Brüsszeli Fidesz-MSZP-SZDSZ együttműködés a Vajdaság ügyében

A vajdasági magyarellenes incidenseket elítélő múlt heti európai parlamenti határozat jó, noha önmagában és egyelőre kisebb jelentőségű példája, hogyan lehet Brüsszelben vagy Brüsszelt felhasználva nemzeti ügyeket védelmezni (a tagállamok kormányát képviselő Tanácsban egyelőre kevésbé volt sikeres - vagy inkább látványos - a nyomulás).

A parlamenti határozat a magyar delegáció három frakciójának - Fidesz, MSZP, SZDSZ - együttműködésével született, viszonylag gyorsan, ráadásul ügyesen bevonva még három másik pártot és egy csomó különböző tagállam küldötteit. A végső határozattervezeten a hétből hat EP-párt és 14 nem magyar képviselő szerepelt támogatóként.

A magyar képviselők így elég hatékonyan tudták azt az üzenetet (látszatot) közvetíteni, hogy itt egyáltalán nemcsak az ő nemzeti (sőt: etnikai) ügyükről van szó, hanem Szerbiáról. Vagyis hogy az Európai Parlamentben ők csak azt akarják elérni, hogy Belgrád a kisebbségek jogainak garantálásával váljon valódi liberális, demokratikus országgá, és mint ilyen, idővel csatlakozzon az Európai Unióhoz. A határozat, amennyire lehet, elkerüli azt a látszatot, hogy itt exkluzív magyar érdekképviseletről van szó.

Ez csak taktikai kamu. Egyrészt persze hogy magyar érdekképviseletről van szó (nagyon helyesen). Az EP (és a hét elején a tagállamok kormányait képviselő Tanács) egy pillanatra a magyar külpolitika instrumentumává vált a határon túli magyarok megvédésére (és nem Szerbia istápolására). Másrészt viszont a két dolog megegyezik, egy és ugyanaz. A vajdasági magyar kisebbséget nem kardcsörtetéssel lehet megvédeni, hanem Szerbia megnevelésével, beépítésével az EU-ba. Csak az utóbbi garantálja az előbbit.

Az EP-határozatnak persze most nincs olyan nagy gyakorlati jelentősége. Az Európai Unió Szerbiára gyakorolt befolyása elsősorban - noha nem kizárólag - abban rejlik, hogy elhúzzuk az orruk előtt a csatlakozás mézesmadzagját. Ha a szerbek tényleg csatlakozni akarnak, akkor nagyjában-egészében azt fogják tenni, amit mondunk nekik (ahogy Magyarország is éveken át nagyjában-egészében azt tette, amit az akkori EU mondott neki).

De egyrészt a bővítési folyamatnak EU-oldalon a tagállamok kormányai a legfontosabb szereplői, és csak másodsorban az Európai Parlament. Másrészt a szerbek még olyan korai szakaszában állnak a csatlakozásnak (évtizedig is eltarthat, míg belépnek), hogy Brüsszel befolyása most még elég kicsi, korántsem akkora, mint majd később lesz, különösen a csatlakozási tárgyalásokat közvetlenül megelőző szakaszban, illetve a tárgyalások alatt.

Ezt egyébként a magyar képviselők is tudják. Ami nem jelenti azt, hogy kár volt fáradniuk: ez a határozat csak az első lépés, főként üzenetértéke van, továbbá oktatási értéke a többi tagállammal szemben. Egy magyar diplomata szavaival: "A cél a figyelemfelkeltés. Először is tudatosítanunk kell a problémát a többiekben."

Elhangzottak olyan ellenérvek, hogy a brüsszeli magyar nyomulás csak felmérgesíti a szerbeket, és ezért az ellenkező hatást váltja ki, mint amit el akarunk érni. Nem vagyok benne teljesen biztos benne, hogy ez igaz-e, de szerintem inkább nem, mint igen; főleg ebben a szakaszban, amikor még csak felemelt mutatóujjakról és tényfeltáró delegációk kiküldéséről van szó.

Másrészt, és ez viszont biztos, az Európai Unió barátságának és támogatásának ígérete egészen meghökkentő erőfeszítésekre sarkallott már sok kelet-európai országot. A szerb vezetés, amennyiben tényleg elhatározta, hogy az ország útja Nyugatnak vezet, nem pedig a szemétdombra (efelől lehetnek legitim kételyek), alighanem ugyanúgy fog reagálni.

Egyre többet vállalhat az EU

Más: pillanatnyilag mellékes, hosszútávon annál érdekesebb, hogy az ilyen húzások hogyan befolyásolják a közös európai külpolitika fejlődését. Ilyesmi jelenleg csak egy-két kérdésben létezik (a Balkán egyébként pont ilyen). A kelet-európai országok felvételével viszont az EU importált egy csomó új problémát (például a magyar kisebbségekét Szerbiában, Romániában és Ukrajnában).

Az ilyen ügyeket eddig nem volt szokás közösen kezelni (az északír ügy brit-ír kérdés maradt, Baszkföld spanyol-francia stb.). De az új tagállamokat ez láthatólag nem nagyon érdekli: reflexszerűen Brüsszelhez fordulnak a bajaikkal, akár szokás az ilyesmi, akár nem.

Ettől sokan tartanak, de vannak olyanok is, akik nem. Az utóbbiak lehetőséget látnak ebben az EU hatalmának kiterjesztésére. Günter Verheugen bővítési biztos például teljesen leplezetlenül azt mondta múlt csütörtökön a parlamentben egy magyar újságírónak, hogy "a bővítés egyik hozadéka, hogy kiszélesednek azok a témakörök, amelyekkel az Unió foglalkozik", majd még hozzátette: mindez nem gond, "éppen ellenkezőleg, nagyon kívánatos fejlemény".