Judit
3 °C
6 °C

A felesleges konferencia

2002.08.28. 09:55
A hétfőn a dél-afrikai Johannesburgban megkezdődött ENSZ-konferencia rendkívül nagyívű kérdéssel foglalkozik: hogyan lehetne biztosítani a gazdasági fejlődést a világ szegény országainak is anélkül, hogy közben ne tegyük tönkre a környezetet. A szegény országokat persze főképp az előbbi érdekli, utóbbi már inkább a fejlett világból érkező aktivistákat, esetleg kormányaikat izgatja. Valamennyien az idejüket pazarolják.

A csúcstalálkozón jelen lévő különböző aktivistacsoportok és a küldöttek egy része, az újságokban megjelenő tudósításokhoz hasonlóan, szokás szerint hajlamos szinte magától értetődő természetességgel a világ gazdagabbik felére, az Egyesült Államokra és Európára hárítani a felelősséget a dolgok rendbetételéért (a környezet megóvásáért, az AIDS és más betegségek legyőzéséért, a tempós és fenntartható gazdasági növekedésért, amelynek gyümölcseiből mindenki egyformán részesül; a demokrácia, a társadalmi igazságosság és a jogrend biztosításáért).

Ha bedőlünk annak a hantának, hogy egyedül a fejlett országok feladata a rendrakás, akkor lemaradunk egy csomó mindenről.

Ez, belátjuk, így helyes. A Nyugatnak nemcsak erkölcsi kötelessége, hogy a harmadik világ szenvedőin segítsen, de jól felfogott önérdeke is, hogy stabil és igazságos világot tudjon saját határain túl is. Arról nem is beszélve, hogy a nyugati országok egyes politikái aktívan akadályozzák Afrika, Latin-Amerika és Ázsia szegény országait a felzárkózásban: kereskedelemtorzító mezőgazdasági intézkedéseikkel, protekcionizmusukkal igencsak megnehezítik, hogy a fejlődő országok gazdasága önerőből fejlődhessen. Ugyanez természetesen igaz a környezetvédelemre is.

És, persze, csak a Nyugatnak van annyi pénze, hogy a fentiekben markáns javulás legyen elérhető.

Ha azonban bedőlünk annak a hantának, hogy a környezet és a "fejlődő" világ silány állapotáért csak a fejlett országok a felelősek és egyedül az ő feladatuk a rendrakás, és ennek megfelelően mi is sápítozunk egyet a tudósításokat olvasva, hogy George W. Bush, a "világ leghatalmasabb embere", el se ment a johannesburgi csúcsra, akkor lemaradunk egy csomó mindenről.

Lemaradunk például arról, hogy az AIDS elleni küzdelem egyik legfőbb akadálya Dél-Afrikában nem a gonosz nyugati nagyvállalatok összeesküvése, hanem az expozéjában "globális apartheidről" szónokló Thabo Mbeki dél-afrikai elnök. Mbeki a drága AIDS-gyógyszerek helyi, olcsó gyártását lehetővé tévő megegyezések és kezdeményezések után sem hajlandó arra, hogy ellássa az ország kórházait a gyógyszerekkel. Mbeki elnök-nagyokos ugyanis "nem hiszi", hogy az AIDS-et a HIV-vírus okozza, szerinte a betegségért a rossz táplálkozás és a silány lakhatási körülmények a felelősek.

A nyomorgó afrikai országok közel annyit, esetenként többet, költenek fegyverkezésre, mint egészségügyi ellátásra.

Lemaradunk arról is, hogy a szomszédban csendesen rothadó Zimbabwe gazdasági sikertörténetté válását nem a Nyugat igazságtalan kereskedelempolitikája akadályozza, hanem egy Robert Mugabe nevű gengszter, aki, miután elcsalta a legutóbbi elnökválasztásokat, azon dolgozik nagy elánnal, hogy az összes fehér farmert elkergesse a fenébe a földjéről. Mugabe így biztosítja, hogy a korábban igen izmos zimbabwei mezőgazdaság nemhogy exportálni ne tudjon, de még az ország lakosait se tudja jóllakatni. Mugabe elnök azt állítja, hogy ő csak a fehérek által elrabolt földet akarja visszaadni a feketéknek. Valójában persze csak magát, haverjait és ilyen-olyan támogatóit akarja jóltartani.

A konferencián a "bunkó texasi" George Busht és az "önző" Nyugatot primitív szlogenekkel ostorozó aktivistáktól nem fogjuk megtudni, hogy a nyomorgó afrikai országok még ma is közel annyit, esetenként többet, költenek fegyverkezésre, mint egészségügyi ellátásra. Sőt: nemzeti össztermékük arányát tekintve többet, mint bárki más, beleértve a "militarista" Egyesült Államokat.* Ez persze teljesen érthető, Afrikában ugyanis több fegyveres konfliktus dúl, mint az összes többi kontinensen együttvéve, néhány közülük már évtizedek óta.

Amíg a harmadik világ jelentős részét még mindig inkompetens, a törvényekre fittyet hányó politikusok vezetik, addig úgyis mindegy.

Mindez rémes, de hogyan is változhatna meg, amikor Afrikában gyakorlatilag egyetlen valódi demokrácia sincs, ami révén a nép kifejezésre juttathatná, mit akar (nyilván nem fegyverkezést és háborút). Átlátható, beszámoltatható és törvénytisztelő kormányzat végképp nem akad, úgyhogy az sem meglepő, hogy a konferencián segélyért és igazságos elbánásért ácsingózó országok a legkorruptabbak a Földön.** Latin-Amerikában és Dél-Ázsiában ennél valamivel azért jobb a helyzet, ismerjük el.

Persze: a fejlett országoknak mindent meg kell tenniük, hogy segítsenek a fejlődő világnak talpraállni. Meg kell reformálni a gazdag országoknak kedvező világkereskedelmet; el kell törölni a farmereknek juttatott állami támogatásokat, amelyek a világpiacon irreálisan alacsonyan tartják a mezőgazdasági termékek árait; segélyt kell adni a harmadik világnak. De látni kell, hogy ez csak a dolog egyik oldala: amíg a harmadik világ jelentős részét még mindig inkompetens, a törvényekre fittyet hányó és a hatalmat gyakran bitorló politikusok vezetik, amíg hatékonyan fel nem lépnek a korrupció ellen, amíg a polgárháborúknak és regionális konfliktusoknak véget nem vetnek, amíg nem garantálják polgáraik alapvető szabadságjogait és meg nem reformálják országuk gazdaságát, addig úgyis mindegy. Rendezgethetik a világmegváltó konferenciákat, amíg rá nem unnak, valódi változás nem lesz.

* Forrás: amerikai külügyminisztérium, WHO
** Forrás: Transparency International