Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Afganisztán: félszívvel nem lehet

2002.07.10. 09:37
Afganisztán egyik alelnökének meggyilkolása és egy téves amerikai légitámadás, amelyben csaknem ötven polgári személy halt meg, nem csak azt mutatja meg, hogy a tálibok alól felszabadított ország messze van még a békétől és a nyugalomtól, de azt is, hogy a Nyugatnak - elsősorban Amerikának - el kellene döntenie, hogy pontosan hogyan is akarja mindezekhez hozzásegíteni az afgánokat.

Meggyilkolt hadúr

Senki nem tudja, hogy ki és miért ölte meg múlt szombaton Hadzsi Abdul Kadirt, a Hamid Karzai által vezetett kormány alelnökét. Kadir az egyik fontos keleti tartomány haduraként évtizedek óta nyakig benne volt az afgán politikában, így halála mögött számos ellensége közül bárki állhat. Lehet, hogy a kábítószer-termelésben és -kereskedelemben játszott szerepe miatt végeztek vele, de az is elképzelhető, hogy megölése támadás az afgán kormány egésze ellen.

Karzai kormánya - amelyet az afgán loya dzsirga helyezett hatalomba 18 hónapra - nem túl népszerű az ország lakosságának nagyobb részét adó pastun népcsoport körében, akik úgy érzik, hogy a kormány összetételét nem az afgán gyűlés, hanem a nyugati hatalmak határozták meg. Főként az a probléma, hogy a kormány nem felel meg Afganisztán etnikai összetételének, és nem a többségi pastunok, hanem az Északi Szövetséget vezető kisebbségi tádzsikok dominálják (noha maga Karzai elnök pastun).

Téves légitámadás, polgári áldozatok

Kadir halálánál nyomasztóbb egy múlt heti téves amerikai légitámadás, amelyben csaknem negyven ember halt meg, egy részük gyerek és nők. Az amerikaiak azt állítják, hogy légelhárító tűzre válaszolva támadták meg a falut, de később kiderült, hogy még csak ágyúk sem voltak ott - csak egy lakodalom.

Nem ez az első ilyen baleset, és úgy tűnik, hogy az afgánoknak kezd elegük lenni abból, hogy a légterükben amerikai bombázók és vadászgépek cirkálnak, le-lecsapva, amikor úgy gondolják, hogy tálibokat vagy al-Kaida-terroristákat láttak. Karzai elnök és az afgán külügyminiszter is arra szólította fel az amerikaiakat - akik alapos vizsgálatot ígértek az ügyben -, hogy a jövőben működjenek együtt jobban az afgán hatóságokkal, amikor bombázni akarják az országot. Mások élesebben fogalmaztak.

Tartózkodó Amerika

Mind a két eset mutatja, hogy az Afganisztánhoz való amerikai hozzáállás legalábbis tartózkodó. A repülőgépek meg a speciális egységek ott vannak, mert az amerikaiak még mindig hisznek abban, hogy maradtak további bombáznivaló tálibok és al-Kaida-tagok. Az új afgán kormányt támogatja az Egyesült Államok - ami azt illeti, gyakorlatilag ők jelölték ki, jórészt figyelmen kívül hagyva a loya dzsirga akaratát.

Viszont a békefenntartó erők, amelyekben egyébként nincsenek is amerikaiak, csak a főváros, Kabul rendjét biztosítják. (A terv az, hogy az amerikaiak által kiképzett afgán hadsereg veszi majd ellenőrzése alá a vidéket.) Az ország nagy részében továbbra is a hadurak parancsolnak. Kadir halála, ami nem az első ilyen - feltehetőleg politikai - gyilkosság, mutatja, hogy aligha ülnek és malmoznak otthon nyugodtan. Szóval nem tűnnek teljesen elkötelezettnek a nyugatiak: úgy tűnik, mintha jobban érdekelné őket a tálibok és az al-kaidások teljes kipucolása, mint Afganisztán sorsa, ami persze némileg érthető.

Ki vagy be?

Ha az Egyesült Államok - és a nyugati hatalmak általában - nem akarják a téves légitámadáshoz hasonló ügyekkel maguk ellen fordítani az afgánokat, illetve nem akarnak a kormány - ami valójában csak az egyik fél egy hatalmi viszályban - oldalán belekeveredni az afgán hatalmasok közötti dulakodásba, akkor vagy ki kell vonulniuk teljesen, vagy sokkal nagyobb elkötelezettséget kell mutatniuk. Vagy távoltartani magukat a véres romhalmaztól, mert a szelektív beavatkozástól és finnyáskodástól csak minden rosszabb lesz; vagy többet segíteni. Nem csak céltáblának használni, de stabilizálni az egész országot. Garantálni a kormány fennhatóságát a fővároson kívül, de egyúttal biztosítani függetlenségét is.

(Amerika egyébként már volt egyszer egy ehhez hasonló helyzetben. Reagan 1982-ben békefenntartókat küldött Libanonba, akik azonban nem merészkedtek a fővároson kívülre, ahol a legsúlyosabb harcok folytak. Aztán 1983-ban iszlámista szélsőségesek támadták meg a békefenntartókat Bejrútban, akik az általuk legitimnek vélt keresztény kormányt támogatták. Az amerikaiak ugyanis nem értették meg, hogy a keresztény kormány támogatásával a polgárháborúzó felek egyike mellett foglaltak állást, ellenséget csinálva az összes többiből: a síitákból, a szunnitákból, a drúzokból, a palesztinokból, a szíriaiakból és az irániakból. Reagan nem gondolkodott sokáig: a második támadás után kivonta a tengerészgyalogosokat Bejrútból, hagyva, hadd öljék egymást tovább az ottaniak.)

Mindenesetre Afganisztán teljes magára hagyására az elvben lelkesebb európai államok és a nyugati közvélemény miatt nincs túl nagy esély. A sokkal nagyobb elkötelezettségre pedig az "országépítéstől" irtózó, a külpolitikai posványokat legszívesebben minél messzebbről elkerülni akaró Bush-kormányzat miatt. Bár vannak jelek, hogy talán mégis: Kadir halála után az amerikai elnök azt mondta, hogy az "még elszántabbá tette" arra, hogy stabilizálja az országot. Ez talán nem jelent sokat, de több republikánus és demokrata törvényhozó ugyanerről beszélt a hétvégén, és volt, aki szerint itt az ideje, hogy a békefenntartó erőket Kabulon kívül, az ország többi részén is állomásoztassák.