Natália
-3 °C
7 °C

Game over

2006.04.13. 08:12
A Fidesz vezérkarának két napig senki nem merte megmondani az eredményt. Döntetlenről, sőt győzelemről hadováltak. Vigyorogtak, mint a vadalma, endorfint termeltek, exportra. A kampányban már bemutatott csodafegyver egyik utolsó díszlövése: szégyentelen, senkinek sem hihető kamu. Veszíteni nem tudnak, hát eljátsszák, hogy győztek.

A valóság az, hogy a koalíció nyert, a Fidesz pedig veszített.

Zakó a turkálóból

A „nemzeti oldal” fogalma: hazugság.
És nagyon halványak az esélyei, hogy fordítson az eredményen. „Persze van a csoda”, mondja Orbán Viktor. Végül is Dávid Ibolyának bejöttek az ereklyék. Esetleg lehetne még egy olyan sztori, hogy betörnek hozzá, és ellopják az okkult kegyszereit. Nincsenek tartalékok, sem emberben, sem retorikában; nincs már mit ígérni, nincs mivel ijesztgetni, nincs már annyijuk se, mint eddig volt. Innen nehéz felegyenesedni is, nemhogy nyerni. Az eredmény világos cáfolata annak a blőd ostobaságnak, hogy ők lennének a nemzet, az emberek, a teljes bioszféra. Hogy ők a mindenség mínusz Gyurcsány Ferenc. Hárommillió-kétszázezren írták a programot? És abból egymillió nem szavazta meg? Röhej. Pont ugyanúgy röhej, mint Csurka, aki szerint két százalék magyar él ebben az országban. Maga a nemzeti narráció, ha lehet így nevezni, az bukott meg. A „nemzeti oldal” fogalma: hazugság. Nem ti vagytok a nemzet, nem ti vagytok az emberek.

És Dávid Ibolya most beleveri Orbán orrát a szarkupacba, amit szövetség címén maga alá csinált négy év alatt. Semmi oka nincs épp most behódolni. Elég, ha leül egy csendes sarokba, és egy kosár nyugtatóval megvárja a Fideszről leváló tömegeket. Kiváló pozícióban van, ugyanis ő nem csinált segget a szájából, nem próbálta konzervatív mezben előadni Kádár Jánost. Hamarosan újraosztják a jobboldali piacot, amit épp a tönkrevert MDF alól halászott el a Fidesz tíz évvel ezelőtt. Dávid Ibolya elővásárlási joggal mehet shoppingolni a kiárusításra. Hazaviheti trófeának a zakót, amit Orbán túrt magának. És tévedés, hogy a konzervatív szavazók a Fidesz hatalomra segítését várnák tőle, mert hiszen a konzervatív politika nem az, hogy kitűzzük a kuplerájra a nemzetiszín lobogót.

Highway to Hell

A tévedhetetlen, a távolba tekintő. A vezénylő tábornok úr.
Orbán sokat kockáztatott, bár azt hitte, ezzel nem lehet veszíteni. Kétszeres a katasztrófa. Lement kutyába, lement az abszolút nullára, egy kézzel se kapaszkodott már semmilyen koherens világnézetbe, hogy mindkettővel szórhassa az ígéretet. A Fidesz ma egy ideológiai káosz, egy politikai turkáló. Olyan szövetség, amely vesztesen nem maradhat egyben, mert eddig is egyvalami tartotta össze: az érdek. A remény, hogy a győzelem után mindenkinek jut valami. A remény tartotta meg a szavazóit is, akik úgy okoskodtak, valóban vállalhatatlan a Fidesz itt-ott, valóban idiótákat futtat, valóban irreális kommunista ígéretekkel kampányol - de ha ez kell a győzelemhez, ha ez kell ahhoz, hogy aztán jól kormányozzanak, akkor tegyék, amit tenniük kell. Oké, pusztítsák ki vagy legalább sértsék meg örökre az összes szóba jöhető szövetségest is, ha muszáj. De akkor nyerjenek mindezzel egy jó nagyot.

Orbán Viktor azonban ezt is elcseszte. A végtelenül kínos, csak az elsöprő győzelemmel legitimálható szavazatmaximáló stratégia is kevés volt. Vagy túl sok: mesévé lényegült át már hónapokkal ezelőtt. És azzal, hogy egyszerre tette tönkre a pártját és vesztette el a választást, kivégezte a saját mítoszát. Aki ezer évente egyszer születik. A tévedhetetlen, a távolba tekintő. A vezénylő tábornok úr.

A rendszerváltás legnagyobb hatású főszereplője búcsúzik.
A rendszerváltás, a korai magyar demokrácia legnagyobb hatású főszereplője csomagol. Illendő volna a második forduló után méltón, ágyútalpon elbúcsúztatni. De leginkább azt érdemelné, hogy csináltasson róla az új kormány egy egymilliárdos nagyjátékfilmet, amiben Eperjes Károly játszaná őt, Kerényi Imre rendezésében. Méltó emlék lenne, és közönségsiker. Jó, nem egy Götterdämmerung, de van olyan dráma, mint amikor meghalt a Jockey Ewing.

Ahogy esik

Magasról zuhan, van még néhány hete, amíg leér.
Azt hitte, mindent ért. Vesz egy nagy mintát, átlagol egyet, és nyer. Épített maga köré egy teljesen beteg struktúrát, amely elzárta előle a valóságot. Azt hitte, szentül hitte, majd mindenki beveszi, hogy ő tényleg meghallgatott hárommillió embert. Fel se fogta, hogy már rég nem áll vele szóba összesen annyi. Olyannyira, hogy a közelében sem akadt egyetlen normális ember, aki szólt volna előre, hogy legalább a totál hihetetlen kamukat ne dobja már be. Hogy ne punkt az SZDSZ mozgósításán dolgozzon, ha már nekik maguknak nem sikerült megpendíteni a szabadságtémákat: ne oldja el a fundamentalista keresztény vámpír nyakörvét. Ne akarjon Magyarországon lengyel kottából énekelni, pláne olyanból, amely odaát is csak egy ronda kormányválsághoz volt elég. Hogy picit hihetőket hazudjanak, és ismerjék be, amit már nem lehet tovább tagadni. Egy józan tanácsadó sem akadt. Elhitték, hogy nyílik még a sárga rózsa.

Álmok álmodója most felébredt, és a keze, az bizony, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, a bilibe, abba lóg bele. De még pár percig bizonygatja, hogy nem bili az, hanem szenteltvíz, és épp most avatják pápává. A miniszterelnökséget át is engedi. Mindent jól csinált, nem hibázott. Eddig minden rendben van. Magasról zuhan, van még néhány hete, amíg leér. Hajrá. A következő felvonás arról szól, hogyan puffan.