Moslékország

2006.08.29. 08:10
A Combino márkanév már-már végleg ahhoz az érzelemhez kapcsolódik, hogy „ezek odafenn milyen hülyék”. Pedig el lehet gondolkodni azon is, hogy ezek idelenn mekkora sötét vadállatok. Hogy minek ezeknek Combino végül is. Légkondi? Tehervagon, az. Meg kézihajtány.

Ha otthon nem kapta meg a két pofont a falrafirkálásért, akkor azt be kell pótolni.
A „fiataloknak”. Ugye ez a politikailag korrekt kifejezés a pitbullá korcsosult városi söpredékre? Arra, akit nem érdekel, hogy kinek mennyit árt, és hogy magának is. Felgyújtja, összefirkálja, vegyszerrel maratja az üveget, odataggeli a nyomorult alsóbbrendű gyülekezetének a betűit, és örül. Annyi agya nincs, hogy ha nem lehet kilátni az ablakon, akkor a már összefosott falakat se lehet majd látni, pedig azt még tavaly taggelték meg, és hűdefasza.

Mármost ez nem egy elháríthatatlan probléma, nehogy azt higgyük. A patkányt is sikerült többé-kevésbé kiszorítani Budapestről. Valamennyi bátor graffitis gerilla mindig lesz, de most ehhez semmiféle bátorság nem kell, tehát minden hülyegyerek kipróbálja. Lehetne pedig razziázni egyet, aztán példát statuálni, akár kényszermunkával, amit bemutat a tévé. Igen, mossa egy hétig a villamosokat, vagy ha direkt a szélvédőt tette tönkre, akkor egy hónapig. Fizessen. Vállalja a felelőséget. Csak a szándék hiányzik.

Combino, ide? Volvo busz? COCOM-lista kaput? Kilöki magából ez a szeméttelep.
Addig meg csak annyit tehetünk, hogyha netán azt látjuk, hogy valamelyik polgártársunk egy ilyen művészgyereket épp móresre tanít, akár az ő művészi arcán demonstrálva, miért nem jó, ha összefújunk mindent, nos akkor minimum helybenhagyjuk az intézkedést, vagy ahol tudunk, segítünk neki, ütögetjük kicsit magunk is. Ha otthon nem kapta meg a két pofont a falrafirkálásért meg ablakkarcolgatásért, akkor azt be kell pótolni. A macskám, az még életében nem szart az alomtálja mellé, de nem is hagynám, hogy bántsák. Ezek a fiatalok, á, dehogy csőcselék, nem, csak kommunikálni óhajtó fiatalok, hát ők viszont oda szarnak, ahol rájuk jön. Nevelés, büntetés, megszégyenülés és megbánás, az kell, nem idióta elméletek arról, hogy ez normális, meg ez művészet.

Combino, ide? Volvo busz? COCOM-lista kaput? Nyugat? Kilöki magából ez a szeméttelep. Hiába van már esély arra, hogy ne másodosztályú, elmaradott, balkáni dolgok vegyenek minket körül, magához balkanizál mindent a horda; addig érleljük hányadékban és fosban, amíg hozzánk mocskul. Összehánynánk a frigyládát is azonnal. Még szerencse, hogy a zsidók kapták.