Előd
7 °C
16 °C

Magyarország jó oldalon harcol

2010.08.24. 12:38 Módosítva: 2010-08-24 16:05:43
A hétfői afganisztáni támadás, amelyben egy magyar katona meghalt, nem elszigetelt esemény volt. Baglan tartomány biztonsági helyzete katasztrofális, a magyar katonák rendszeresen összeütközésbe kerülnek a lázadókkal. A felszereltségükön is volna mit javítani.

A legfontosabb dolog, amit el kell felejtenünk a magyar katona halálát okozó hétfői afganisztáni támadás kapcsán, hogy ez valamiféle ritka és különleges incidens lett volna. A valóság az, hogy noha az az alakulat, amihez az elesett katona tartozott, valóban nem vesz részt támadó műveletekben, a honvédségnek két olyan egysége is van Afganisztánban, ami harcoló-harctámogató feladatokat lát el, és bőven kiveszi a részét a háborúból.

Ezek az alakulatok –  a szintén Baglan tartományban állomásozó műveleti támogató és összekötő csoport (OMLT) és az ország egy másik pontján tevékenykedő különleges műveleti csoport – rendszeresen és feladatszerűen összeütközésbe kerülnek a lázadókkal. Az OMLT harmadik és negyedik váltása az elmúlt egy évben konkrétan többet harcolt, mint bármelyik magyar katonai alakulat a második világháború óta (bár ez önmagában nem nagy szó).

Maffiaszervezetek

Baglan tartományban a biztonsági helyzet kimondottan rossz. A két-három éve még viszonylag békés környéken 2008 körül két jelentős lázadó csoport is aktivizálta magát. Az eredeti tálib rezsim vezéralakjához, a feltehetőleg Pakisztánban bújkáló Omár mollához kötödő tálibok, és a szovjetek elleni háború egyik vezéralakja, a szintén Pakisztánban rejtőző Gulbuddin Hekmatyar vezette Hizb-i Iszlámi. Az ellenállók rendszeresen rajtaütnek a főúton haladó konvojokon és rendőri ellenőrzőpontokon, és részben ellenőrzésük alatt tartanak két járást, egyet éppen a fő magyar tábor közvetlen szomszédságában.

Egyik csoport sem valamiféle romantikus, vonzó szabadságharcos társaság: gyakorlatilag fegyveres maffiaszervezetekről van szó, amelyek a politikai iszlám és a xenofób afgán nacionalizmus álcája alatt sarcot vetnek ki a lakosságra, kényszersorozást folytatnak, benne van a kezük az ópiumexportban, brutális terrorral bánnak el azokkal, akik együttműködnek a külföldi katonákkal, és a terület feletti kontrollért egymással is harcba szállnak. Az év elején legalább hatvan ember halt meg Baglanban a tálibok és a Hizb közötti háborúban, amelyből a tálibok kerültek ki győztesen. Azóta ők jelentik a fő ellenálló erőt a tartományban.

Állandó harc

Az afgán kormányerők körülbelül egy éve próbálkoznak azzal, hogy Baglanból kiszorítsák az ellenállókat, amerikai, német, belga és magyar támogatással. Az amerikaiakkal közösen működtetett magyar OMLT-nek az a feladata, hogy képezze és művelet közben támogassa az afgán hadsereg egyik Baglanban állomásozó zászlóalját. A szinte állandóan zajló hadműveletek miatt ez praktikusan egy dolgot jelentett az elmúlt évben: harcot. Az OMLT nagyon sokszor került összeütközésbe az ellenállókkal, sokat megöltek, de maguk csak egy sérülést szenvedtek el (egy amerikai katonát áprilisban repesztalálat ért az arcán).

Az afgán hadsereg és a NATO ellenük irányuló tisztogatóműveletei taktikai értelemben lényegében mindig sikeresek voltak: a tálibok nem tudnak megnyerni szinte egy összecsapást sem, nincsen elég tűzerejük. A probléma az, hogy a műveletek általában úgy végződnek, hogy az afgánok és a szövetségesek otthagyják a megtisztított területet, hiszen az Istennek sincs annyi katonája, hogy mindenhol jelen legyen. A megvívott területre aztán általában visszaszivárog az ellenség.

Nem lehetett kivédeni

A hétfői rajtaütéssel kapcsolatban a legfontosabb, hogy akármilyen óvatos az ember, az ilyeneket igazából nem lehet kivédeni. A régi harckocsiaknákból, műtrágyából házilag összeszerelt robbanószerkezetek pokolian veszélyesek, elkerülni őket teljes bizonyossággal nem lehet, és gyakorlatilag nincs az a páncélzat, ami egy nagyobbtól megvédene. A szövetségesek által elszenvedett veszteségek  többségét ezek okozzák. A magyarok által használt Humveek, BTR-ek és Toyoták egyébként nem tartoznak a legmagasabban páncélozott kategóriába, bár a tűzszerészek által használt Cougarok igen.

A páncéltörő gránátok (az egyik magyar járművet RPG-találat érte) ellen telitalálat esetén leginkább csak imádkozni lehet, bár egy jobban páncélozott Humveenál a becsapódás szögétől, a robbanófej állapotától és a találat pontos helyétől is függ, hogy a robbanás ereje be tud-e hatolni az utastérbe. A lényeg, hogy erről a tragédiáról magyar oldalon valószínűleg senki nem tehet. Igazából az ellenállók amatőrségének is nagy szerepe van abban, hogy még csak egy halálos áldozata volt a támadásoknak. A tálibok fegyverzete jellemzően rossz, általában rosszul is bánnak vele, bár egy-két okosan felépített lesállást megtapasztaltak már a magyar katonák.

A felszerelésen volna mit javítani

A honvédelmi miniszter hétfőn azt mondta, hogy a magyar katonák felszereltsége kielégítő. Ebben nagyjából igaza van, de azért bőven lehetne mit javítani. A fő probléma a Humvee páncélozott gépkocsik műszaki állapota, ami katasztrofális, állandóan lerobbannak, néha művelet közben is. Pótalkatrész alig van hozzájuk, az amerikaiaktól lehet csak szerezni, rendszertelen időközönként. Erről nem a honvédség tehet, a Humvee nálunk nincs hadrendben, az amerikaiaktól béreljük őket, a logisztikai ellátás az ő feladatuk lenne. A fő gond az, hogy a Humveek régi modellek, és már nem elég jó az alkatrészellátás.

Tavasszal az afgánok harci támaszpontokat építettek a Baglan folyó nyugati partjára, ahol az ellenséges vidékek kezdődnek. Hogy ez hozzásegít-e ahhoz, hogy stabilizálják a környéket, azt egyelőre nem tudni. Jó hír, hogy a magyarok mellett nemrégiben Baglanba települt egy század amerikai lövész is, bár egy ekkora tartományra ez kevés. A lázadók tartós kiszorítása egy nagyobb területről egyáltalán nem lehetetlen, de ehhez rengeteg katona kell. Valószínűleg hozzá kell szokni, hogy Baglanban rossz a helyzet, és harcolni kell.

Van ennek értelme?

Hogy az egész háborúnak van-e egyáltalán bármi értelme, arra nem könnyű választ adni. Magyarország legalább a jó oldalon harcol. A misszió ENSZ-felhatalmazással zajlik, és több tucat ország vesz benne részt, köztük muszlimok is. A magyar katonák rengeteget segítettek a baglani embereknek az elmúlt négy évben, még ha csak olyan apróságokról is legyen szó, mint például egy kút kiásása. Ezek a dolgok számítanak az ott élőknek, mert semmijük nincs, a tálibok meg leginkább csak rombolnak.

Hamid Karzai afgán rezsimje kétségtelenül nem egy kimondottan vonzó társaság, korrupt és inkompetens, és az erőszakos, fosztogató afgán rendőrt még a tálibnál is jobban utálja a legtöbb afgán. De a tálibok eszelős rémuralmánál Karzai még mindig jobb, és nem csak azért, mert nem az al-Kaidát választja stratégiai szövetségesül, hanem azért is, mert az egyébként sokszor meglepően modern, nyitott és életigenlő afgánoknak is több lehetőséget ad, mint az országot a kőkorszakba visszakényszerítő, iskolagyújtogató, a nőket állati sorba taszító tálibok, akik a kabuli futballstadionban is csak annyi fantáziát láttak, hogy akasztófának használták a felső kapufát.

A fő gond az, hogy nem igazán látszik, hogyan lehetne Karzai instabil, rothadó rezsimjére bármit építeni. A NATO új stratégiája lényegében az afganizáció – fokozatosan áthelyezni a felelősséget az afgán biztonsági erőkre és az afgán államra. Erősen kérdéses, hogy ez működhet-e, még akkor is, ha vannak részeredmények, még a legveszélyesebb déli tartományokban is. Az ország egyre erőszakosabb, a háború egyre véresebb. Előbb-utóbb a NATO-nak el kell onnan jönnie – az amerikaiak jövőre tervezik megkezdeni a kivonulást –, és lehet, hogy utánunk minden széthullik.

Egy viszont biztos: Magyarország NATO-tagállam, eképpen pedig részt kell vennie a NATO-misszióban, mint mindenki másnak is. Ez nem kényszer, hanem felelős viselkedés kérdése. Ha mi számítani akarunk a szövetségeseinkre, akkor nekik is számíthatniuk kell miránk. És Magyarországra eddig lehetett számítani. Amíg a NATO-nak béketámogató erők kellettek, még 2006-ban, akkor adtunk Baglanba tartományi újjáépítési csoportot. Amikor nehezebbé vált a helyzet, adtunk kiképző-harctámogató erőket és egy különleges alakulatot. Ezt a szövetséges országok nagyra értékelik, főleg egy ilyen kicsi országtól. És talán még azt is megértjük, hogy még egy ilyen kicsi országnak is kell némi felelősséget vállalnia azért, ami a határain túl zajlik.

(A szerző  könyve a Magyar Honvédség afganisztáni háborújáról 2011 elején jelenik meg az Atheneaumnál. Tavasszal töltött három hetet az afganisztáni magyar kontingenssel.)