Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A béke fala

2002.06.19. 11:40
Kapcsolódó cikkek (1)
Nincs gyűlöletesebb és ijesztőbb a falnál. Kigyóként tekereg keresztül a városon, házak közt, gyakran átgázolva kerteken, girbe-gurba utakat követve. Néha, pár száz méterenként ellenőrző pontokban emeli fel a fejét, géppuskafészkek, antennák tüskézik, magasan a vöröstéglás kis házak meg az emberek felett, akiket szétválasztani, egymástól távol tartani hivatott. A fal neve, kegyetlen iróniával: "a béke fala". A katolikus Nyugat-Belfastot választja el a protestánt Kelet- és Észak-Belfasttól. A britekhez hű unionistákat a republikánusoktól. Hasonló falakkal tele van a megosztott, polgárháborús Észak-Írország.

Bejrútot a polgárháború másfél évtizede alatt nem fal, hanem pusztaság, valaha volt irodák és lakóépületek romjai választották ketté. A helyenként csaknem kilométer széles senkiföldje, ahol évekig senki nem is járt, és amelyen keresztül ilyen-olyan helyi miliciák lőtték egymást tompán és fáradhatatlanul évekig, effektív fal nélkül is hatékonyan választotta el egymástól a muszlim Nyugat-Bejrútot és a keresztény Kelet-Bejrútot.

Nikoziát álmos ENSZ-katonák osztják két részre. A senki földjén a valaha volt lakóházakat mintha csak most hagyták volna el a lakók: a bútorok, használati tárgyak ma is a helyükön vannak. Szellemváros. A senkiföldje két oldalán azonban frontvonal van. Békefenntartókkal, igaz, de a futóárkok és a felhalmozott katonaság lehetetlenné teszik az átjárást, nem kevésbé hatékonyan, mint a belfasti "béke fala" vagy a Bejrútot valaha megosztó romok borította pusztaság.

Ezek a válaszfalak mind a helyi közösségek közti engesztelhetetlen gyűlöletből nőttek ki. Megosztanak - de oltalmaznak is. Embereket tartanak távol egymástól - de jó okkal. Jelképei a politika kudarcának, amely hivatott lett volna megvédeni két közösséget egymástól. Megvédi hát őket a fal.

"A fal a pragmatizmus jelképe is lehet. Annak beismerése, hogy nem lehet addig nyugalom, amíg nem szakítanak egymással teljesen."

Most, hallhatjuk, új fal épül, csaknem végig az 1949-es arab-izraeli tűzszüneti vonal mentén, Izrael és a palesztin területek közt. Modern kerítés, mozgásérzékelőkkel, ravasz berendezésekkel, aknákkal, megrakva katonákkal. Tutibiztos lesz. Feladata az, hogy távol tartsa az öngyilkos merénylőket Izraeltől, megvédje a polgári lakosságot a megszállt területekről érkező fenyegetéstől. Elválassza egymástól végre az izraelieket és a palesztinokat.

Jól illusztrálja ez a fal, hogy hova jutottak. Két intifáda, terroristahadjárat, brutális és megalázó katonai megszállás, béketárgyalások, és mostanra - 35 évvel azután, hogy Izrael elfoglalta a palesztinok lakta Ciszjordániát - ennyi sikerült. Falat építenek egymás közé. Nem megy másképp.

Baj? Nem biztos. A fal valóban a békítő politika kudarcát jelképezi. Azt, hogy nem lehet tárgyalásos megegyezés a két nép között, mert annyira gyűlölik egymást, és képtelenek figyelembe venni egymás jogos igényeit. De a fal a pragmatizmus jelképe és eszköze is lehet. Annak beismerése, hogy nem lehet addig nyugalom, amíg végre nem szakítanak egymással teljesen: amíg meg nem szűnik a palesztin területek izraeli megszállása, és amíg nem garantálja acélkordon az izraeli polgárok biztonságát. Gyűlöletes és ijesztő, mint minden korlát, ami közösségeket és embereket tart távol egymástól erőszakkal. Mit mondhatnánk? Ez van. Ez itt a Közel-Kelet és háború. A fal építése a realizmus győzelme az idealizmus felett.

"Saron pontosan tudja, hogy falat emelni Izrael és a palesztinok közé: az első lépés a területek feladása felé. "

Ezért van az, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő, a Nagy-Izrael ideológiájától fűtött Likud párt vezetője, akinek nevéhez fűződik az illegális, a palesztinok számára megalázó és a tárgyalásos békét csaknem lehetetlenné tevő zsidó telepek legnagyobb kibővítése a megszállt területeken, és aki politikai pályafutásának nagyobb részét arra tette fel, hogy nem csak az önálló államiságot, de még a rendes önkormányzatiságot is megtagadja a palesztinoktól, foggal-körömmel ellenezte eddig ennek a falnak a felépültét. Végül a szükség kényszerítette rá. Az, hogy Izrael, hiába az övé a legerősebb hadsereg a térségben, védtelen a palesztin terrorral szemben. Saron, csakúgy mint a jobboldal nagy része és az izraeli telepeslobbi, pontosan tudja, hogy falat emelni Izrael és a palesztinok közé: az első lépés a területek feladása felé. Annak beismerése, hogy Ciszjordánia - a majdani Palesztina - nem tartozik Izraelhez. Hogy az egy másik föld.

Az izraeli katonaság egyelőre persze a fal másik oldalán, a palesztin területeken marad. Nemigen változik semmi. És ha egyszer mégis visszavonulnak mögé, a fal sem garantálhatja teljes biztonsággal, hogy a Hamasz és az Iszlám Dzsihád eszelősei, akik soha nem fogják elfogadni Izrael állam létét, át-átjussanak rajta néha. Tökéletes védelem nincs. De ha az izraeli megszállásnak vége lesz, és az izraeliek és palesztinok közti napi érintkezés - ami eddig csak frusztrációt, gyanakvást, ellenségeskedést és gyűlöletet szült - nagyobb részt megszűnik, akkor a terrorizmus sem tud már miből táplálkozni. És akkor majd ezt a falat is, mely két népet választ el egymástól, nevezhetik úgy, hogy a béke fala.