Mária
-6 °C
-2 °C

Kataton agresszivitás

2003.04.30. 14:50
Esténként már ki lehet ülni egy kerthelyiségbe, az utcákon egyre több mókásan fehér lábszárú rövidnadrágos bölcsész látható, és végre izgalmasan alakul a tüntetésszezon. A Kendermag Egyesület május 4-ei zenés legalizációpárti demonstrációja, amelynek fővédnöke Jancsó Miklós, megmozgatta a jobboldali aktivistákat.

Az MDF és ifjúsági szakosztálya hevesen tiltakozott az ellen, hogy magyar állampolgárok egy csoportja törvényes keretek között véleményt fog nyilvánítani a marihuána fogyasztásának tiltásáról. A párt ellentüntetést jelentett be, amit a klasszikus szabályok szerint egy közeli téren tartanak. A mérsékelten konzervatív MDF nyilatkozataiban azzal a képtelenséggel vádolta meg a Kendernap szervezőit - az eseményt egyébként a világ 200 nagyvárosában rendezik meg vasárnap -, hogy gyermekeket akarnának rávenni a fűszívásra.

Baranya megye leghíresebb süllőhorgásza konkrétan tiroli képeslapra illő családapának tűnt
Ez a motívum egyébként gyakorlatilag az összes tiltakozó nyilatkozatban megjelenik. Egyetlen jobboldali szervezet sem elégedett meg azzal, hogy korrekten deklarálja a könnyűdrogok legalizációját ellenző véleményét, mindegyik azonnal hozzábiggyesztett egy nyilvánvalóan teljesen alaptalan, ámde annál szaftosabb rágalmat, amely a demonstráció szervezőit és az ott fellépő vagy beszédet mondó művészeket, jogászokat a kabátjuk alatt spanglit rejtegető cukrosbácsikként festi le. Lovasi András rockzenész, Baranya megye leghíresebb süllőhorgásza konkrétan tiroli képeslapra illő családapának tűnt, amikor tiptop családi házát és szöszke gyermekeit hátrahagyva drámaian eredménytelen pontyozásra indultunk, de lehet, hogy csak ördögien jó színész.

A Friss Levegőt! Polgári kör túl szeretne lépni a szimpla verbális inzultáláson, és klasszikus gerillataktikához folyamodott. A kör ugyanis arra bíztat "minden józan gondolkodású embert", hogy szivárogjon be a legalizációpárti eseményre, és ott "nyilvánítsa ki tiltakozását". Vagyis a lovagias Friss Levegőt! nem vállalja fel egy ellentüntetés megszervezését, hanem provokációra bíztatja a józanokat.

Az ismert filmrendező valójában ürömcsempész

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rutinos lazasággal elővezetett sunyi komcsizással indítja közleményét, "...megdöbbenéssel értesült a kormányváltás után megalakult Kendermag Egyesület demonstrációjáról", majd azzal a lendülettel kijátssza az anyáknapja-kártyát. Később megtudhatjuk, hogy Jancsó ás társai az anyák szívébe nem mást csempésznek bele, mint ürmöt és rettegést. Magyarországon még nem rendeztek hasonló eseményt, ám a KÉSZ - nem hiába értelmiségiek - előre látja, mi fog történni: a Vörösmarty téren marihuánát és hasist szívó drogosok fogják megkísérteni az édesanyák gyermekeit. A Szövetség tudósai azt is kiderítették, hogy a kannabiszfélék - amelyeket a laikus tudósok eddig nem mérgező (bár a dohánynál rákkeltőbb) és nem addiktív szernek tartottak - "a legveszélyesebb önpusztító szerek".

Lamperth "A Frappáns Visszavágások Mestere" Mónika belügyminiszter rendőrsége
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége ezúttal feleslegesen komcsizik, ugyanis a Magyar Szocialista Párt a legkevésbé sem tűnik legalizációpártinak. Sőt. Lamperth "A Frappáns Visszavágások Mestere" Mónika belügyminiszter rendőrsége a főváros közterein rendszeresen állít meg konszolidáltan öltözött gimnazistakorú fiatalokat, és kényszeríti őket zsebeik és táskájuk megalázó kipakolására, drogkeresés címén, a korszerű európai szociáldemokrácia nagyobb dicsőségére.

Az SZDSZ karakán liberális párt módjára hallgat, egyedül Gusztos Péter képviselő állt ki nyíltan a vasárnapi demonstráció mellett.

Mindeközben szédítő - már-már kábító - szakadék tátong a jobboldali szervezetek könnyűdrogügyben mutatott kataton agresszivitása, a szocialisták értetlensége és a való élet között, ahol a marihuána fogyasztása a fiatalok között nemhogy nem számít devianciának, hanem szimpla rekreációs időtöltés, csak sokkal többen űzik, mint a fallabdázást.