Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Európa sosem éri utol Amerikát?

Az Európai Unió sokat hangoztatott célja, hogy 2010-re a világ legdinamikusabb gazdaságává váljon - értsd: megelőzze az Egyesült Államokat -, egyre irreálisabbnak tűnik. A tizenöt jelenlegi és a tíz most csatlakozó tagállam vezetői egy héttel ezelőtti brüsszeli találkozójukon ezt - némileg szokatlanul - még a hivatalos kommünikében is elismerték (persze nem ezekkel a szavakkal; azt mondták, hogy "az eredmények vegyesek").

Európában egyszerűen nem fektetnek eleget az új technológiákba, az oktatásba, a kutatás-fejlesztésre...
Az eszköz, az úgynevezett lisszaboni program (az EU-ban minden nagyívű stratégiát és kezdeményezést arról a városról neveznek el, ahol útjára indították) egy többé-kevésbé liberális gazdasági program, amelynek a lényege az Unió gazdaságának versenyképesebbé tétele, a foglalkoztatottság növelése, az egyes régiók közti fejlettségbéli különbsége csökkentése, a kutatás-fejlesztés (Amerika hazai pályája) élénkítése.

A lisszaboni programnak kétségtelenül vannak sikerei: hatmillió munkahely létesült 1999 óta és megugrott az internethasználók száma is: az európai iskolák 93 százaléka hozzáfér a hálóhoz. Ezzel szemben a gazdaság évek óta stagnál, a foglalkoztatottság alacsony, a termelékenység pedig fele olyan gyorsan nő, mint az Egyesült Államokban. Az Európai Bizottság szerint ennek az a legfontosabb oka, hogy Európában egyszerűen nem fektetnek eleget az új technológiákba, az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe. Így e kulcsfontosságú szektorok nem tudnak érdemben hozzájárulni a gazdasági növekedéshez. Európának egyszerűen nem megy elég gyorsan az új, dinamikus gazdasági modell alkalmazása.

Az amerikaiak sokkal többet is dolgoznak, mint az európaiak: az ENSZ 2001-es adatai szerint átlagosan évi 1978 órát...
Mindemögött mély strukturális problémák is állnak: az európai lakosság tempósan öregszik, és alig-alig nő, szemben az amerikaival, amely ahhoz képest, hogy nyugati ország, meglepően fiatal és gyorsan is növekszik (noha főleg a bevándorlás miatt). Az amerikaiak sokkal többet is dolgoznak, mint az európaiak: az ENSZ 2001-es adatai szerint átlagosan évi 1978 órát, durván 500 órával többet, mint a például németek. (Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok a legkeményebben melózó nyugati ország; illetve a második, ha Csehországot is a Nyugathoz soroljuk.) Az európai munkaerő-szabályozás végtelenül rugalmatlan és idejétmúlt, nem kedvez a piaci versenynek és így a gazdasági növekedésnek.

Apropó, munkaerő-szabályozás: az egyik "beépített" hátrány Amerikával szemben, hogy az ő tagállamaik közt a közös nyelv és alapvetően hasonló kultúra miatt elég sima a munkaerő áramlása, ami növeli a gazdaság rugalmasságát. Európában a nyelvi-kulturális határok ezt megnehezítik. És mintha ez nem volna elég, a jelenlegi tagállamok még rátesznek egy lapáttal: most például legalább két évre lezárták munkaerőpiacukat az új tagállamok polgárai előtt, jórészt az üvöltőlapok keltette közpánik miatt. És persze "rengeteget lehetne tenni a jelenlegi tagok közti munkaerő-áramlás növelése érdekében is" - teszi hozzá Daniel Gros, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) igazgatója, egy uniós dolgokkal foglalkozó hetilapban.

... a korlátok nélküli belső piac, még mindig nincsen teljesen kész...
A problémák közé tartozik az is, hogy az Európai Unió nagy ötlete, leglényege, ami elvileg a növekedés motorja lehetne, az egységes, korlátok nélküli belső piac, még mindig nincsen teljesen kész. Még mindig töredezett, még mindig akadályok, ilyen-olyan határok szabdalják - ez is a gazdasági fejlődés útjában áll. Erről főleg a tagállamok tehetnek: gyakran nem iktatják törvénybe azokat a szabályokat, irányelveket, amelyekről Brüsszelben már megegyeztek. A lisszaboni gazdasági program például körülbelül negyven, már elfogadott uniós irányelvből áll, de ennek alig több mint fele lépett életbe minden államban (bár ezek nem mind a belső piacot érintik).

A március végi EU-csúcs, aminek ez lett volna a fő témája, nem volt valami meggyőző: a vezetők nem tettek mást, mint "megerősítették elszántságukat" a gazdasági modernizációs program mielőbbi végrehajtására. Kényszeríteni azonban nem tudja őket senki, mert az EU, mint államok feletti szervezet, nagyon gyenge. A főhatalom a kormányok kezében van, és ha nem vesznek valamit komolyan, nincs kellő politikai elszántság, akkor az egészből nem lesz semmi. Pontosan erről van most szó. És ezért a lisszaboni stratégiának "már most mindegy, biztosan le fogunk csúszni a legtöbb célkitűzésről. És erről a tagállamok tehetnek: egyszerűen nem akarnak lépni" - magyarázza Karel Lannoo, a CEPS egyik vezető közgazdásza.

...még az sem teljesen világos, hogy ki miért felelős, mindenki a másikra mutogat...

Mit lehetne tenni? Az uniós döntéshozatal, helyesebben a döntések végrehajtása feletti ellenőrzés megerősítése, központosítása lehetne az egyik válasz. Sokat lehetne előrelépni pusztán azzal, ha a tagállamok tempósabban teljesítenék azokat a dolgokat, amiről már megegyeztek, amiket vállaltak.

"Több hatalmat, határozottabb és világosabb mandátumot kell adni az Európai Bizottságnak [az EU végrehajtó szervének]. Most még az sem teljesen világos, hogy ki miért felelős, mindenki a másikra mutogat" - mondja Lannoo. Brüsszel jelenleg még azt sem tudja pontosan lemérni, hogy az egyes tagállamok hogyan állnak a vállalt feladatok teljesítésével, hát még noszogatni őket, hogy csinálják meg rendesen, amiről megegyeztek. Így sosem valósulhat meg a lisszaboni program, és Európa nem tudja behozni Amerikát.