A kormány a helyén

"Abban hiszek, hogy ha az emberek részesei egy közös történetnek, akkor előbb-utóbb akarják: folytatódjon."
Gyurcsány Ferenc

The worms will live in every host
It's hard to see which one they eat the most
(...)
Marilyn Manson

tulajdonképpen két év óta nincs kormánynak és miniszterelnöknek látszó tárgy az országban

Mádl Ferencet figyeltem a kormányprogram vitáján – ami különben nem a kormányprogram vitája volt, hanem a minden egyéb vitát is helyettesítő, szokásos vígoperett személyes sértésekkel, vicces ellensértésekkel, szakácskönyvvel. A köztársasági elnök elnézően mosolygott a gyerekek apró csínyein, a jobb poénoknál majdnem nevetett. Úgy tűnt, egy pillanatig sem veszi komolyan az előadást. Úgy tűnt, jól is teszi.

Van már miniszterelnök, és van kormánya, az interregnumnak elvileg vége. De most még hátravan egy érdekes definíciós kérdés megvitatása: hogy mi is az interregnum, és valóban vége van-e, ha az, ami.

A szó szoros értelmében természetesen nincs ilyen vita: azzal, hogy Gyurcsány Ferenc teljes jogkörű miniszterelnök, fizikailag a hatalmi gépezet minden kábele be van kötve. Viszont van olyan értelmezés, van olyan hangulat, hogy tulajdonképpen két év óta nincs kormánynak és miniszterelnöknek látszó tárgy az országban. Sőt van olyan érdek, amely ilyen hangulat fenntartását követeli meg.

Gyurcsány beszélni fog, és nem számokról meg makrogazdaságról. Azt már le is szögezte, hogy a költségvetés csak az elemzőknek fontos.

Medgyessy Péter olyan közeget teremtett, amelyben ez a teória legalábbis mémként, retorikai elemként életképes lehetett. Volt egy pregnáns hiba abban a stratégiában, amivel ő kormányozni kezdett: csendes, nyugodt, békés kormányzást képzelt el, csinnadratta és bombasztika nélkül. Ezt a víziót véletlenül valószínűleg komolyan is gondolta, és nem csupán azért, hogy ebben is alternatíva lehessen a nemzeti külsőségekkel haknizó Fidesz mellett. Azért is, mert ez nem vízió, hanem annak a hiánya. Akinek van valamilyen képe a jövőről, van a fejében egy festmény a jobb Magyarországról, az nem ígérheti, hogy csendes lesz és békés. Akinek van vízója, és az tetszik neki, az beszél róla. Persze a jobboldalnak annyival könnyebb a dolga, hogy a kellékeket készen kapta a filmgyárból, csak a szavakat kellett hozzájuk passzítani, mint amilyen az álom meg a jövő. Ezeken a zászlóerdőkön meg a prédikációkon lehetett röhögni, eltűnésük a tényleges hatalom aurájából mégis vákuumot teremtett. Ahogy lehetett röhögni Medgyessy úgynevezett közjogi javaslatain is, mégis fújt valami kis levegőt összecsukló alakjába. A valódi végrehajtó hatalom és a hozzá méltó vízió, meg a vízióhoz méltó látvány erős kombináció. Segít abban, hogy az emberek részt akarjanak venni a politikában, mégpedig a hatalom oldalán, legalább annyira, hogy elmenjenek szavazni. Választ ad arra az alapértelmezett (és mindig tömegeket mozdító) ellenzéki érvre, hogy lehetne jobb a dolog. A vízió tulajdonosa ilyenkor azt mondja: mi az hogy! Nagyon is! Éppen azon vagyunk, hogy még jobb legyen, hiszen tudjuk, merre megyünk. Vízió nélkül meg csak arra futja, hogy megpróbáljuk bebizonyítani, milyen jó is most. Az nem szokott sikerülni. Ennek nem mond ellent, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat, mert ahhoz képest, ahogy előtte vesztettek kormányok, az igenis sok volt, csak nem elég, mint tudjuk.

Országot nem lehet úgy vezetni, mint taxit.

Gyurcsány miniszterelnöki antréja és eddigi cselekedetei arra utalnak, hogy az interregnum most kommunikációs-gravitációs értelemben is véget ér. „Negyvenhárom éves vagyok, pápai gyerek”, mondja a miniszterelnök a Körcsarnokban. Ha kell, lováriul, de ha az kell, akár latinul beszél a parlamentben, ha esetleg Mária visszateszi a kezét az országra. (Alig várom az állatvédelmi témájú megszólalásait a nyuszik és brekik Magyarországáról.) Tudja, mire valók a szimbólumok, a vörös csillagot már le is porolta a keresgélésben, de inkább kitalálnak majd valami újat vagy kevésbé kommunistát. De azért remélhetőleg egyszerűt és geometrikusat. Gyurcsány beszélni fog, és nem számokról meg makrogazdaságról. Azt már le is szögezte, hogy a költségvetés csak az elemzőknek fontos – elgondolkodtató ötlet, talán érdemes lenne alkalmaznom egy ilyen elemzőt a háztartásban, hogy nekem ne is kelljen törődni a saját költségvetésemmel. (Egy perc komolyság. Korai még erre következtetni, de mintha ott settenkedne a mondat mögött az a gondolat, hogy legalábbis a következő két évben építkezzünk és éljünk vidáman hitelből, még ha emiatt csúszik is a magyar euró pár évet. Az ugyanis kevéssé érdekli a népet, hogy forintban kapja a pénzét, ha kapja. Tücsökfilozófia, igen. De a hangya meg nem tud hegedülni.)

Az, hogy most várhatóan a baloldalon is beköszönt a szimbolikus politizálás korszaka, és lehet majd csattogó lobogók alatt csatába menni balról is, biztosan fellelkesíti az odaszentelt aktivistákat, és ad valamit – zászlórudat – a tétovázó kezekbe. Ad nekik egy arcot, amelynek lehet integetni, hogy ave Caesar. A politikai piacról azonban eltűnik az ideológiamentes technokrácia nevű termék, amit eddig a szocialisták forgalmaztak a meséktől megcsömörlöttek számára. De nem ám valami öszeesküvés miatt tűnik el, hanem mert nem versenyképes. Országot nem lehet úgy vezetni, mint taxit. A miniszterelnöknek a kormányzás mellett az is dolga, hogy szórakoztassa a lakosságot. A lakosságnak meg az is a dolga, hogy szórakozzon rajta, ahogy Mádl Ferenc teszi. Az elemzők meg nagyon kevesen vannak.