Az értelmiségi gondolkodás és a konzervatív politika

2011.03.03. 16:44

Két hete, február 16-án szimptomatikus elemzés jelent meg az Index véleményoldalán. Szimptomatikus, hiszen az derül ki belőle, hogy valahányszor értelmiségiek próbálják megfejteni a konzervatív gondolkodást, annyiszor futnak zátonyra. Így nem értik, hogy konzervatív vita nincs – pontosabban van, csak az inkább társalgás, és nem követi a vitákat a szekták, irányzatok elkülönítése, mint a liberálisoknál. És valószínűleg ezért sem értik meg, hogy a konzervatívok nem veszíthetik el illúzióikat – ilyenek ugyanis nincsenek nekik. Ezért érdemes néhány, a konzervatívokkal kapcsolatos illúzióval is leszámolni.

A politika gazdasági, üzleti tevékenységgel való összehasonlítása sántít. Természetesen minden hasonlat sántít, ám ettől némelyik még lehet hasznos. A politikának azonban ugyanúgy van egy sajátos logikája, autonóm működési elve, mint a gazdaságnak. Csak míg a gazdaságban egy adott üzleti vállalkozás adott részlege koncentrálhat egy célra, és az ahhoz vezető eszközök megtalálására, addig a politikának számos szempontot kell egyszerre figyelembe vennie: ezek közül néhány összeegyeztethető egymással, több között viszont dönteni kell.

A Fidesz jellemzően nem nevezi magát konzervatívnak, így azzal vádolni, hogy „nem konzervatív”, kissé olyan, mint lerohanni a boltba pénztárca nélkül: fölösleges. A Fidesz néppárt, ezért számos politikai irányzat képviselői (nemzeti liberális, nacionalista, konzervatív, kereszténydemokrata stb.) találhatók meg sorai között.

A liberálisok, értelmiségiek mindig az „elárvult konzervatívokat” keresik szerte e hazában, mert őket megszívlelnék, bennük magukra ismernének: az elárvultságban önnön boldogtalan tudatukat (Hegel) látnák, és ettől megnyugodnának. „Lám, ilyen konzervatívok is vannak!” Az elárvultság pedig – végre! – elhozza a várva várt pillanatot, újabb pártot, platformot, tömörülést, népfrontot lehet alakítani. A valóság azonban, szemben az illúziókkal, az, hogy sehol sincsenek elárvult konzervatívok. Az „elárvult konzervatívok” koncepciója azon alapszik, hogy van egy univerzális konzervatív ideológiai mérce, az egyszeri konzervatív pedig egy kiskáté alapján méregeti az egyes döntéseket, hogy azok konzervatívok-e, vagy sem (mindenesetre érdekes az, hogy az univerzalitás origója Medgyessy Péter száznapos programja). Ám a konzervatívnak nincsen ilyen ideológiai mércéje, mert a helyes politikáról alkotott véleménye sem ideológiai természetű. Ami azt illeti, a konzervatív számos helyes lépést regisztrálhat, mindenféle ideológiai lakmuszpapír nélkül. Így örül annak, hogy a kormányzati politika támogatja a családot és a gyermekvállalást, hogy a határon túli magyarok állampolgárságot kaphatnak, hogy alacsonyabb adókulccsal meritokratikusabb lesz a munka rendje (hol van ebben a szerző által emlegetett államon csüngő tömegeknek való populista hozsannázás?), hogy Magyarország igyekszik szuverenitását növelni. És ha egy kormányzás nem ideológiai alapon zajlik, annak a konzervatív csak örülni tud – mivel a konzervatív a valóság tiszteletéből indul ki, amelynek megismerése nem foglalható dogmákba.

Nem meglepő, de kétségtelenül mulatságos az, hogy többszörösen megbukott politikai erők mondják azt a Fidesz féléves kormányzása után: „a Fidesz megbukott”. Tulajdonképpen nem kéne ennyire finomnak lenni, kicsit bátrabb értelmiségiek már a kormányzás kezdete előtt megírták, hogy a Fidesz megbukott.

A konzervativizmusbiznisz valójában már antik darab. Több párt nyílt-és háttértámogatásával zajlott: hol Gyurcsány Ferenc sorakoztatta maga mögé az összes européer, tiszteletreméltó politikai irányzatot (liberális, konzervatív, szociáldemokrata) szemben a populista nacionalizmussal, hol kisebb európai konzervatív pártok igyekeztek lefoglalni a brandet (részben az előző projekttel azonos kasszából finanszírozva).

Végezetül álljon itt egy árulkodó mondat a szerzőtől, szerinte mit is kell elvárnunk a konzervatívoktól: „így ha a konzervatív csoportoknak nem sikerül rávenniük az Orbán Viktor vezette Fideszt az általuk esetleg még mindig remélt konzervatív fordulatra, nemigen marad más választásuk, mint pártot gründolni – esetleg az újonnan formálódó polgári demokratákkal együtt –, egy trendi konzervatív formációt.” Azaz: a konzervatív viselkedjen értelmiségiként, és bölcs bagolyként mondja meg az ostoba, populista politikusnak, sto gyelaty. Ellenkező esetben kiábrándultként alakítson pártot, amelyben végre valódi konzervatív politikával foglalkozhat.

(Megadja Gábor eszmetörténész a Jobbklikk véleményportál illetve a Konzervatórium, Lánczi Tamás politológus a Jobbklikk szerzője.)