A nagy evasvindli

2005.06.13. 00:51

A 2002-es szocialista kampány egyik leghangosabb ígérete a kisvállalkozásokat sújtó adminisztrációs kötelezettség radikális egyszerűsítése volt. A választási győzelmet az adónem megvalósítása követte, a törvénybe cikkelyezés óta pedig a kormány számtalan alkalommal hivatkozott a konstrukció elképesztő sikerére, arra, hogy a költségvetés sok-sok tízmiliárd forintos pluszbevételhez jutott; a feketegazdaság szürkült, a szürke kifehéredett, és végül Anakin Skywalker is ennek következtében tért vissza a jó oldalra.

Ebbe az idillbe rontott bele a múlt héten az aktuális pénzügyminiszter nyilatkozata, amelyben az eddig hősként ünnepelt evázókat - legalábbis egy részüket - leügyeskedőzte, és jelezte, hogy a jelenlegi szabályozás a költségvetésnek veszteséget okoz. Hogy miképpen, arra nem tért ki azóta sem, de némi támpontot nyújthat az Adótanácsadók Országos Egyesülete elnökének nyilatkozata, aki a Klub rádió kérdésére elmondta, hogy a szakma az első perctől kezdve tiltakozott az új adónem megvalósítása ellen, de a nyers politikai erő végül diadalmaskodott az észérvek fölött.

Adódik tehát a kérdés: itt tényleg mindenki teljesen hülye?

Átnyomunk egy adótörvényt, ami nem bevételt, hanem kiadást jelent az államnak, két évig diadalmasan hirdetjük - a mélyen tisztelt, megerőszakolt adószakma ezalatt hallgat -, aztán, mikor két pénzügyminiszterrel később rájövünk, hogy mégis szar van a palacsintában, a törvényes lehetőséggel élő százezer állampolgárt vádoljuk ügyeskedéssel? Szép.

a törvényes lehetőséggel élő százezer állampolgárt vádoljuk meg ügyeskedéssel

A 2002-es, úgynevezett ígérgetős kampány - amikor a két nagy párt együttesen annyit ígért össze az őket meg- és meg nem választóknak, amennyit az Egyesült Államok éves büdzséje is csak nehezen bírna - elemeinek megvalósítása különösen akkor lett fontos az MSZP-nek, amikor fény derült a frissen megválasztott kormányfő múltjának egyes intim részleteire. A párt - szabadpiacpárti, antietatista partnerével karöltve - fejvesztett állami költekezésbe menekült, így mentve meg időlegesen miniszterelnökét az egyébként ráadásul még csak nem is nagyon körvonalazódó népharagtól.

Nosza, gyorsan nekiálltak hát összehekkelni az egyszerűsített adót is, de sok energiát nem pazaroltak rá: ami lett belőle, annak egyik kulcseleme, hogy nem kell nyilvántartani a vállalkozás kiadásait (így áfát sem lehet belőlük visszaigényelni), a másik pedig, hogy több különböző befizetendő adónem helyett csak egyetlen egyet kell megfizetni, ami ráadásul önmagában kisebb, mint maga az áfa, ami csak az egyike a három kiváltott adónak.

A két tulajdonság közül az első rögtön meg is határozta, milyen típusú kisvállalatoknak éri meg evázni: hát nem a trafikosoknak vagy a zöldségeseknek. Azaz, azoknak biztosan nem, akik bármilyen, fizikailag megfogható dolgot állítanak elő, netán árukészletet raktároznak, vagy nyersanyagokat dolgoznak fel valamiképpen. Ezek ugyanis jókora költséghányaddal dolgoznak, és ha nem igényelhetik vissza tetemes költségeikből az áfát, csak rosszabbul járhatnak.

Tapsoltak viszont azok, akik szellemi termékeket állítanak elő: mivel költségszintjük minimális, így azon vissza nem igényelt áfát alig buknak, a két-három évente megvásárlandó számítógépet pedig majd elszámolja valamelyik baráti, nem evázó társaság (az áfáját meg jó magyar szokás szerint zsebbe visszaadja).

nagyokat csodálkoztak az áfakassza százmilliárdos nagyságrendű elmaradásain

A szellemiekben utazó vállalkozók ezután a második jellemzőnek, a mindössze tizenöt százalékos összesített adónak örülhettek igazán. Mivel evázóink túlnyomó többségben alvállalkozóként dolgoznak be nagyobb cégekhez (újságcikkeket meg kottagrafikát nehéz lenne közvetlenül magánembereknek értékesíteni, házi használatra), ezért kuncsaftjaik kivétel nélkül visszaigényelhették számláik után a szokásos mennyiségű áfát.

Számokra lefordítva, ha az evás cég kiszámlázott bruttó 100 forintot (80 + áfa) a megrendelőnek, akkor összes fizetendő adója 15 százalék, azaz 15 forint lett, míg megrendelője a költségvetésből 20 forintnyi áfát igényelhet vissza. Minden 80 forintnyi evás számlát 5 forinttal támogat tehát a költségvetés, vagyis előállítottuk a világcsodát, az igazi hungarikumot: az evás vállalat adózás előtti eredménye (80 forint) kisebb, mint az adózás utáni (85 forint).

Erre az eva barátai azt riposztozzák, hogy dehát viszont milyen rengeteg sok áfa-visszaigényléséről mondanak le az evások azzal, hogy nem gyűjtenek költségszámlákat. A valóság persze az, amit feljebb már említettünk, hogy éppen attól választ evát egy cég, mert kicsi (vagy éppen nulla) a jogosan elszámolható költséghányada. Akinél számottevő költségek merülnek fel, az nem megy evába, mert minek.

Ennek az elemi iskolai szintű felismeréshez kellett hát két pénzügyminisztert cserélni - az előzőek a szalagcímekben diadalként hirdették az evabevételek gyors növekedését, és emellett persze, a mínuszos hírekben nagyokat csodálkoztak az áfakassza százmilliárdos nagyságrendű elmaradásain. Miközben a kapcsolatot nyilvánosan senki sem kereste.

ez eddig a Kész átverés show felvétele volt, nézzék csak, az ott a kamera

Idén már több mint százezer helyen csordogál kifele az áfa a rendszerből, amely az eva előtt pont olyan zárt, fillérre pontosan a megtermelt értéktöbbletet adóztató költségvetési forrás volt, mint minden más komoly országban. A pénzügyminiszter most nekiállt, hogy puszta kézzel befogja a lyukakat.

A vicc az (ha még van kedvünk ezek után nevetgélni), hogy a nagy szellemi hozzáadott értéket előállító vállalkozások preferálása az adórendszeren át akár még értelmes cél is lehetne (ha nem véletlenül, hanem tudatosan történik), és a kisvállalkozások adminisztrációs kötelezettségeit is sürgősen redukálni kellene végre (nemcsak a szellemiekét, hanem minden ágazatét egyformán).

Mindezt persze úgy kellene megvalósítani, hogy ne tegyünk erőszakot a közteherviselés fennen hangoztatott elvén, valamint, nem ártana, ha ezek a rendszerek pénzügyileg is fenntarthatók volnának: a mostani evaszabályok mellett könnyen belátható, hogy nem kell megvárni a tízmilliomodik állampolgár evázását (végülis gyerekek nevére is lehet cégeket íratni) ahhoz, hogy a szisztéma maga alá temesse az országot.

És egy szép napon Gyurcsány karon fogja Veres pénzügyminisztert, és elmagyarázza szépen az eddig agyondicsért százezer embernek, hogy ez eddig a Kész átverés show felvétele volt, nézzék csak, az ott a kamera, integessenek bele szépen, aztán itt írják alá. Mostantól viszont vissza kell térni a valóságos világba, ahol az adót az adózó fizeti az államnak, és nem fordítva.