Lelépni vagy túllépni?

2001.12.13. 21:50
Íme a szocialista miniszterelnök-jelölt Medgyessy Péter hamleti dilemmája.

Mert hogy itt vannak az ügyek, köztük mindenekelőtt az, amely most már rendőrségi szakaszba került. Elkerülendő a vizsgálódó hatóságok befolyásolásának vádját, tegyük félre saját egyéni meggyőződésünket az elhíresült Gresham-szerződésről. (Ez idő szerint egyébként még nincs is.) Az eddig közreadott tények egyelőre nem elégségesek ahhoz, hogy az ember verdiktet alkothasson. Ítélettel szolgál majd - ki tudja, mikor? - az igazságszolgáltatás, az egyéb ítéletet meg majd jövő tavasszal kimondja mindenki szabad belátása szerint.

Gondom egyelőre csupán azzal van, hogy mindez történik a választási kampány első szakaszában azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a kampány - eredeti jelentéséhez, a hadjárathoz híven - hadakozás, ne pedig értékekről, programokról, elérendő célokról folyó nyilvános vita, versengés legyen. Hol dokumentumokkal ellátott újságírók szólalnak meg, hol képviselők postaládájából előkerült iratok keltenek szenzációt a botrányra mindig érzékenyen közéletben.

Az eddigi megnyilvánulásokból, elénk tárt állításokból és cáfolatokból aligha vonhatunk le szilárdan alátámasztható következtetést. És tépelődésünket a szocialista miniszterelnök-jelölt sem könnyíti meg.

Kicsit leegyszerűsítve a dolgot, két eset lehetséges. 1.; Medgyessy Péter valóban követett el bűncselekményt. Ebben az esetben a kormányfőjelölt Medgyessy - és a mögötte álló párt a saját (meg az esetleg rájuk szavazni akarók) érdekében - ne várja meg a jogerős bírósági döntést! Mivel jelen esetben minden kétséget kizárólag csak Medgyessy tudhatja, sáros-e a neki felróttakban, döntenie is neki kell. Ha bűnt követett el, akkor adja át a helyet más jelöltnek, ne akarjon egy egész ország - lélekben egy egész nemzet - miniszterelnöke lenni. Ez esetben lépjen le! 2.; Medgyessy lelkiismerete tiszta. Akkor ne hagyja, hogy ebbe az ügybe, illetve az ügy csócsálásának zsákutcájába rángassák be. Ez esetben lépjen túl rajta!

A Tocsik-ügy óta időről időre a mind nagyobb üzleti-politikai botrányok, csődbűntettgyanúk, korrupciógyanúk, hűtlen kezelési vádak, egyebek mocsári bűze csap fel hol erről, hol arról az oldalról. Ha te az én bilimet borogatod, én meg majd borogatom a tiedet! - ez lehet a vezérmotívum.

Mindennek következtében a tömegkommunikációt bármilyen formában, kiszerelésben fogyasztó lépten-nyomon belelép a botránypiszokba. Hétköznapi beszélgetéseinknek ez válik "politikai" témájává, és szinte elsiklanak a saját egyéni - és az ország egészének - sorsát ezeknél mégis csak komolyabban befolyásoló ügyek.

Óhatatlanul felötlik bennem az 1998-as választási kampány utolsó heteinek emléke. Ekkor a Fidesznek sikerült ráterelnie a regnáló szocialista miniszterelnököt és kampánycsapatát saját útjukra. A Közgazdasági Egyetemen lezajlott tévés vita, vagy akár Horn Gyula választások előtti utolsó interjúja a legolvasottabb napilapban túlnyomórészt a Fidesz programjának bírálatáról szólt - vagyis, negatív megközelítésben ugyan, de mégis csak az akkori ellenzéki erő programját taglalta a sajátja helyett a szocialista pártelnök-kormányfő.

Ha a Fidesz és a mögötte, mellette álló csoportok most úgy látják jónak, hogy a kampánynak a botrányokról kell szólnia, súlyos hiba lenne felvenni az odadobott kesztyűt. Mert akkor a két nagy politikai párt között a választási küzdelem arról szólna, ki követett el nagyobb disznóságot, s a közélet első számú terepévé szép lassan a bírósági tárgyalótermek válnának.

Négy évvel ezelőtt még csak-csak kaphattunk valami képet arról, mit akarnak a politikai pártok, milyen programhoz kérik a választók bizalmát. Ma egyelőre csak attól harsány a közélet, hogy "ezek" meg "azok" milyen "alakokkal" akarják az országot irányítani.

Valószínűleg az lenne az ország szempontjából az üdvözítőbb, ha a verseny programok, nem pedig köztörvényes bűnökkel vádolt emberek között dőlne el. Még ha intellektuálisan nehezebb feladat is, a jövőépítés szempontjából jobb programok, mint feltételezett bűnözők közül választani.