Vendel
5 °C
20 °C

Merre a csalánosból?

2009.04.21. 07:40 Módosítva: 2009-04-21 09:50:02

Válsághoz kötött gazdaságpolitikai reformjavaslatok (Bokros Lajos, a reformszövetség Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon) vad táncának vagyunk tanúi. Távolabbról nézve úgy tűnhet, az állami újraelosztás szinten tartása vagy csökkentése között kell választani. Az alternatíva azonban így hamis: Finnországban, a világ egyik legversenyképesebb országában a GDP-nek a mienknél 7%-kal nagyobb részét szedi be adóban, és osztja újra az állam.

Hogy mennyi feladatot bíz az államra, azt a demokrácia intézményrendszerén át a nép dönti el, és a magyar nép szereti és igényli a jóléti államot: 2006-ban a magyar lakosság 96%-a gondolta úgy, hogy az államnak feladata, hogy gondoskodjon a jövedelmi különbségek csökkentéséről. Ezen ripsz-ropsz senki sem tud változtatni.

Sőt a fő kérdés szerintünk nem az, hogy mennyibe kerül nekünk, adófizetőknek a jóléti állam, túl nagy-e vagy kicsi, túl sokat költünk-e, vagy túl keveset –, hanem az, hogy a beszedett adópénzeket hatékonyan költjük-e el, illetve hogy az állami szerepvállalás hangsúlyai megfelelők-e. Ebben a cikkben e felvetések újragondolására sarkalljuk az olvasót. Hat gondolatot fogalmazunk meg arról, mit jelent ez itt és most, és miért.

1. Ma Magyarországon nincs közvetlen költségvetési költést igénylő, jó kormányzati válasz a reálgazdasági válságra.

Még Amerikában is vitatják, segíti-e egyáltalán az elfogadott nagy költségvetési élénkítő csomag a visszaesést enyhítését, és ha igen, mennyire. Az USA azonban nagy, viszonylag zárt gazdaság, a magyar kicsi és nyitott. Ha a mi kormányunk próbálna közvetett vagy közvetlen eszközökkel keresletet élénkíteni,

  1. azzal leginkább az importot kurblizná fel, míg a magyar ipar nagyrésze, ha termel, exportra termel;
  2. a gyorsan változó és fokozott bizonytalansággal terhelt világgazdasági környezetben megkérdőjelezhető, hogy a ma eldöntött beavatkozások holnap helytállóak-e még;
  3. a gyors reagálás kényszere és az érdekeltek hatalma, befolyása miatt félő, hogy olyan intézkedések születnének, amelyek súlyosan torzítanák a versenyt az áru- és a szolgáltatáspiacokon.

2. A válság kikényszeríti a költségvetési fegyelmet.

Mindenesetre a költségvetési költekezés nálunk szóba sem jön. Az eladósodott magyar államról a hitelezők alig hiszik el, hogy fizetni fogja tartozásait. Az egész magyar államháztartás csak az IMF és az EU segítségével kerülte el a súlyos bajt, ők pedig azt várják, amit a piac és a jövő generációk is: államadósságot csökkentő, szigorú költségvetést, kiszámítható államháztartási politikát.

3. A válság hatására átrendeződnek a várakozások.

Ami viszont megváltozott, az az, hogy a gazdaság szereplői milyen várakozásokkal tekintenek a kormányra. A válság megrázta a gazdaságpolitika kaleidoszkópját.

A pénzügyi szektor fokozottabban bünteti a fenntarthatatlan költekezést, a hiteltelen költségvetési politikát (lásd: magas országkockázati prémiumok, pangó magyar kötvénypiac). A lakosság már kevésbé vágyik állami osztogatásra, inkább a munkanélküliségtől retteg. A vállalkozások felvilágosodottabb képviselői is inkább a kiszámítható, stabil környezetet, és nem az adóemelésben gyorsan visszaütő támogatást várják már az államtól. A nemzetközi intézmények és az EU szemében is felértékelődik a világos és következetes gazdaságpolitika.

A gazdasági aktivitás szinten tartásához (netalán növekedéséhez) pedig kiszámítható és piaci bizalomra épülő beruházási környezet, fogyasztói közeg kell.

4. Mindez esélyt teremt arra, hogy a kormány kitörjön az eddigi patthelyzetből.

Hogy a magyar kormányok egy évtizeden át nem hoztak meg egy sor hatékonyságjavító, növekedésgeneráló intézkedést („reformokat”), annak egyik oka a kormánnyal szembeni várakozásokban rejlett. Ezeknek a várakozásoknak az átrendeződése tehát nagyszerű lehetőség, egy sor eleve kívánatos intézkedés egyszerre talán megvalósíthatóbbá vált.

5. A kormánynak jelentős mozgástere nyílik, de nem pénzosztó, hanem ösztönző, a várakozásokat javító intézkedésekkel.

A kormány ugyanis nem csak évről évre másokat megörvendeztető pénzosztó mikulás. Már azzal is nagyot lendít a gazdaságon, ha kiszámíthatóbban, olcsóbban és gyorsabban képes működni. Megítélésünk szerint jelen válsághelyzetben is egy sor tevékenységi körében nyílik mozgástér a javításra.

Ráadásul akkor van esély a mostani válság összetett okaira és bizonytalan lefolyására is sikeres kormányzati választ találni, ha a politikusok hajlandóak az úton-útfélen ismételgetett néhány költségvetési lépésnél mélyebbre nyúlni az intézkedések szerszámosdobozába. Az általunk megfontolásra ajánlott lépések itt-ott felbukkannak a kurrens javaslatcsomagokban, de talán az alábbi, strukturált lista jobban kidomborítja az előttünk álló feladatok és lehetőségek tárát.

Négy fontos területen lehet és kell is előrelépéseket tenni. Konkrét intézkedéseket itt nem tudunk részleteiben felelősen kifejteni, de írásunk második részében mind a négy kategóriában utalunk egy-egy olyan intézkedésre, amelynek megalapozására már születtek komolyan vehető, tényadatokon alapuló döntés-előkészítő dokumentumok.

A négy terület a következő.

  • A szabályozó állam: a kormányzat a piaci keretfeltételeket szabályozó szerepében léphet fel sikeresen, például a vállalkozásokat és a lakosságot érintő adminisztratív terhek enyhítésével, a minimálbér csökkentésével, a sztrájktörvény szigorításával, az adórendszer egyszerűsítésével, az euró gyors bevezetéséhez vezető makrogazdaság-politikai lépésekkel.
  • Az intézményeket javító, fejlesztő, létrehozó állam: a kormányzati működés hatékonyságának javítása önmagában alakíthatja a várakozásokat, például a központi kormányzat, a bíróságok és az önkormányzati intézményrendszer hatékonyságának javításával, a költségvetési tanács gyors felállásának elősegítésével.
  • A transzfereket fogadó és osztó állam: a kormányzat az adófizetői forintok hatékony elköltésével járulhat hozzá a fellendüléshez például a fennálló szociális, gyerek- és öregségi vagy fejlesztési támogatások (beleértve azokat is, amelyeket mi kapunk Brüszelből) hatékonyabb, célzottabb, sokkal inkább produktív munkára ösztönző átalakításával.
  • A tulajdonos és szolgáltató állam: végül, de nem utolsó sorban, a kormányzat a közösségi tulajdonban lévő vállalatok és cégek működésének közérdeket szolgáló átalakításával, a közszolgáltatások minőségének javításával példát mutathat alkalmazkodóképességből az üzleti szektornak, például az állami tulajdonú vállalatok közérdekű tulajdonosi kontrolljának erősítésével, ezen vállalatok hatékonyabb, ügyfélorientált működtetésével, esetleg, ha indokolt, privatizációval.

Fontos megjegyezni, hogy önmagában egyik lépés sem csodaszer. Sőt mindegyik intézkedéscsomagot természetesen szisztematikus, a kormányzati műhelyekben és a thinktankekben elvégzendő szakpolitikai elemző és modellező aprómunka kell, hogy megalapozza.

6. A fenti javaslatok azonban csak akkor érnek valamit, ha ciklusokon átívelő politikai egyetértés és következetes számonkérés kíséri végrehajtásukat.

Talán igazunk van, hogy a fent említett intézkedések most könnyebben elfogadtathatóak, de a várakozásokra csak akkor hatnak, pozitív ösztönzési hatás tőlük csak akkor várható, sőt többségüket már megvalósítani is csak akkor lehet, ha azokat a következő kormány továbbviszi, vagy legalábbis nem fordítja vissza. A következő választások után felálló kormány feladata, hogy – ha kell, a színfalak mögött – jelezze, mely intézkedéseket készek sajátjukként folytatni a következő politikai ciklusban.

(A cikk szerzői közgazdászok, a Budapest Intézet  és az ELTE munkatársai.)