Miklós
-7 °C
2 °C

Láncaink veszítése

2006.03.30. 08:12
"Száll a dalunk, szava ég fele tör
Láncban az építő, harcos ököl"

Hogy volt-e valaha olyan, hogy láncszavazás, már ez sem ténykérdés, hanem világnézeti: a fideszes úgy véli, volt, mert látta a hírtéjvébe', a szoci szerint nem, mert a Szekeres elvtárs megmondta, megint más szerint meg dehogynem, hiszen ő is azt csinálta négy éve, és most is szeretné.

Maga az ötlet, a láncszavazás elve logikusnak tűnik, elvileg lehetséges, márpedig tudjuk, hogy még azzal is megpróbálkoznak, ami elvileg lehetetlen: előkerültek már fenyegetések, tiltott barát- és ellenséglisták, és az is világos, hogy nem 386 millió jutott pártonként a kampányra, hanem a sokszorosa, és hogy a fennmaradó százmilliók lopott pénzből vannak. Számvetés mintegy a médiafelületek mérete: íme, ennyit loptunk. A láncszavazás ehhez képest földhözragadt dolog.

a kommunista mindig csalni akar
Összeesküvésnek azonban túl nyílt: minden egyes lefizetett szavazó tud róla, tehát minél több szavazatot hoz, annál kockázatosabb. Semmi más nem kell a lebukáshoz, mint egy odaátról küldött talpas ügynök egy zsebkamerával. Biztos megpróbálják itt-ott, de hogy erre alapozná bárki is a választási győzelmet, az kétséges.

Tele van egyébként csalási vádakkal a levegő; előzetes vádakkal mégpedig, és elsősorban olyan irányban, hogy az MSZP akar csalni.

Naná, hogy csalni akar, egyrészt a kommunista mindig csalni akar, másrészt meg az ellenkommunista is. Csak akkor nem csalnak, ha nem tudnak, de hát pont az a lényege ennek a rendszernek, hogy ellenőrzik egymást, és hogy a lebukás kézzelfogható kockázatot jelent: azt, hogy veszítenek. Ezért jó a szoros verseny. A hátulütője meg az, hogy minél kisebb előnnyel nyert a nyertes, annál többen hiszik el, hogy ez mind csak a csalás miatt történt.

mégiscsak mi kúrtunk el valamit, elnézést, konzekvenciát vontatom lefele
Másrészt mintha a saját bukásának ágyazna meg itt egy honfitársunk, mintha nem is a helyét keresné, hanem azt a helyet, ahova puhán eshet. Ha most ez a téma a választásokig, a láncszavazás meg a többi csalási technika, akkor - mivel az eredmény szinte biztosan szoros lesz - utána csak folytatni kell: megmondtuk, hogy csalni akarnak, és csaltak is. Lesz hozzá bizonyíték is, mindig vannak kisebb-nagyobb sunyiságok; a vita pedig mindig arról folyik, hogy kisebbek vagy nagyobbak-e. Vagyis hogy azért veszett-e el a szent csata, mert az erős jót hátbaszúrták a sunyi rosszak, vagy hát izé, mégiscsak mi kúrtunk el valamit, elnézést, konzekvenciát vontatom lefele, tévedtem. Vannak hibák, amiket nem kellett volna újra elkövetni.

A felvetésre nyilván nem lehet mást válaszolni, mint hogy oké, akkor nem lesz boríték. Értelme valóban nincs a borítéknak, talán a rendszerváltás riadt előbújásához tartozott, hogy semmiképp se láthassák a munkásőrök, hova került az iksz. Ezenkívül a boríték tényleg csak láncszavazásra jó, semmi másra. Mint ahogy a kopogtatócédula is kizárólag arra való, hogy abból ellenséglistát lehessen készíteni, egymás között adni-venni a törpepártokkal, valamint gázpisztollyal arcon lőni a kopogtatót. Hozzá kell idomítani a rendszert az esendő és sunyi emberhez: ha elintézhető, ne legyen boríték, és legközelebb jehovista zaklatás se.

Amúgy meg a láncszavazás szép népi játék. Összehozza az embereket, ismerkedhetnek, történik az életükben valami izgalmas, és még pénzt is keresnek vele. Csak az időzítésében különbözik attól, hogy megígérjük mindenkinek a toronyórát lánccal, megnyerjük a választást, és aztán nem csinálunk semmit se, hiszen nem is akartunk. Itt meg legalább rögtön kap a szegényember kétezer forintot, készpénzben.