Ambrus
-7 °C
3 °C

A Pápa a globalizáció mellett

2009.07.12. 16:12

Amikor júlis 7-én délben megjelent XVI. Benedek harmadik, Caritas in veritate című, a katolikus társadalomképpel (a társadalmi tanítással, ahogy a szaknyelv nevezi) foglalkozó enciklikája, már sejteni lehetett, hogy mi fog következni. Nem telt bele pár óra, és a magyar, illetve a nemzetközi sajtóban megjelentek a „még a pápa, az Egyház is egyetért azzal, hogy..." kezdetű mondatként értelmezhető állítások. A katolikus társadalmi tanításnak általában ez a sorsa: az (eredendően baloldali) értelmiség kiragad belőle néhány számára szimpatikus elemet, amelyek beleillenek aktuális vagy éppen jól megszokott követeléseinek sorába, és az Egyház még megmaradt – egyébként éppen általa, sikertelenül rombolt – erkölcsi tekintélyét is megpróbálja a maga oldalán felsorakoztatni a közéleti, politikai vitákban.

Most például megtudhattuk, hogy a Pápa állítólag valamiféle globális kormányzatot javasol – természetesen a világkapitalizmus megfékezése érdekében. Megtudhattuk természetesen, hogy az egyházfő élesen elítéli a „liberális, profithajhász kapitalizmust".

Nem erről szól!

Az, hogy az enciklika elsősorban nem ezekről a kérdésekről szól, persze nem zavarta a nyilatkozókat. Ahogyan az sem, hogy a Pápának tulajdonított javaslatok – enyhén szólva – a szöveg félreértéséről tanúskodnak.

Tegyük hozzá az enciklika ilyen fogadtatására készülni lehetett. XVI. Benedek és a Vatikán az elmúlt hetekben, hónapokban többször próbált olyan egy-két mondatos üzeneteket adni – mintegy előre jelezve az enciklika valós tartalmát, mintegy előre válaszolva a várható félreértésekre. Például XVI. Benedek egy június 13-i nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy az új enciklika nem a piacgazdaság masszív kritikája lesz, nem ítéli majd el azt, mint a jelenlegi gazdasági válság legfőbb felelősét. Aki a szöveget olvassa, az nem szabadulhat a gondolattól (vagy legalábbis én a nem tudtam), hogy mintha az eleve azzal a szándékkal íródott volna, hogy ezekre a belemagyarázásokra a lehető legkevesebb esély legyen.

Itt nincs idő részletesen elemezni a tévedéseket, tételesen bemutatni, hogy az enciklika mely pontjai mondanak időnként tételesen ellent ezeknek a nézeteknek (kollégámmal megtettem ezt máshol). Mindössze három pontot szeretnék kiemelni.

Teológiai szöveg – a baloldali (kritikai) társadalom- és emberkép bírálata

A (baloldali) értelmiség várakozása ugyan egyértelműen az volt, hogy az Egyház majd jól megmondja a válság kapcsán, de ez a szöveg – mint a Vatikán még a megjelenés előtt közölte – nem erről szól. Az enciklika eredetileg VI. Pál 1967-ben kiadott Populorum progressio enciklikájáénak negyvenéves évfordulójára készült. A hírek szerint az első változata, amelynek alapján a fordítás el is kezdődött, már tavaly tavasszal készen volt – értelemszerűen nem az akkor még ki sem robbant válságot elemzi. Természetesen időközben belekerült az ősszel kirobbant válság problémája, de a szöveg semmiképpen nem tekinthető valamiféle a „válságra adott katolikus válasznak". Már csak azért sem mert a szöveg elsősorban teológiai kérdésekkel foglalkozik, a katolikus társadalomkép alapjait próbálja tisztázni. Innen például a címe is: a katolikus társadalomkép alapja az Isten tanításának igazságából táplálkozó szeretet (nem pedig a „szeretet úgy általában"...). Kijelenti például, hogy a katolikus társadalmi tanítás nem alapulhat pusztán az „igazságosság" értelmiségi körökben oly népszerű fogalmára. – Íme egy példa a fentiekre: mintha itt XVI. Benedek jó előre üzenni akart volna a szöveg várható kisajátítóinak...

Az enciklika említett baloldali kisajátítását – ha elolvasták volna – szintén lehetetlenné tette volna az is ahogyan az emberi fejlődést értelmezi. A keresztény – de valószínűleg minden vallásos – társadalomkép számára az emberi fejlődés nem azonos a gazdasági fejlődéssel; még kevésbé az emberi jogok „burjánzásával". A Populorum progressio éppen ezért lett a mostani szöveg apropója. Abban tette VI. Pál pápa először egyértelművé: a katolikus társadalmi tanítás célja ugyan az emberiség fejlődése, de ezt a fejlődését – a hasonlóan a fejlődést emlegető hatvanas évekbeli mozgalomtól eltérően – az Egyház nem azonosítja a gazdasági fejlődéssel. A katolikus társadalomkép szerint az ember csak akkor fejlődhet, ha „mint ember" betöltheti hivatását. Az Egyház számára (ha jól sejtem azon istenhívők számára is, akik az Egyházra kifejezetten ellenségesen tekintenek) a teljes emberi élet több mint a gazdasági jólét – abban helyet kell, hogy kapjon például az Istennel fennálló kapcsolat, az erkölcsi törvények megtartása, a jó lelkiismeret is.

Gazdasági állítások : az intézményrendszer és az emberek közötti különbség

Az enciklika kifejezetten elutasítja azt, hogy a globalizáció, a kapitalizmus problémáinak megoldását intézményrendszeri változásoktól (például nagyobb állami beavatkozástól, a piac kikapcsolásától, a profitmotívummal, a vállalkozásokkal szembeni fellépéstől stb.) várjuk. Többször határozottan kijelenti, hogy a bennünket körülvevő problémák nem alapvetően a gazdasági rendszerből, az intézményrendszerből fakadnak, hanem abból, hogy miképpen élünk ezekkel az intézményekkel. A régi jól ismert tanítás juthat az eszünkbe: nem a kés a hibás azért, ha valaki gyilkol vele. Még a gyilkosokra hivatkozva sem szabad a kés használatát betiltani!

Napjaink problémáit nem azonosítja a globalizációval és a kapitalizmussal. Elismeri azt, hogy a világgazdaság mai rendszere nagyon sokat segít szegénység enyhítésében – bár azonnal hozzáteszi, hogy az egyenlőtlenséget viszont növeli. Egyértelművé teszi, hogy a globalizációtól való elzárkózás nem kívánatos: a korábbi hasonló enciklikákhoz (mindenekelőtt II. János Pál Centesimus Annusához) hasonlóan kifejti, hogy a gazdasági elmaradottság leküzdésének legfőbb eszköze nem a piaci viszonyok elől való elzárkózás, éppen ellenkezőleg a világpiacba való bekapcsolódás.

A szöveg, természetesen, nem feledkezik meg a globalizáció, napjaink kapitalizmusának kritikájáról sem. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy amikor a problémákat számba veszi, akkor a nagyvállalatokkal, fejlett országok hedonizmusával szembeni kritika mellé azonnal odakerül a többi, a globalizáció és a kapitalizmus kritikusai által ünnepelt szereplő kritikája is. A kisvállalkozások is gyakran követik el ugyanazokat a vétkeket (például az alkalmazottjaikkal szemben), mint a multinacionális vállalatok. Az államok a globalizált világban már nem tudják betölteni korábbi szerepüket, ráadásul gyakran elválaszthatatlan működésüktől a korrupciótól. A nagy nemzetközi szervezetek túlbürokratizáltak, gyakran etikailag elítélendő célok érdekében tevékenykednek (ezek teljesítéséhez kötik a segélyeket). A szövegben nagy hangsúlyt kap a vállalatok társadalmi felelőssége, az, hogy a vállalatvezetők magatartását nem vezérelheti egyoldalúan a rövidtávú profitmotívum. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el arról sem, hogy ugyanilyen hangsúlyosan szól a fogyasztók etikai felelősségéről is: a fogyasztásközpontúság, a hedonizmus kritikájához a vállalatok kritikájánál is többször tér vissza.

Az enciklika – a korábbi egyházi megnyilatkozásokhoz hasonlóan – ismételten leszögezi, hogy a piac nem áll szemben a társadalommal. A megoldást nem az intézmények átalakításában látja, hanem abban, hogy a piacnak szüksége van kívülről – a civil társadalom, a politikai közösség, az Egyház részéről – „morális energiára". Enélkül ugyanis nem képes ellátni a funkcióját (a közjó szolgálatát), sőt maga is működésképtelenné válik.

Világkormányzat: félreértés (vagy több?)

Lássuk mi a helyzet, a nagy hírverést kapott javaslattal: valóban világkormányzatért kiált a Pápa? A szövegben mindössze arról van szó, hogy a problémák megoldásában szerepet kell kapnia egy „globális szintű politikai autoritásnak". (Ne feledjük: az autoritás és a kormányzat nem azonos fogalmak!) Míg ez a „globális szintű politikai autoritás" egyetlen bekezdésben szerepel, aközben az enciklika jelentős része foglalkozik a szubszidiaritás szükségességével: ha egyáltalán elmondhatjuk, hogy valamiféle intézményi javaslatot tesz a szöveg, akkor az sokkal inkább egy a helyi közösségek, a közvetlen érintettek autonómiáján nyugvó politikai rend irányába mutat, semmint valami központosított világállam, vagy éppen piacfelügyelet felé. Sőt, a szubszidiaritás melletti érve éppen az, hogy ezek révén lehet védekezni a globális kormányzás esetén fenyegető zsarnokság ellen.

Végezetül : vissza a címhez!

A Pápa a globalizáció mellett – a cím provokáció, természetesen. Ugyanolyan provokáció, mint ahogyan a fent emlegetett (bele)olvasatok is azok. Provokáció, hiszen az Egyházfő nem áll ki a globalizációs folyamat egésze mellett – említettem: látja annak hibáit. De ez a provokáció mégis hitelesebb, mint azoké, akikkel fentebb vitatkoztam. Ennek a kijelentésnek lényegesen több alapja van: az katolikus, vagyis egyetemes egyház feje természetesen a globalizációban az emberiséget összekötő egyre szorosabb kapcsok, az „egész emberi család egyesítésének" lehetőségét látja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.