Gyurcsány Ferenc ezt is szétbarmolta

2002 óta minden választás előtt arra számítottam, hogy végre kialakul valami normális kétpártrendszer, amelynek keretei közt viszonylagos biztonsággal lehet tudni, hogy a jobb jobb, a bal bal. Ehhez nyilván az kellett volna, hogy az izgága és nagyokos törpepártok – amelyek csak arra jók, hogy összezavarják a választót – felbukjanak a küszöbben. Volt erre esély mindig, de aztán hét, öt és három évvel ezelőtt is bekínlódta magát az MDF és az SZDSZ, mindig akadt kétszer öt-hat százaléknyi entellektüel, aki úgy érezte, lehet más a politika, mint amilyennek a Fidesz és az MSZP láttatni képes.

Ezzel együtt a magyar berendezkedés – vagy mi – 1998 óta stabilnak tűnt, volt egy nagy párt itt, egy ott, hol az egyik nyert, hol a másik, de a vesztes mindig csak szűken maradt le a győztestől. A legnagyobb differencia éppen az előző európai parlamenti választásokon alakult ki köztük, bele is bukott ciklus közben Medgyessy Péter miniszterelnök. Hogy jöhessen Gyurcsány Ferenc.

Akinek nevét nemcsak azért lesz érdemes nem elfelejteni, mert ő volt az első, aki egymás után két ciklusban hatalomban bírt maradni, hanem azért is, mert minden jel szerint politikai berendezkedésileg is sikerült szétbarmolnia, ami mind ez ideig működőképesnek sejlett.

Az a kisebbik baj, hogy nagy pártot a rendszerváltás óta nem vertek meg ennyire. A nagyobbik az, hogy a Jobbik berobbanásával lőttek az illúziónak, hogy Magyarország nem enged a radikalizmusnak. Már akkor elkámpicsorodtunk, amikor 1998-ban nagy nehezen bekínlódta magát az Országgyűlésbe a MIÉP – pedig az 5 százaléknál alig valamivel többjük semmi sem volt a Jobbik 15-jéhez képest.

De nemcsak ez a sokkal több mint 400 ezer szavazat elképesztő, sokkoló az összes többi szám is, amely június 7-én a pártok neve mellé került.

A Fidesz 56 százalékánál többet utoljára az MSZMP kapott 1985-ben. Ha parlamenti választásokat tartottak volna, a kétfodulós logikából adódóan Orbán Viktor nemhogy kétharmados, háromnegyedes többséggel kezdhetne kormányozni.

Az MSZP 17 százaléka ehhez képest önmagában is meghökkentően kevés, az 500 ezres szavazószám meg pláne. Kevesebben húzták be az ikszet a szocialisták kockájába, mint ahányan húsz éve kitartottak mellettük. Ettől még nem gondolom, hogy az MSZP átsorol a törpepártok közé – bár ha az MDF és az SZDSZ az lett, miért ne süllyedhetne el más is? –, ám annyi biztos, innen nehéz visszajönni. Nem túl komplikált megrajzolni a párhuzamot: Gyurcsány Ferenc pontosan úgy elkúrta azt a néhány évet, ami jutott neki, mint Kádár János, Grósz Károly meg a többi a 1990 előtti évtizedeket.

Egy lehetséges magyarázat: az MSZP-szavazók nem mentek el szavazni, legközelebb aktívabbak lesznek. Hogy miért is nem mentek el? Talán mert az MSZP-re szavazni 2009-ben nem menő? Gáz? Ciki? Szégyen? Vállalhatatlan?

Ahogy fent szóba hoztam, Medgyessy belebukott az EP-kudarcba. Gyurcsány belebukott már előre, Bajnai Gordont ez az egész nem érinti, a szocialisták az elmúlt hónapokban fáradtra erjedték magukat. Előre hozott választásokba gabalyodni nem érdekük. Ha most méretik meg magukat, közel 200 mandátumukból marad hatvan. Van még egy évük, kényelemben, biztonságban. Szép épületbe járnak dolgozni.

Az SZDSZ-szel ugyanez van. 1990-ben győzelmet vártak maguktól, eltelt 19 év, eljutottak a 2,2 százalékig. Ideje abbahagyni. Ez a 10-11 hónap nekik is jó lesz arra, hogy polgári foglalkozás után nézzenek, ne kelljen már holnaptól állásinterjúkra szaladgálni.

De nem a Fidesz, nem az MSZP és nem az SZDSZ – meg nem is az unalmas és mindenestül felesleges MDF – érdekes igazán. Hanem a Jobbik. Amellyel muszáj most már kezdeni valamit.

Nem is annyira vele, mint a problémákkal, amelyek felemelték. Még mindig azt állítom, Magyarországon nincs 15 százaléknyi radikális szavazó, ahogyan Ausztriában sem volt, amikor néhai Jörg Haider és a Szabadság Párt kormányra került. A Jobbik sikerének az a titka, hogy mert beszélni arról, amiről senki más nem. Ráadásul úgy, hogy mindenki értse. Vona Gábor és Morvai Krisztina pártja hét megyében megelőzte az MSZP-t. Ott, ahol a magyar, illetve a cigány származású magyar állampolgárok együttélése több, mint problematikus.

Hogy hogyan fogadja a külföld a magyar radikálisok európai színre lépését, hogy milyen retorikával kapkodnak majd sokan az ernyőik után a barna eső miatt, úgyszólván mellékes. Ausztriának is elfelejtették már Haidert. Ennél fontosabb, hogy az épeszűek először is megszerkesszék a szótárt, amelynek használatával okosan és lényegre törően lehet értekezni Magyarország egyik legsúlyosabb gondjáról, és ha ez megvan, akkor csináljanak is valamit. A fene tudja, lehetséges-e ez egyáltalán, de hogy meg kell próbálni, az biztos. Különben kampec.