Ki lop?
A sajtó lehetőleg ne foglalkozzon magával, az olvasót ez kevéssé érdekli. Most mégis ez következik. A Magyar Narancs múlt heti száma ugyanis érdekes írást közölt arról, hogyan lopnak a szerkesztőségek egymástól.
Természetesen mi itt az Indexben is utáljuk, ha ellopják cikkeinket, azaz forrásmegjelölés nélkül leírják, felolvassák (szó szerint vagy átírva) ugyanazt az információt, ugyanazt a sztorit. Szögezzük le azt is, hogy az Indexben az ilyesmi tilos. Azaz normaszegésnek számít. (Vagyis bizonyára előfordul, ahogy sok nálunk a helyesírási hiba, a kretén fogalmazás stb. De ha kiderül, nem dicsérjük meg az elkövetőt, a szerkesztők igyekeznek kiszűrni az ilyesmit.)
Ami miatt kicsit fölhúztam a szemöldököm a Narancs-cikk olvasása közben, az az volt, hogy a szerző úgy beszélt a problémáról, mintha a lopás elsősorban az online sajtó sajátja lenne. Pedig a net, a papír és a sugárzott újságírás egyaránt fertőzött. Ha mindenáron a hordozóközeg szerint akarunk megkülönböztetni, én egészen biztosan a tévéket, rádiókat emelném ki. A kereskedelmi adóknál sokszor a lopás a főszabály, egész egyszerűen nincsenek berendezkedve nagy mennyiségű komoly saját sztori kitermelésére.
A másik problémám Bajnai Zsolt cikkével, hogy kissé összemossa azt, ha forrásmegjelöléssel vesz át valaki valamit, vagy ha anélkül. Pedig az előbbi nem igazán nevezhető lopásnak. Lehet pofátlanul, nem etikusan idézni, kedvelt gyakorlat a magyar sajtóban például lefordítani egy külföldi cikket, és csak valahol az írás második felében, egy nem túl lényeges állításnál hivatkozni a forrásra.
A forrást valahogy megjelölni szerintem mégis sokkal jobb, mint teljesen elhallgatni.
A cikk egyik konkrét példája ez:
„Ugyanezen nap másik nagy hírértékű anyaga volt Bódis András Daróczi és Batiz együtt folytatja, és nem is akárhol! című, a Heti Válasz online változatán megjelent írása. Bevallom, jómagam is az egyik legnagyobb hírportál címlapján bukkantam először az ügyre, egy, a Heti Válaszra hivatkozó, azt kivonatoló és alaposan lerövidítő cikkben.”
Bár Bajnai Zsolt cikkében nincs konkrétan megemlítve az Index neve, de a folyamatos internetezést, hírportálozásást meg ezt a leírást magunkra vettem. Pontosan a leírtakat tettük ugyanis a szóban forgó cikkel. Mégpedig a Heti Válasz és az Index közötti hivatalos együttműködés keretében.
Igen, a hetilap azt kéri tőlünk, hogy minden megjelenésükkor reklámozzuk az általuk kiválasztott, általunk is érdekesnek gondolt cikket, oly módon, hogy kivonatot és természetesen forrást közlünk, hogy olvasóink náluk olvassák el az egész írást. Ezt a példát tehát a sajtólopásról szóló cikkben bemutatni esettanulmányként talán nem volt szerencsés.
A cikk másik példája Tanács István egyik sztorijának lenyúlása. A Népszabadság veterán szegedi tudósítója kissé fásultan panaszkodik, sőt Bajnai Zsolttal együtt arra is kísérletet tesznek, hogy kiszámolják, mennyibe került a Népszabadságnak az adott cikk, amelyet elloptak tőlük.
És akkor most nyissuk ki a mai Népszabadságot! A 2-3. oldalon négy hírcikk van. A négyből három olyan, amely az Indexben tegnap (vezetőben is szereplő) egy-egy cikkel azonos témáról szól. Az egyikben, a Lomnici-ügyet feldolgozóban többször is hivatkoznak az Indexre. A másik írásban ez elmarad, pedig Nyusztay Máté az SZDSZ lehetséges elnökjelöltjei közül pont azokat említi esélyesként (többségük nem közismert politikus), akiket az Index cikke, amely a napilap készítésekor épp olvasható volt. (A szerzőket azért említem mindig, mert a Narancs-írás egyik kifogása az volt, hogy átvételkor nem említik meg a szerzőket, jóllehet szerintem erre nincs feltétlenül szükség. Miért ne szerepelhetne egy értesülés a lap nevével?)
Ugyancsakk épp akkor (egy héttel az események után) jutott eszébe a harmadik cikk szerzőjének írni a szegedi fideszbeli konfliktusról, amikor az Indexnek, és lényegében ugyanarra is jutott. A szerző Tanács István.


Kommentek
2009.06.25 15:23:38hubert_1975
ez még hagyján, de az indexnél iszonyatosan sok multimédia-anyagot lopnak. a homár meg a comment.com és barátai. A szerkesztők fogják, letöltik a youtube-ról, feltöltik az indavideóra (mert különben a kutya nem használja azt a sz.rt, tehát nyomni kell ezerrel). szövegben forrásmegjelölésről maximum álmodni lehet.
2009.06.25 15:26:28szemeteske
Jó lenne ha nem az lenne a "Hír", hogy a BUX felfelé indult. Majd két óra múlva: "Esett a BUX". Tessék olyan keménynek lenni mint a Hír TV, hogy egymaga lerombolta az SZDSZ-t a válaztási csalás leleplezésével. Meg keresett bűnözőket találnak meg szanatóriumban stb. Az a tökös újságírás, nem az, hogy hol nyaralt Liptai.
2009.06.25 15:32:53rosencrantzhu
ez is tájékozatlanságról árulkodik: "A Google keresője 27 portált dobott ki, amely valamilyen formában átvette az anyagot."
szép csúsztatás, ui. mindenki tudja, hogy legalább 10-20 olyan hírgyűjtő működik ma is, amelyik csak a címet és a linket (+ max. 1 mondatot) tartalmaz, és direktlinket az eredeti oldalra. és bizony ezeket a címre rákeresve a gugli szépen elővarázsolja.
2009.06.25 15:32:55ceka
Ki lop ???
Hát a Lopez !!!
Meg a "lopaz" !!!
Mert itt : Lop ez, lop az és lop itt mindenki !!!
Na és kitől tanulják...hát a képviselő uraktól és hölgyektől !!!
2009.06.25 15:39:13nyomasek_bobo
Hogy lesz a bolhából elefánt:
-1 nap: megtörténik az esemény (vidéken).
0. nap: valaki ad egy fülest az újságírónak.
1. nap: lehozza a helyi újság a hírt.
2. nap: a helyi újság híréből egy riporter csinál egy szenzációhajhász anyagot valamelyik kertvnek. (hivatkozás nélkül).
3. nap: közlik az országos lapok a kertv-re hivatkozva a botrányt.
4. nap: a konkurens média tálalja a cáfolatot.
Majd a hírekből kilépve már a heti magazinok is ezzel foglalkoznak (Tapló és társai).
2009.06.25 15:53:22bébarabás
Imre, és ezzel hogy volt, "nálatok, az indexnél"?
http://omfg.buzz.hu/archives/2008/10/02/Gerinctelen_paraszt_hirportal/
2009.06.25 15:59:16hubert_1975
bebarabás: csitt, most itten Tevan et. lelkébe lett gázolva mélyen a mancs által, lelkiismeretnyugtató írás ez, ne hergeld
2009.06.25 16:02:01INSIDER
Kedves Tevan!
Mégpedig a Heti Válasz és az Index közötti hivatalos együttműködés keretében.
Ha ez valóban így van, szerintem jobb, ha mélyen hallgatsz te is és a szerkesztőség valamennyi tagja. Na persze nem szabadna csodálkoznom, hiszen tudjuk, hogy a Nobilis K szárnyai alatt működő Index bevalottan jobb oldali. Többek között ezt erősítette meg korábban a Mancs egy másik cikke.
2009.06.25 16:02:16erminavet
Ezzel úgy volt, kedves bébarabás, ahogy oda is van írva, hogy némileg tényleg kretének voltunk. (De azért eleve linkeltünk.) És amikor szóltak, akkor beleírtuk a forrást.
ti
2009.06.25 16:03:58erminavet
Kedves Insider!
A Mancs is tartalmi partnerünk, na most mit mondasz?
2009.06.25 16:12:53hubert_1975
http://index.hu/kultur/blog/2009/06/25/50_000_dollar_egy_beatles-poszterert/
ennek mi a forrása? egyenesen a Christie's?
2009.06.25 16:14:39hubert_1975
amúgy mitől függ, hogy linkeltek-e az eredeti forrásra vagy sem? jópár nytimes cikk magyarítása-kivonatolása ment az indexen, nytimes bennevolt, link nem
2009.06.25 16:20:54erminavet
Kedves hubert_1975!
Az attól függ, hogy az újságíró jól dolgozik-e, vagy figyelmetlen/sötét/kapkod. Onlineban nem linkelni meglehetősen ciki, a belső kommunikáció is mindig ez. (Ennél már csak az rosszabb, ha kiírjuk, hogy "jelent meg a www. ...")
ti
2009.06.25 16:20:58bébarabás
ermina, akkor, ugye, az nem igaz, hogy "az Indexben az ilyesmi tilos". Mert nem az, valakik tudatosan nem jelölték meg a hwsw-t mint forrást, az meg nem megoldás, hogy csak akkor tesszük meg, ha ránk szólnak, ugye. Mert akkor az ember arra gondol, hogy hány olyan eset lehetett, amikor megtettétek, és nem szóltak rátok.
2009.06.25 16:24:48erminavet
Még mindig Kedves hubert_1975-nek!
A forrás a BBC, a szerző (egy gyakornok)elfelejtette beleírni, pótoljuk.
ti
2009.06.25 16:25:59erminavet
De, bizony, bébarabás. Ez azt jelenti, hogy tilos. Ahogy oda is írtam, hogy előfordul, de az normaszegés.
ti
2009.06.25 16:33:47Ficere Ödön
http://ficereblog.blog.hu/2009/06/25/index_kozeli_bloggerek
2009.06.25 16:33:48idelle
szemeteske: a HírTV párttévé, nem nevezném újságírásnak. majd a Fidesz-uralom 8. évében, amikor már minden komcsi börtönben lesz és a narancsfiúk lopják az országot, nem lesznek olyan kemények. én szóltam...
2009.06.25 16:36:19hubert_1975
ti: köszi a javítást. Ha már szerkesztő-válaszol rovatot tartunk: mitől függ, hogy kiírjátok-e a cikkíró(k) nevét vagy csak annyit, hogy "Index"?
2009.06.25 16:41:35erminavet
hubert_1975!
Ha érdemi infó van a cikkben, a vezetőség mindenképp azt pártolja, hogy legyen név. Az újságíró meg néha túl (ál)szerény, vagy azt hiszi, álcázhatja magát.
Persze egy átvételnél, fordításnál nem kell név.
ti
2009.06.25 16:44:11szemeteske
idelle:
Egyértelmű, hogy párttévé, de ha törvénysértéseket leplez le akkor nagyon örülök, hogy létezik. Egyébként az MSZP-nek is van párttévéje.
Az a baj, hogy a magyar sajtó egy puhapöcs bagázs, és a politikusok, meg a gazdasági elit kegyét keresi, pedig nem ez lenne a dolga, hanem a hiteles tájékoztatás, és a korrupt elit szennyesének kiteregetése. Csak az sokkal strapásabb, mint belinkelni, hogy "Erősödött a forint".
2009.06.25 16:44:13jan
Az index szinte összes tudományos híre a news.bbc.co.uk oldalról van átemelve (újabban már le is vannak hivatkozva) Általában fél-egy nap az átfutási idő, nagyon vicces annak, aki mindkét oldalt olvassa.
2009.06.25 16:50:17hubert_1975
ti: és az mitől függ, hogy lehessen hozzászólni a cikkhez? itt pl lehet, jópár uncsi MTI-s hírnél lehet, de a rázósabb cikkeknél meg nem. nem bírná a rendszer a sok kommentet?
2009.06.25 16:53:12szemeteske
hubert_1975:
"nem bírná a rendszer a sok kommentet?" Valszeg nem akarnak úgy járni, mint a Népszabadság, ahol két perc alatt szétszedik a szoclib propagandát a jobbos kommnetelők. :D
2009.06.25 17:01:35erminavet
hubert_1975!
nem inkább akkor nem engedi a szerző a kommentelést, ha attól fél, hogy csak/főleg hülyeségek (politikai anyázás, cigányozás pl.) fog következni, vagy fél, hogy nem tud rendet tartani. van, aki annyira csalódott már a kommentelésben, hogy sose engedi.
ti
2009.06.25 17:17:03DMi
Ez itt a "bagoly mondja verébnek" tipikus esete. Szakmai gyakorlatomat a múlt évben egy hírszerkesztőségben töltöttem, és a két hónap alatt nem egyszer előfordult, hogy aznap viszont láttam a cikkemet az indexen úgy, hogy az index volt forrásként megjelölve, de egy két szót eltekintve teljesen egyezett azzal, amit én írtam. Ennyi...
2009.06.25 17:35:28borisz
hubert_1975: én pont úgy látom, hogy a c:c-on példásan korrektek a forrásmegjelölés tekintetében. az, hogy melyik videólejátszóról linkelik be egy-egy tv-műsor adott videóját nem ez a kategória, amiről a cikk szól.
2009.06.25 17:42:30Jászberényi
Nem tudom nekem simán lenyúltátok az egyik riportomat, a kedves kolleginátok még fel is hívott, hogy adjam meg a kontaktok számát.
Megadtam, mondtam rendben, van egy csernobil-i videóanyagom, bartereljünk, ha nektek kell odaadom.
Csernobil nem kellett, a videoriport végén annyi sem lett feltüntetve, hogy Narancsos cikkből dolgoztatok. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18074
Nem ez volt az első lopás a részetekről.
És az anyám is jól van.
JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2009.06.25 17:43:50erminavet
DMi!
Attól, hogy Ennyivel, sőt ...-tal zárod a hozzászólást, még nem lesz igazad. Ha kicsit konkrétabb lennél, tudnék reagálni.
Legalább annyit, hogy mi az a "nagy hírszerkesztőség".
ti
2009.06.25 17:45:47erminavet
Jászberényi!
Erre megint nem tudok reagálni, amíg a mi cikkünkhöz nem adsz linket, vagy legalább tvalamilyen támpontot.
ti
2009.06.25 17:48:04erminavet
Jászberényi!
Ráadásul amit linkeltél, annak kevés köze van Csernobilhoz:
Szadomazo az Ó utcában - "Budapest sétagalopp lesz"
"Az én korbácsom sokkal lágyabb - mondja egy harmincas lány combig lakkcsizmában, ostorral a kezében. - Hidd el, élveznéd a hatalmamat." Egy pincében állunk, üvölt a zene, miközben nőnek öltözött fiút vezet pórázon egy domina.
2009.06.25 17:52:21Jászberényi
Ezt a cikkemet használtátok, videó lett belőle az oldalatokon, minden feltüntetés nélkül.
A csernobili kazetták még valahol nálatok vannak.
Nem akarok helyzetbe hozni a kollégát, emailezzük le.
s.jaszberenyi AT gmail.com
2009.06.25 17:58:50erminavet
Jászberényi!
Én ezt találtam tőled a Mancsban Csernobilból:
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17980
2008. decemberében jelent meg, azóta én nem találok (eddig nem találtam) indexes riportot Csernobil témában.
ti
2009.06.25 18:00:11lápi lidérc
Hej, Imre, Imre, úgy látom én nagyon, hogy most házhoz mentél a lófaszért...
2009.06.25 18:06:29erminavet
Mire gondolsz lápi lidérc? Ha kiderül valakiről nálunk, hogy lopott, megbeszélem vele. Eddig még nem volt ilyen szerencsére.
ti
2009.06.25 18:28:59erminavet
Nos, kedves Jászberényi, beszéltem a videórovat vezetőjével, és most már kezdem érteni, hogy mivel is vádolsz minket. Hát szerencsére nem lopással, ez mindenesetre jó.
Tehát a videósoktól (akik egyébként teljesen önállóan működnek, nem tartoznak hozzám, de ezt nem azért mondom, hogy nem lenne baj, ha lopnának, csak ezért voltam tájékozatlan) azt tudtam meg, hogy valóban megkerestek téged, amikor márciusban erről akartak anyagot csinálni, mert neked decemberben tényleg megjelent írásod a témában. Te kedvesen valóban ígértél kontaktokat, és felajánlottad a csernobili anyagodat is, amikor találkoztatok.
Azt mondják, végül nem igazán használták a te kontakjaidat, de persze ez nem baj, a csernobiles alapanyagot pedig olyannak találták, amiből nem akartak videót vágni nálunk, viszont azóta nem tudnak felhívni, találkozni veled, hogy visszaadják a kazettákat.
Én itt nem látok lopást, kicsit se.
ti
2009.06.25 18:42:50nápolyi maszti
Nem igazán értem a Tanács Istán-féle példára adott választ. Ha jól értem, a veleje az, hogy néhanapján tényleg lopunk tőletek, de ti tőlünk gyakrabban és többet. Hát ez mint elvi hozzáállás, kurvára megnyugtató.
2009.06.25 18:47:25Blogger Géza
Jó a téma. Ne hagyjátok abba. :) Akit nem érdekel, majd olvassa a celebhíreket.
2009.06.25 18:47:28SLacc
A Sláger rádió mintha ma lopott volna, forrást nem jelölt meg a beharangozóban. A hazakíséréssel kapcsolatos, index címlapról elérhető blogbejegyzést beszélték. Itt-ott szó szerint. Azért ennél többre tartottam őket, bár az feltűnik, hogy lopnak sokszor forrásmegjelölés nélkül. Ejnye.
2009.06.25 18:49:53nyusztaym
"Nyusztay Máté az SZDSZ lehetséges elnökjelöltjei közül pont azokat említi esélyesként (többségük nem közismert politikus), akiket az Index cikke [7], amely a napilap készítésekor épp olvasható volt".
Huhh, most jól lebuktam. Pedig olyan jól konspiráltam. Most már bevallhatom, hogy még hétfőn lehozattam egy Badacsonyi-interjút az MTV-vel (júni 22, http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/22/11/Badacsonyi_Szabolcs_az_SZDSZ_elnokjeloltje.aspx), aztán kedden az ATV-nek is kiszivárogtattam a jelölteket, köztük a "nem közismerteket" (júni 23, http://atv.hu/hircentrum/090623_ismeretlen_elnokjeloltekkel_erosit_az_szdsz.html),, aztán még a magyar hírlappal is megirattam, hogy Gusztos esetleg vállalná a jelöltséget (http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=171436), mindezt persze azért, hogy az Index mindezek UTÁN olyan jól értesült lehessen, hogy megírja még egyszer a jelölteket, én meg jól ellophassam. "Pont azokat"...
Imre, egy percig nem jutott eszedbe, hogy mielőtt szardobálásra adod a fejed, legalább utána nézz? Egy bocsánatkérés, vagy valami?
Nyusztay Máté
2009.06.25 19:03:37Bereznay András
Nem csak a lopás etikai probléma. A más vélemény elfojtása is az. Az Index ezen a téren nagyon sokat enged meg magának. Gátlástalan szabadszájúság öncélú ontásával a maximális szabadság/nyitottság levegőjét sugallja megtévesztően, de lényegi fontosságú közérdekű kérdésekben nem tűri el a szerkesztőség által nem osztott önálló véleményt. Ez kisszerű cenzúra.
2009.06.25 19:04:04calam
btw. a badacsonyis hírhez még csak újságírónak kell lenni. Ezt már hétfőn is lehetett hallani.
2009.06.25 19:05:51calam
mármint: még csak...sem kell lenni
bocs
2009.06.25 19:09:29chloé~
hát ahhoz képest h nálatok ez tilos, elég gyakran megesik, hogy cnn, bbc vagy Daily Mail etc. hírek/cikkek szószerint vagy tömörítve jelennek meg index mint forrás feltüntetésével... egy cikk (nem ritkán tükör)fordítása nem a cikk átvétele, hanem a lenyúlása... a velvet néha odáig megy h az innen-onnan megirigyelt ötleteket t.sz. első személyben saját, kreatív meglátásként, interpretációként próbálja lenyomni...
2009.06.25 20:05:36trallalalala
ez miért tűnt el hirtelen a címlapról?
2009.06.25 20:10:03bomi
@trallalalala:
Gondolom nagyjából hasonló okok miatt, mint annyi más érdekes, jó cikk esetében (pl. a Bodoky-féle sorozat). Elég hamar (külső vagy belső körülmények miatt) kényelmetlenné kezd válni a téma...
2009.06.25 20:18:46Bereznay András
bomi:
Érdekes, vajon miért gondoltam én is ugyanerre?
2009.06.25 20:18:50antiNobilis'
Index.hu irányelvek:
(1) Mindent, ami gázos ki kell tolni blogba
(2) Kattintások arányában kapod a jutalékot
2009.06.25 20:59:25INSIDER
Kedves Tevan!
Jászberényi kolléga postját olvasva, nem szeretnék semmit mondani. Inkább szégyenlem magam, helyetted is. Egyébként kifejtenéd nekem, hogy a "tartalmi partnerünk" mit takar a te világodban, mert tudod én csupán 15 éve csinálom ezt a rohadt szakmát és kontextuális gondolkodásban nagyon gyenge vagyok, retorikában ugyancsak. Szóval: én nem tudom, hogy mit is jelent ez a kifejezés.
2009.06.25 21:04:51INSIDER
Mire gondolsz lápi lidérc? Ha kiderül valakiről nálunk, hogy lopott, megbeszélem vele. Eddig még nem volt ilyen szerencsére.
Te Imre! Ez több, mint szánalmas, szerintem így még senki nem kapta az ívet, ahogy személyed. És ez a folyamatos magyarázkodás...... Nekem kellemetlen. Na mindegy, nem derült ki semmi földrengető újdonság, azt eddig is tudtuk, hogy elég lazán kezelitek a szerzői jogok kérdéskörét. Most megyek és benyomok egy melegszenyát a sok izgalomra.
2009.06.25 21:06:02INSIDER
szégyellem - bocsánat
2009.06.25 21:22:09nyusztaym
Várom a bocsánatkérést! NyM
2009.06.25 21:36:48hubert_1975
már készül a kiegészítés ehhez a véleményhez: "mi még mindig kevesebbet lopunk mint a többiek";)
komolyra fordítva: remélem valami pozitív változás azért elindul. Kirúgják/átképzik/fejlesztik a google (esetleg a news.google.com) használatában magasan képzett, ugyanakkor újságírónak nem nevezhető kollégákat. Persze ez egy kicsit naiv elképzelés. Legyen sokpage-impression, legyen olcsó a a betanított webmunkás, angoltanár/bölcsész/etc végzettségű humán.
2009.06.25 21:56:09erminavet
Máté! Asszem nem értettél meg. A te cikked pontosan azokról a nevekről szól, mint a miénk egy nappal korábban. És pontosan ugyanazt állítod róluk. Hogy egyik-másik már előfordult korábban máshol, az miért érdekes? Már bocsánat.
ti
2009.06.25 21:57:36erminavet
Maszti!
Mindenképp helytelen az ilyen értelmezés. Lopni tilos. Keveset is. Sajnos előfordulhat nálunk is, de nálunk az a norma, hogy nem szabad, ezért fellépünk ellene. Szerintem érthető.
ti
2009.06.25 21:58:44erminavet
Insider!
Ha válaszolok, akkor "folyamatosan magyarázkodom". Ha leszarom, amit írtok, akkor biztos azért, mert igazatok van? Tényleg ezen a szinten kell beszélgetnünk?
ti
2009.06.25 21:59:10trallalalala
@bomi:
kérdésem természetesen álnaív volt...
csak visszanéztem, kíváncsi voltam, hogy bocsánatot kért-e mátétól. és hopp, publi sehol...
"A sajtó lehetőleg ne foglalkozzon magával, az olvasót ez kevéssé érdekli. Most mégis ez következik." De minek?
2009.06.25 22:00:54erminavet
Insider!
Már leírtam, hogy mit jelent a tartalmi partnerség a Heti Válasz esetében. Elküldik nekünk az egyik cikküket, amely szerintük fontos, ha nekünk tetszik, írunk róla egy ismertetést. Ha nem tetszik, nem. (Volt már ilyen, egyszer pl. én döntöttem így, politikailag elfogultnak és nem elég alaposnak találtam.)
ti
2009.06.25 22:02:54erminavet
bomi!
Minden cikk lekerül a címlapról előbb-utóbb, a mindenkori címlapos döntése szerint. Látja pl., hogy hámnyan olvassák. (Persze nem ez az egyetlen szempont.)
És most figyelj, tudod ki most a címlapos? Hát a Bodoky. Remélem jön az újabb összeesküvés-elmélet.
ti
2009.06.25 22:09:19erminavet
chloé~!
Nem lehet, hogy félreértesz valamit? Az a szokás (nemcsak nálunk, nagyjából a teljes hazai sajtóban, az okát nem tudom pontosan), hogy szerzőként csak a hírügynökségeket szokás feltüntetni, akiktől vásároljuk a híreket (MTI, Független), ha más a forrás (pl. külföldi lap, portál), akkor a szövegbe írjuk be azt, de mivel a szerző helyére is illik írni valamit, ilyenkor ide valamilyen semleges bejegyzés (Index, munkatársunktól, ...) kerül. Imho ezzel semmi gond nincs. Egy szót se szoktunk szólni, ha tőlünk vesznek át forrásmegjelöléssel mások.
ti
2009.06.25 22:12:30calam
Igazából nem értem a problémát. Nyusztay Máté leírta, hogy az Index és ő is milyen korábbi forrásokra hivatkozva írta meg a cikkét. Azonos, vagy közel azonos forrásokból szerintem nem könnyű nagyon másra jutni.
2009.06.25 22:33:45bomi
@erminavet:
Köszi, értem. Az összesküvéselméletemet megtartom magamnak. És egyébként bármelyik indexestől megértem, ha úgy dönt, hogy ez a két sor a címoldalon már kínososan sok helyet foglal.
2009.06.26 00:41:10donekir
Support Nyusztay
2009.06.26 02:29:55atleta.hu
Na mert ti aztan tele vagytok forrasmegjelolessel... Cuki ez az elore onkritikat gyakorlas ("igen, tudom de..."), de total kamu. A tech rovat tele van mashonnal nyult hirekkel. Azert tudom, mert rengeteg felreforditas es felreertes van a cikkekben, es altalaban siman ra lehet guglizni az eredetire, amibol tok egyertelmuen latszik a forras. Font pedig ott virit, hogy index.
A Heti Valaszos reklammal meg igy jartatok. Ha kirakjatok a kis ikszet alulra, akkor biztos nem nezi senki nyulasnak :).
2009.06.26 02:47:45markoferko
muhahahahahaa
index nem szokott lopni:DDDDDDDDD
tudom, hogy jeszenszky géza nem az index munkatársa, de mégiscsak a vélemény-rovatban jelent meg a cikke, ha jól emlékszem:DDDD
2009.06.26 14:39:37Cyric
Azért egyvalami megragadta a figyelmemet:
"Természetesen mi itt az Indexben is utáljuk, ha ellopják cikkeinket ..."
Mármint ANYÁM! :O Van aki az Indexről lop híreket? Gááááázzz ... :D Ennél alacsonyabb színvonalú hírportál is létezik? :)
Mármint ne értsetek félre mert jól elolvasgatom itt a híreket, meg rajtam kívül még sok más ember is, de most komolyan ... a cikkek minősége gyakran a béka segge alatt van amit (ha lehet) a kommentelők is elég gyakran hangoztatnak. Még ha jó is itt egy cikk akkor is max a közepes kategóriát üti meg. ^^
Hajrá Index! ;)
2009.06.26 20:00:02joskafiser
"Természetesen mi itt az Indexben is utáljuk, ha ellopják cikkeinket ..."
azt nyilvan nem utaljatok ha ti loptok. tonnaszam. leginkabb fotot + videot. erdekes, hogy az asva 1-2 eve mennyi aranyos levelet irogatott indulo magyar videomegosztoknak (ahol se reklam, se latogato), hogy ddddemostazonnalvegyetekLE meeeerazoknitiselpereljuk rolatok.
nalatok meg playboy fotok, videoklippek, kulfoldi exkluziv kepek innenonnan. nyilvan mind mind mind jogtisztan. hogynepersze. ma is szep termes volt pl ala M. Jackson
alszent meg en vagyok.
2009.06.26 20:01:31joskafiser
na most olvasom, minden masodik kommentelo ugyanezt irta. persze szarjatok le magasrol tovabbra is :-)
2009.06.27 11:07:21Micro_fine
Azt ami semmit nem ér, azt nem is lopják el.
2009.06.27 11:49:54stim
Hát, azt hiszem most az index saját magát keverte kabátlopási ügybe, ami ciki. Annál is inkább, mert nem hiszem, hogy átlag olvasó (én) ellenőrzi bármelyik kommentnek is az igazságtartalmát, de megmarad az emlékeiben a hozzászólások mennyisége és az, hogy bizony van aki névvel is vállalta a hozzászólást, tehát akár lehet is benne valami. Ennek teret adni saját olvasóknak saját portálon nem szerencsés. Egyébként azért járok ide, mert a technikai és tudományos rovat elég izgalmas és nem érzem jobbosnak vagy balosnak az oldalt. Az újságíró tényleg ne az újságírókkal foglalkozzon,vagy ne az olvasók előtt. hanem hozzon érdekes híreket.
2009.06.28 16:06:10benjamin.fedor
khmm... ha jól értelmeztem, fogadtok gyakornokokat?
(bocs, hogy nem a labdázásba szállok be...)
2009.06.29 02:57:17vasedeny
ezért nem lehet valamit kommentezni??
nehogy valaki belinkelje a forrást?
elég egyszerű megoldás lenne
2009.06.30 12:39:47nyusztaym
Imre, pusztán arra próbáltam finoman célozni, hogy semmi új nem volt a cikkben, amit ellophattam volna tőletek sajna, napok óta köztudott jelöltekről írtatok ti is, mi is. Ha követnéd a sajtót (vagy csak megkérdezted volna a belpolos kollégákat, ne adj isten minket is), akkor ezt te is tudnád. úgyhogy ezen nem tudok mit félreérteni: te megrágalmaztál több kollégámmal együtt, teljesen alaptalanul, úgyhogy türelmesen várom a nyilvános bocsánatkérést, a rám vonatkozó állítások korrigálását. Ha így nem megy, akkor mehetünk bíróságra.
üdv,
Nyusztay Máté
2009.06.30 13:05:24nyusztaym
Amúgy meg kíváncsian várom a szerzőtársak véleményét: Spirk Joe, Király Andris? Szerintetek is loptunk?
2009.10.16 11:15:41turclus
A jobboldaltól lehet lopni?
Másfél hónappal korábbi hír: http://www.mno.hu/portal/660013
"Természetesen mi itt az Indexben is utáljuk, ha ellopják cikkeinket, azaz forrásmegjelölés nélkül leírják, felolvassák (szó szerint vagy átírva) ugyanazt az információt, ugyanazt a sztorit. Szögezzük le azt is, hogy az Indexben az ilyesmi tilos."
Mindez nagyon nem így tűnik a mai vezető "híretek" alapján: http://index.hu/belfold/2009/10/16/hardver/