János Jánosnak farkasa

2006.03.09. 07:47

Eredményt majd hirdet áprilisban a tisztelt nép avagy nemzet, illetve a Népszava és a Magyar Nemzet nyilván már másnap, és mindkettőjüknek igaza lesz, mert Áder és Kóka személyében olyan két ember vitázott, illetve beszélt felváltva a tévében, akiket a mondandójuktól függetlenül, saját jogukon is lehet már utálni. Hát még ha épp a másik fél fizeti a számlát. Maradhat mindenki a preferenciáinál, mert ebből a vitából semmi ki nem derült, amit eddig ne tudtunk volna.

valaki azért tartsa a hátát a hazudozásért
Áder ugye előhúzta Medgyessy ígéreteit, meglehetős joggal, és számonkérte Kókán, mert az a helyzet, hogy Kóka nem ülne ott, ha Medgyessy be nem ígér füvet és fát 2002-ben. Kóka meg, a maga szempointjából, liberális politikusként, szintén joggal jelezte, hogy ő akkoriban egyszerű üzletemberként tengette életét, hagyják őt Medgyessyvel békén, ez egy tök új kormány, és ő még csak másfél éve éldegél liberális politikusként. Mert az SZDSZ kabbalistái (díszkabbalistái!) beleoperáltak egy csipet, ami ötpercenként mondatja vele, hogy liberális politikusként. Értem persze, hogy ezt mondani kell, nehogy szocinak higgye a sok hülye, csak lehetne különböző kifejezéseket is programozni bele. Igaz, igyekeztek a fiúk, hiszen a vita végén a miniszter két SZDSZ-logós terméket is előhúzott és megmutatott a kamerának: egy adatcédét grafikonokkal, meg a pártprogramot. Ez adott egy kis tévéshopos bájt a viselkedésének, egy pillanatra ő is egy lett, ha nem is közülünk, de az Őrtoronnyal házaló öltönyös jehovisták közül feltétlen.

Kóka tehát igyekezett kitérni az elől, hogy Medgyessy hablatyáért kelljen megvívnia, ámde Áder se hülye, illetve nem úgy. Jó, az túlzás, hogy nem hülye, de a maga rendszerében következetes és kíméletlen. Más kérdés, hogy a rendszere nem gazdaságpolitikai természetű, hanem érzelmi, amennyiben választást óhajt nyerni, és nem matekversenyt. Áder tehát mégiscsak lobogtatja a 2002-es ígéreteket, mert ugye amíg az MSZP és az SZDSZ hivatalosan ki nem mondja, hogy a Medgyessy-időszak nem ér, vicc volt, cancel - addig valaki azért tartsa a hátát a hazudozásért. Hát az is bűn, vagy nem?

vitatkozunk, vagy balladákat furulyázunk a rőzsehordó nőről?
Na és pont ezért érdekes ennek a vitának a viszonyrendszere. Áder azt mondja, ti hazudtatok, druszám, hát valljátok be! Kóka viszont arról próbál beszélni, hogy nem ő volt, de ti viszont most is hazudtok, és úgy csúsztattok, mint egy gyakorlott pirosozó díszcigány. Na és ebben is van igazság, nem a száraz tények, hanem az érveléstechnika tükrében. Technika... a gőzdaru, az technika, ez gányolás!

Áder előre jelezte, nem kíván KSH-grafikonokat a képernyőre, mert azok egyrészt unalmasak és bonyolultak, másrészt elfednék az ő orcáját. (Jut eszembe, a bajuszból kikandikáló felső ajak nem kelt jogos félelmeket? Nem azt üzeni, hogy "szájszervemmel kiszívom belőled a vért"?) Ha nincs előkészítve odavágó hamis adat, inkább megidéz egy idős hölgyet, aki Jászfényszarun az utolsó sorban ült, eladta a tüdejét szívgyógyszerért, és már arra sincs pénze, hogy magára nyissa a gázcsapot. Valamint nemrég elütötte a varsói gyors, és amputálni kellett a fejét. Minden tiszteletem a szegény kisnyugdíjasoké amúgy, bár rajtuk talán a legtöbbet egy nyugdíjasklub-hálózat segítene. De most gazdasági folyamatokról vitatkozunk, vagy balladákat furulyázunk a rőzsehordó nőről? Két külön műfaj. Szegények, betegek, elesettek mindig lesznek, sőt elárulom, hogy a kommunizmusban is voltak; a kádárizmus iránti nosztalgia egyik oka, hogy a diktatúrában a szegénységkutatást és főleg publikálását elnyomták, a hajléktalanokat meg begyűjtötték. Két kormányképes erő gazdasági vitája alatt nem azt értjük, hogy lesznek-e szegények négy év múlva. Igen, lesznek ilyen nénik a lakossági fórumokon negyvenezer év múlva is, sőt a kazincbarcikai kórház csövei is vízkövesek maradnak örökre. Valakinek alul is kell lennie, az oroszlán mögött se a levegőben lebeg a bojt, hanem a farkán. Felül a gálya, de olyan nincs, hogy mostantól nem lesz víz egyáltalán. Aki gazdasági programnak adja el a szolidaritást, az rosszabb, mint az őrtornyos jehovista a rajzolt mennyországával. Utóbbi legalább nem tudja, hogy nem igaz.