Mária
-6 °C
-2 °C

Héééé, Magyarok! Színjáték az egész!

2005.12.05. 18:03

(1. szín: Szerkesztőségi szobák, jobbról és balról, a provokatív megszólításra lecsapnak a kollegák, mint pocokra a sólyom.)

Kétségtelen tény, van bennem némi késztetés kívülről szemlélni saját romlásunkat, úgy, ahogy Pasolini a Sodoma 120 napjában távcsővel figyeli, mit is csinálnak a fasiszta brigantik a kastélyban. Másrészről a Bakiságom története, hogy családunkban egyedül én nem lovagoltam, és nem értettem sokáig, hogy miért pont nekem nincs a kettőhöz még négy lábam? Talán, hogy érintetlen legyek e piszkos ügyben, még ha lányaim paripájukon ugratnak is. Na, kezdjük.)

(2. szín: Az autóban, szabálytalanul mobilozva.)

A Honvédelmi Minisztérium a tulajdonában lévő Hidász utcai lovardát privatizálja az ÁPV Rt.-n keresztül.

E hírtől, érzem, össze se koccan a fogatok, csak néztek ki a fejetekből, hátrafelé nyilazó magyarok. Én is így tettem volna, ha személyes érintettségem okán nem hallgattam volna tehetetlenül kislányom keserves sírását mobiltelefonomban. „Ne sírj, mondd értelmesen... Kiket ölnek meg? Nem értem, milyen lovakat?” Gyermeki túlzásnak éreztem, ami oly érzelmes, mint egy melodramatikus amcsi film. A lovakat lelövik, ugye? Mikor megnyugodott, végre megértettem, elviszik a versenylovakat, bezárják a telepet, és hasznosítják.

Vagyis az érzésem az, hogy egy telekspekulációs trükkel vége lesz a magyar lovassportnak, mint a botnak, s ebbe még a vágóhíd is belefér.
„Mi van, bamba paraszt, még most sem buzog föl benned Árpád vére?” (Idézet McSzéchenyitől.)

(3. szín: Osztott képmező, két polgári lakás, közöttük telefon-összeköttetés.)

Ráday: „Már tíz évvel ezelőtt tudtam, hogy nem fogják kihagyni, valakinek majd csak kell az a terület. Tudod azt, hogy az ötvenes években több tucat lovarda volt Budapesten?”
Bakács: „Nem, de azt igen, hogy Budapesten már nincs több. S hiába védi törvény a műemléket, nem lesz ez elegendő ok, hogy az 1937-ben épült »kis Ludovikából« ne csináljanak jacuzzit, vagy wellness parkot, bármit, de »mindenképpen olyat, amely valamilyen módon a honvédelem érdekeit szolgálja«.” (Idézet McBocskaitól.)

( 4. szín. Dániában valami bűzlik.)

November 25-én megtörténik a tiltakozás első hulláma. Többségében gyerekek, óvodások, szellemileg sérültek, szülők és persze a Halász Juci is, mert nemcsak Szabó István filmjeiben lovagol szexisen s klasszul, hanem az életében is, pont itt, ezen a telepen. Ahogy Balczó András, Török Ferenc, Móna István, Mizsér... Minek folytassam, érdekel titeket, magyarok, az Olimpia? Vagy hogy lovas népként jöttünk ide, erre a telepre? Vagy csak a della? Karácsony környékén jó a kérdés.

Dániában valami bűzlik, mert a Népszabadságban azt olvasom szalagcímként: Mi lesz veled pónipaci? Én, egy Bakács, nem gondolhatom azt, hogy egy Schwartzenberger hazudik. Nem, inkább azt gondolom, hogy nem tájékozódott megfelelő mértékben a telep működéséről. Mert akkor tudhatta volna, hogy a négy-nyolc éves, drága pénzen vásárolt versenylovak mellett azért is vannak pónik, mert bizony az óvodások csak innen ismerhetik a lovat.

Tudjuk azt is, hogy a tehén olyan kék, mint a Milka csoki, az újságíró, meg csak a szemének hisz, de akkor miért nem tud a szellemileg sérült gyerekek lovaglással történő mentális gyógyításáról? Nem tud, mert a cikk a Pasaréti lakókörnyék anyagi elengedettségét sugalmazza (jé, az osztályutálat már elfeledett formája), és elköveti azt a hibát is, hogy bár maga nem közli a tárgyhoz való viszonyulását, többnyire a hatalom reakcióit közvetíti az olvasó felé.

Hál' Istennek!, mert korábbi szemantikai tanulmányaim miatt tudom, elég pár mondat, hogy a hazugságot már röptében felismerd („Én csak fölszéllel vagyok bolond, ha délről fú, megismerem a sólymot, meg a gémet”). Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője úgy érzi magát ez ügyben, mint Rosencrantz és Guildenstern a Hamletben. „Megvizsgálják, hogy a területet hogyan lehetne legeredményesebben a honvédelem céljaira felhasználni.” „Hogy valamilyen módon a honvédelem érdekeit szolgálja.”

Amikor elolvasom, fülig pirulok helyette. Majd elsápadok, megint egy étkezdében vagyok, egyenruhában, velem szemben agyvérszegénységben szenvedők az atomvillanás esetén teendőkről beszélnek, sík hülyék, és azt akarják, hogy én is olyan legyek. Becsukom a szemem, és megpróbálom elképzelni azokat a honvédelmi célokat, amikre majd gondolni fognak. Bocskai mondata azt is elárulja, hogy most még nem tudják, de idővel tudni fogják, hogy mik azok a honvédelmi célok. Miután szept. 29-án születtem, a Pákozdi csata napján, hadd legyek én az első, javaslom a Honvédelmi napot!

Később arra gondolok, hogy cinikus, genyó mondat ez, mert hülyének nézi azt, aki hallja, vagyis azt gondolja ő is, hogy Hamlet bolond. Nem ismerem Bocskait, mármint az élőt, de biztosan nem nagy matematikus, mert a hosszú távon képződő profitról mit sem tud, ahogyan az elfogadott 2006-os fejlesztési tervről sem, csak arról, hogy valamilyen módon a honvédelem céljaira...
Istenem, de szépek vagytok, Bocskai huszárok! (Népdal.)

(5. szín. Éppen hányok a WC-mbe, sajnos, nem bírja már a gyomrom, elhatározom, ha kitisztulok, akkor megtudom, miről is van szó. Lemegyek a garázsba, és találkozom Mélytorokkal, Watergate öltönyt visel, és ugyanazt mondja, amit Bob Woodwardnak.)

Mélytorok: „Kövesd a pénz útját! Eladják (itt mond egy hat számjegyű számot), majd pár hónappal később (itt mond egy hét számjegyű számot) fog érni. Ennyi az egész. Nem tudod megakadályozni.”
Bakács: „S ha odaláncolom magam a barátaimmal az istállóhoz? Vagy felgyújtok a kapuban egy falovat?”
Mélytorok: „Próbáld meg, hátha.”

(6. szín. Hidász utcai lovarda. Beszélgetek a lovakkal. Szomorú csendesség van rajtunk.)

Grafikonnak hívják Orsi lányom lovát, azonnal odamegyek hozzá, fülembe súg.
Ló: „A helyzet sokkal rosszabb, mint gondolod. Szóban azt mondták, hogy december 31-ig kell bezárni a telepet, de értünk már december tizenkettedikén jönnek. Siettetik az egészet, mert tudják, hogy egy lótelep lófaszt sem ér, ha nincs benne ló.”
Bakács: „Hova visznek?”
Ló: „Áh, lótartásra nem alkalmas. Tudod, az izületeim érzékenyek. Ha nem jön értem a walesi Herceg, akkor kolbász lesz idővel belőlem. Piacot nem kutattak miattunk.”
Bakács: „A baj az, hogy amin álltok, az a terület a piac. Ne félj. Összeszedek pár talpast, pár arisztokratát, s elébük fekszünk.”
Ló: „Mi nem lépünk rátok, de bennük ne bízz!”

(7. szín: Telefonfülke az utcán, eső, hó, benzingőz.)

Felhívom telefonon a fontos politikai tisztséget betöltő embert, és megtudom tőle a fedőtervet is. Vállalja egy helyi vállalkozó az önkormányzat kezelésében a hasznosítást. Minden rendben, meg van mentve a lovarda. Kérdem tőle, hiszi-e azt, amit mond. A telefonban csend. Később, ekkorra már szorongok kissé, Mélytorok is visszaigazolja, hogy ez a fedőterv.

(8. szín: Párizs. Az asztal körül magyar urak ülnek. Nincsenek valami jó hangulatban, unatkoznak, a Cassinó csak este nyit, a masamódlánykák alszanak, meleg van. Zichy ásítozva javasolja, hogy találjanak ki valamit. Druggeth kártyát javasol, Erdődy kocsizást, Pallavicini kockát, mire Széchenyi a térdére csap.)

„Menjünk haza a családi birtokra, s ott találjunk ki valamit.” Tiltakoznak a többiek, még lófuttatás sincs Pest-Budán. Akkor meg minek. Széchenyi erősködik, hogy a magyar lovas nép volt mindig is, majd ők maguk megteremtik a szituációt, hogy lehessen lovakra is fogadni ott a pusztán.

Mit mondjak? Hogy nem sikerült ez se? Kellett volna maradni Párizsban? Úgyis százötven évvel később az unokák majd elkótyavetyélik hamis forintra? Lehet, magyarok, hogy ezt mondanám neki.

(9. szín: 2006., karácsony, gyertyagyújtás, kicsik, nagyok öröme, hal, pulyka.)

Addigra már túl vannak a brigantik az „ügyön”. Talán én is rajtuk, és azt nézem a térképen, hogy hol fognak az én lányaim lovagolni. Emlékszem, 2005-ben írtak egy levelet a Köztársasági Elnök Úrnak, amiben a segítségét kérik. Megsértve a levéltitkot, beleolvastam. Tizenkét éves lányom győzködi az Elnök Urat, gondolja meg, mennyi mindent köszönhetünk történelmi győzelmeinkben a lovainknak. Elmosolyodom. Aztán arra gondolok, hogy esetleg tényleg belegondol. Persze, ha megkapja. A polgármester, mindenestre, ígéretet tesz, hogy eljutatja a címzettnek. Godot-ra várunk.