első negyed- vagy félévre lényegesen alacsonyabb a törlesztési teher) megszűnéséhez vezetne, az csak tovább javítaná a piac átláthatóságát. Emellett az is értelmetlen és a termék-összehasonlítást feleslegesen megnehezítő gyakorlat jelenleg, hogy a bankok a kamattal teljesen megegyező módon viselkedő és hasonló nagyságrendű díjtételt szednek az adósoktól kezelési költség címen. Ehelyett elő lehetett volna írni, hogy a tőkearányosan kivetett hitelköltségeket kötelezően kamatnak kelljen nevezni.

Mindenesetre ez a törvénymódosítási javaslat a semminél így is jobb, és bár rövidtávon várhatóan nem lesz érezhető hatású, hosszú távon hozzájárulhat a hazai hitelpiac hatékonyságának és átláthatóságának növeléséhez. Mindezt a bankszektor stabilitásának veszélyeztetése nélkül.

Végül, de nem utolsó sorban: szégyen és a hazai vitakultúrát minősíti, hogy az ilyenkor szokásosan beinduló iparági lobbival szemben a javaslatot beterjesztő kormányzati szervek - még egy ilyen jó ügyben - sem képesek megvédeni álláspontjukat a nyilvánosság előtt.