Árpád
-2 °C
9 °C

Az Európai Parlament a Barroso-bizottságról szóló vita győztese

2004.10.28. 10:57
Graham Watson már megint fején találta a szöget. Az EP liberális frakciójának vezetője még kedden, az invesztitúravita utolsó előtti pillanataiban azt mondta az Európai Parlament plenáris ülésének, hogy "egy láthatatlan elefánt van itt velünk a teremben. Az elefántot úgy hívják, hogy Justus Lipsius."

Justus Lipsiusnak hívják a brüsszeli EU-negyed közepén terpeszkedő márványkolosszust, egy sok hektáron elterülő, bevehetetlen erődre emlékeztető épületet, ami mellett eltörpül az út másik oldalán fekvő Berlaymont, az Európai Bizottság főhadiszállása, és a Leopold-park másik végén terjeszkedő üvegpalota, az Európai Parlament. A Justus Lipsius a 25 tagállam minisztereinek találkozóhelye, a hatalom abszolút központja az Európai Unióban.

Justus Lipsius végig ott volt Strasbourgban kedden és szerdán, amikor az Európai Parlament tulajdonképpen mindenki számára váratlanul új fejezetet nyitott a közösség történetében, és de facto - szavazásra ugyanis nem került sor - elutasította az új Európai Bizottság (brutális leegyszerűsítéssel: az európai kormány) jóváhagyását és hivatalba iktatását, azon egyszerű és végülis érthető okból, hogy nem tartja teljesen megfelelőnek a testület összetételét. Ilyesmi még soha nem fordult elő.

A "láthatatlan elefántot" a holland Európa-ügyi miniszter, Atzo Nicolai képviselte, a parlamenti patkó legszélén üldögélve. Miután José Manuel Barroso, az új Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a konfirmációs szavazás elhalasztását kéri a Parlamenttől, mert rájött, hogy nem lesz elég "igen" szavazat csapata jóváhagyására, Nicolai felállt, bizonytalanul és láthatólag meglepve körülnézett, és csak annyit mondott, hogy "tudomásul vesszük a helyzetet". Amikor szavait elnyomta az ujjongás az önnön hatalmuktól fellelkesült európai parlamenti képviselők torkából, Nicolai csöndben leült.

Az Európai Bizottság és a 24 európai biztos jóváhagyása körüli úgy egy hónapja tartó vita nagyobb részt a szerencsétlen, homofób Rocco Buttiglione olasz biztosjelöltre fókuszált, mert ő volt az, aki felelőtlen és 19-ik századi nyilatkozataival kivívta az EP baloldalának ellenszenvét és felháborodását.

Másodsorban pedig José Manuel Barroso bizottsági elnökre, aki első nagyobb politikai próbatételén tulajdonképpen megbukott, mert teljesen rosszul mérte fel az Európai Parlament ellenkezését, és képtelen volt átalakítani Bizottságát úgy, hogy az a Parlamentnek elfogadható legyen, és megnyerje az eurohonatyák támogatását a novemberi hivatalba lépéshez.

Az igazi szembenállás az EP és a tagállamok közt volt

Az események két valódi főszereplője azonban az Európai Parlament és Justus Lipsius, az uniós hatalom legfőbb birtokosa, a 25 tagállam kormányát tömörítő Európai Tanács. A biztosi jelölések és a Bizottság jóváhagyása körüli huzavona a közvetlen európai demokráciát, az európai föderációt jelképező Európai Parlament és a kormányközi együttműködést, a tagállami hatalmat jelképező Tanács közti huzavona.

Nem sokan gondolták - én sem, jól mellé is lőttem -, hogy az Európai Parlament el mer odáig menni, hogy elutasítsa a tagállamok biztosjelöltjeit. Ahogy még soha nem is mert idáig elmenni. Formálisan erre persze nem is került sor szerdán, de gyakorlatilag pontosan ez történt, amikor Barroso elnök kénytelen volt halasztást kérni, mert belátta, nincsen elég támogatása, és a szavazáson megbukna egész csapata.

Az Európai Unió máshogy működik, mint az Egyesült Államok. Az Unió alapító szerződései a hatalmat szinte minden kulcskérdésben a tagállami kormányok kezében hagyják. Így a tagállamok vezetőinek dolga kiválasztani az Európai Bizottság vezetőjét és tagjait is. Az Európai Parlamentnek csak annyi szerepet szántak az alapító atyák, hogy formálisan jóváhagyja vagy elutasítsa a testületet. A részletekbe nincsen beleszólása.

Szerdáig ez így volt. Noha formálisan semmi nem kötelezi arra a tagállamok vezetőit, hogy új biztosokat jelöljenek, olyan csapatot, amelyet az EP már hajlandó jóváhagyni, a politikai realitások most már - a szerdai de facto elutasítás után - valószínűleg elkerülhetetlenné teszik, hogy bizonyos átalakításokat eszközöljenek a Bizottság összetételében. Lehet, hogy csak annyit, hogy a sokat támadott Buttiglionét egy másik posztra helyezik.

De ez igazából mindegy: a Parlament, amely hagyományosan csak a másodhegedűs szerepét játszotta ebben a folyamatban, tulajdonképpen erőszakkal átalakította a politikai játékteret az Európai Unióban. Egy újabb olyan területre terjesztette ki hatalmát, ahol eddig inkább csak megtűrt rövidnadrágosként volt jelen. Az EP hatalmának csaknem 20 éves növekedésében ez egy újabb mérföldkő.

Az alapító szerződések nem teszik lehetővé az EP számára, hogy beleszóljon a Bizottság összetételébe. De ha a tagállamok kormányai most engednek - és hát kénytelenek lesznek engedni, valamennyit -, akkor pontosan ez történik. A Buttiglione-Barroso-(és kisebb tekintetben Kovács)-ügy két igazi főszereplője, az Európai Parlament és a tagállami kormányok küzdelméből most az EP - az EU egyetlen demokratikusan választott testülete - került ki győztesen, potenciálisan komoly következményekkel az EU jövőbeli működésére.