Vilma
-8 °C
3 °C

Álszentek esküvése

2006.05.26. 07:50

Magyarországon amiatt szokás a leginkább utálni és gyalázni a politikát, ami a lényege neki. A politika ugyanis a demokráciákban verseny, a pártok elsőrendű célja a szavazatszerzés. Ha némelyiküknek netán vannak elképzelései a sokszor hivatkozott, de generálisan körvonalazhatatlan közjóról is, az a ráadás. A bónusz. Amiért logikája szerint az egész nem ördögtől való: az elképzeléseket csak akkor tudhatja megvalósítani bárki, ha győz az aktuális választásokon.

Mindez axiomatikus evidencia, de mifelénk mégsem az. Nálunk simán lehet diadalmaskodni a választásokon az egyébként alig létező árkok betemetésének ígéretével, illetve az árkok kiásásának vádjával is. A magyarok nem a versengő, hanem a barátságos politikusokat szeretik, noha ők maguk néplélekileg a legkevésbé sem barátságosak fele- és egész barátaikkal, szomszédaikkal vagy üzletfeleikkel szemben.

Magyarországon a politikus szitokszó, a versenyző politikus egyenest barom, aki kizárólag saját érdekeit nézi.
Valahogy és valamiért így alakult: már a rendszerváltást betetőző első parlamenti méredzkedés idején össznépi fanyalgásba torkollt a szó- és plakátháború. Különösen az úgynevezett értelmiség tett ki magáért akkor, amikor gyorsan hozzá kellett fogni az épphogy alakulófélben lévő politikai osztály földbe döngöléséhez. Könnyen ment, egyrészt, mivel sok, magát a rendszerváltás motorjának és egyúttal zálogának vélő prominens kimaradt a jóból - ez rosszul esett nekik, bizony -, másrészt, mert a politika entellektüel-szemszögből értelmezhetetlen. A politika tudniillik azért sem kommunikálhat értelmiségiül, mert azt a kétkezi választók nem értik. Márpedig muszáj érteniük, mert egy szavazata van az egyetemi politológusnak és a sarki korcsma legszakadtabb törzsvendégének is.

Így kezdődött, így is folytatódott. Magyarországon a politikus szitokszó, a versenyző politikus egyenest barom, aki kizárólag saját érdekeit nézi, s bár talán az ország érdekeivel is tisztában van, tojik rájuk.

Csakhogy a nem versengő politikus fikció. Vasból fakarika. Ehhez képest a fentiekből eredeztethető kényszerpálya arra sarkallja szerencsétlen versengőket - Gyurcsány Ferenctől Orbán Viktorig -, hogy egy szálig úgy tegyenek, mintha nem is azok lennének, akik, és nem is úgy gondolnák, ahogy. A szocialisták már 2002-ben felismerték, hogy a választók zöme barátságos arcot kíván. Talán azért főként ők, mert úgy tűnik, a baloldalon több szomorú széplelkű gyűlt össze, míg jobbfelől még mindig sikk a haragvás. Vagy legalábbis eddig az volt, de a sorrendben második zakó után, meglehet, ildomos újragondolni az egészet.

Senki sem engedheti meg magának, hogy a békefolyamat akadályozójaként ábrázolhassák.
Ezek után egyértelmű, hogy a sokpárti konzultációnak minden látszólagos akadály és nehézség ellenére létre kellett jönnie, sőt sorozattá kell terebélyesednie. Senki sem engedheti meg magának, hogy a békefolyamat akadályozójaként ábrázolhassák. A küzdelem pillanatnyilag az első számú béketeremtő és reformer pozíciójáért folyik. Ebben a csatában Orbán Viktor indul a legmélyebbről, de muszáj harcolnia. Az ellenzéknek nehezebb: helyeselhet vagy ráígérhet, de egyik és másik sem perfekt opció. Gyurcsány Ferencnek és Dávid Ibolyának viszont azért is könnyebb, mert régóta ezen a mezőn futkároznak.

Miután Orbán és Semjén Zsolt visszautasították az ex- és kijelölt miniszterelnök háttéregyeztetésekre vonatkozó ajánlatát, utóbbi azt írta, ideje felhagyni a kommunikációs trükkökkel. Ám az egész egyeztetéskampány nem más, mint kommunikációs trükk. Verbália. Most ezzel lehet jó pontokat gyűjteni a választóknál. "Úgy teszünk, mintha" játékot játszanak, "minél álszentebb vagy, annál jobban szeretnek" alapon.

Persze még mindig finomabb így, mint ha a minél grandiózusabb pofonok osztogatásával lehetne előbbre jutni. Meg hát amennyiben találkozgatnak, az sem kizárt, hogy a végén sikerül megegyezniük valamiben. Ezen a meccsen a támogatói bázis megtartása-bővítése - mint kiemelt célkitűzés - mellett az egyezség esélye a ráadás. A bónusz.