Nem lehetne nem meghülyülni?

2001.09.16. 11:03
Manhattanben még javában szedegetik a hullákat a romok alól, éhes-szomjas meggyötört és rettegő túlélők telefonálgatnak ugyanonnan, akik közül némelyeket tán nem túlzás haldoklónak nevezni. Közben az élet folyik tovább, ebben különösebben megdöbbentő nincsen. Mi mást tehetnénk? Beszélünk róla otthon, a munkahelyen, ezzel álmodunk, nézzük a tévében, az interneten, olvasunk róla az újságokban, leveleket kapunk róla, leveleket írunk róla. Végiggondoljuk a rokonságot, barátokat, közeli kollégákat, volt szerelmeket, vajon ki lehet a katasztrófa körzetében. Próbálunk magunkhoz térni a sokkból és megmagyarázni a felfoghatatlant.
Már szállingóznak az első képmontázsok
Ám mindeközben, a modern technikának köszönhetően, még észvesztőbb módon terjed a hülyeség, mint bármikor korábban. Már szállingóznak az első WTC-s viccek és "ötletes" képmontázsok, (New York közepén mecsetek és minaretek, két "hiba" a kép közepén, és a többi). Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjövendöljük: a közeli napokban és azon túl is, garmadával kapjuk majd az újabbakat és újabbakat, tán még külön oldalak is létrejönnek majd a témának szentelve. Nem várhatnánk még pár napot? Mondjuk, csak addig, míg eltemetik a halottak, és kiemelik a sebesülteket?

A baromarcúak még azokat az oldalakat sem kímélik, amiknek a túlélők megtalálásában és az eltűntek azonosításában lenne szerepük. Az amúgy is terhelt hálózatot még jobban megrogyasztva újra elkezdett terjedni az a valóban New York-i háromdimenziós utcarészlet, mint "World Trade Center anno", ami azonban nyilvánvalóan nem a WTC-t ábrázolja. Naponta három különböző Nostradamus-jóslatot kapok, hat különböző helyről, magyar és angol nyelveken, amúgy értelmesnek tekintett ismerőseimtől, akik vagy komolyan veszik, vagy bárgyúságában humorosnak találják őket. És továbbküldik. Nostradamus sose mondott ilyeneket! Ezeket az ostoba és átlátszóan hamis jóslatokat mostanában találják ki fárasztóan korlátolt emberek a saját szórakoztatásuk végett. Ezek nem mások, mint egyfajta vírusok, a szintén halálosan sötét lánclevelek méltó párjai.

Olvasom, hogy New Jerseyben egy szikh férfi autóját és házát kővel dobálták meg. Döbbenet, hogy az elkövetők annyira elvakultak és stupidok, hogy még csak azt sem tudják, hogy egy arabnak és egy szikhnek ugyanannyi köze van egymáshoz, mint egy kínainak és kongóinak. Még csak megkülönböztetni sem nehéz őket. Szerencsétlen szikheket nem elég, hogy másodrendű állampolgárként kezelik és elnyomják a tálibok Afganisztánban, de az USA-ban még ilyen fatális módon össze is keverik őket.

Aztán ott vannak az "Öljünk meg minden arabot!" felhívások, amivel nemcsak, hogy egyenlőségjelet tesznek a palesztinok, afgánok, muzulmánok, arabok és a legkülönbözőbb vallási, politikai, geográfiai és kulturális entitások közé, de a kollektív felelősség elvét felmelegítve a terroristák és a békés emberek közé is.

Miközben levél jön a meghalt kollégák listájával, úgy érzem, hogy teljesen reménytelen az emberiség. Valamikor úgy hittem, "mi internetesek" valamiféle "élcsapat" vagyunk, magasabban képzettebbek, értelmesebbek, jobbak az átlagnál. Ez a tévképzetem most véglegesen szertefoszlott.