Judit
-2 °C
8 °C

A békét már buktuk

2003.02.25. 23:47
Lassan talán eljön az "igazság pillanata" a kaotikus Irak-vitában. A britek és az amerikaiak döntése, hogy két héten belül szavazásra kényszerítik az ENSZ Biztonsági Tanácsát arról, hogy Irak elhalasztotta-e utolsó esélyét a leszerelésre, valószínűleg az utolsó felvonása a nyomasztó előjátéknak. Ha a BT elfogadja a britek által jegyzett tervezetet, amely kimondja, hogy Irak megsértette a tavaly novemberi, azonnal leszerelést előíró határozatot, akkor semmi akadálya nincs az inváziónak. Ha pedig a BT ellene szavaz, akkor az angolszászok feltehetőleg egyedül támadnak.

Az elmúlt időszak eseményei nyilván csak megerősítették George W. Bush-t abban az elhatározásában, hogy erőszakkal távolítsa el Szaddám Huszeint. A fegyverzetellenőrzések durván három hónapja a háborúpártiak érvelését erősíti. Irak valóban nem szerel le. Az elterjedt vélekedéssel szemben ugyanis az ellenőröknek nem az a dolguk, hogy megkeressék Irak tömegpusztító fegyvereit (tűt a szénakazalban). Hanem az, hogy ellenőrizzék a leszerelést (vö: ellenőrök). Tudjuk, hogy az ország rendelkezett ilyen fegyverekkel. Azokat bizonyíthatóan legyártották, és utoljára, 1998-ban, amikor Szaddám kidobta az ellenőröket, még semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy megsemmisítették volna őket: a több száz tonna antraxot, ideggázt, butolinum toxint, vírustelepet és egy csomó középhatótávolságú rakétát. Az ellenőrök eddig csak rakétákat leltek, de ez nem jelenti azt, hogy a többi nem létezik. Ha nem léteznek, hol a bizonyíték, hogy megsemmisítették őket?

Rossz az érvelés, hogy a fegyverzetellenőrzések rendszere "működik". Nem erről van ugyanis szó. Az ellenőröket nem azért küldték, hogy keresgéljenek. A bizonyítás terhe Irakra hárul, nem az ENSZ-re vagy Amerikára. Aki egy picit is odafigyelt a kilencvenes években, az tudja, hogy Irak masszív fegyverkezési programot vezényelt. Egyelőre nincsen rá bizonyíték, hogy teljesítette volna vállalásait, és leszerelte volna fegyvereit. Együttműködése finoman szólva hiányos. És ezt nem Amerika mondja. Ezt Hans Blix, az ENSZ-ellenőrök vezetője mondja. Bagdad mostani beismerései és engedményei nem a leszerelésről szólnak, hanem taktikázásról. Ezt a húzd meg, ereszd meg játékot játszotta egészen 1998-ig, ügyesen megosztva vele a nemzetközi közvéleményt és persze az ENSZ-t.

Feltétlenül be kell avatkozni?

Ha az a kérdés, hogy kell-e háború vagy nem, akkor először azt kell eldöntenünk, hogy jelent-e a tömegpusztító fegyverekkel valószínűleg felszerelt Irak akkora fenyegetést, hogy indokolt legyen megelőző csapást intézni ellene. Vagy folytatható az elszigetelés, a szankciók politikája? Vagyis: rossz-e a mostani helyzet annyira, hogy közbe kelljen lépni erővel.

A háborút mindenáron ellenzők szerint a beavatkozás nem indokolt. Szaddámot kordában lehet tartani szankciókkal, fegyverzetellenőrzésekkel, a légtér biztosításával. Nem jelent valódi fenyegetést. Ez azonban tévedés. A szankciók politikája csődöt mondott. Irak évek óta feketén exportál olajat, jobbára Szírián és Jordánián keresztül. Amerika szoros szövetségese, Szaúd-Arábia nemrég még szabadkereskedelmi egyezmény megkötését fontolgatta az elvileg ENSZ-embargó alatt álló Irakkal.

A fegyverzetellenőrzésekre szintén nem lehet számítani. Egyrészt korántsem működnek olyan jól, mint hisszük: a kilencvenes évek nagy felfedezései Szaddám fegyverkezési programjával kapcsolatban elsősorban szökevények információin alapultak, nem az ellenőrzéseken. Ráadásul az ellenőrök puszta benntartását az országban csak egységes nemzetközi fellépéssel és folyamatos katonai fenyegetéssel lehet biztosítani. Az elmúlt hetek újra megmutatták, hogy ez esélytelen. A Biztonsági Tanács képtelen arra, hogy pár hétnél tovább egységesen lépjen fel Szaddám Huszeinnel szemben.

A szankciók, a kordában tartás rendszere tehát nem működik. Irak leszerelése lezáratlan ügy, az iraki fenyegetés megoldatlan. Nem a hajánál fogva előrángatott kérdés. Semmilyen biztosíték nincsen arra, hogy Irak nem tudja újrakezdeni, nem kezdte-e újra fegyverkezési programját. A német - nem az amerikai, nem a brit, a német - hírszerzés szerint Irak fél éven belül össze tudna szerelni egy nukleáris robbanófejet, ha meg tudná szerezni valahonnan a szükséges hasadóanyagot. Felesleges részletezni, mivel járna, ha Szaddám Huszein kezébe atombomba kerülne. Felesleges hangsúlyozni, hogy Irak fenyegetést jelent a békére. Kérdezzük meg Iránt vagy Kuvaitot! A közvélekedéssel szemben: nem csak Amerika érdeke az, hogy egy tömegpusztító fegyverekkel felszerelt pszichopata diktátor ne fenyegesse a világ (nem Amerika, a világ) olajellátásának harmadát adó Közel-Kelet biztonságát.

Most sincs béke

Ezek a "belterjes" biztonsági kérdések. De nem ez az egyetlen megfontolás. Természetesen a háború rossz. Akármilyen rövid ideig is tart majd várhatóan, emberek fognak benne meghalni. Ez jó ellenérv. De azoknak, akik minden áron el akarják kerülni a háborút, azt is el kellene tudniuk magyarázni, hogy a jelenlegi helyzet miért jobb. Az ENSZ adatai szerint a szankciók csak 1992 és 1998 között egymillió ember halálát okozták, a rossz egészségügyi körülmények és a tiszta ivóvíz hiánya miatt. Egy 1998-ból származó másik ENSZ-jelentés szerint Irakban havi 4500 gyermek hal meg a szankciók miatt. A légteret biztosító britek és amerikaiak heti gyakorisággal bombázzák az iraki légelhárítást. Az országban tehát ugyan most béke van, de milyen béke ez? És Szaddám Huszein zsarnoki uralma miért béke? A környéken csak "bagdadi mészárosként" emlegetett diktátor óvatos becslések szerint is több mint egymillió ember haláláról tehet. Ami most van, miért elviselhető?

Nem a háború és a béke között kell választani. A békét már buktuk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.