Úr a pokolban

Egészségi okok, hogyne, elnök úr. Meg a csótányok. Nem, a konzuli státust még nem sikerült elintézni. De ne aggódjon, nem lesz semmi baj.

Nyilván nem lesz. Ez egy ilyen állás. A katona arra szerződik, hogy ha kell, ölni fog. A tévéelnök meg arra, hogy lopjon, ha rákényszerül - és a kényszernek, ó, a kényszernek ezer arca van. Olykor máshogy nem is lehet elintézni a dolgokat, csak törvényen és kamerán kívül. Vagy van olyan, hogy bizonyos pénzek direkte ellopatják magukat. Nincs ugyanis gazdájuk, úgynevezett közpénzek, állami gondozottak, hát hagyhatja őket érző ember árván? De a sima mánia is kényszernek minősül. És nagy a család.

Hazudni akkorát kell, hogy hihető legyen - mondta egy ismert német államférfi állítólag, és úgy értette, hogy minél nagyobbat. Így van ez a lopással is, és már vonatkoztatunk is elfelé a pitiáner aktualitástól. Ne szégyelljünk tanulni az okosabbtól.

Van egy alsó határa a lopásnak. Néhány ezer forint alatt a lopás csak azzal jár, hogy a tettest - ha megcsípik -, beviszik az őrsre, jól megverik, aztán kap egy szóbeli figyelmeztetést is.

A félmilliárd forintos lopás következménye az, hogy a bűnös az addig összelopott villájában kénytelen lakni.

De van egy felső határ is. Ezt nem törvény határozza meg, hanem a nagy rablóknak járó tisztelet, de körülbelül félmilliárd forintnál lehet manapság. A félmilliárd forintos és azon felüli lopás következménye nem a börtön, nem is a rendőri barack a buksira, hanem az, hogy a bűnös - mit bűnös, őexcellenciája - az addig összelopott villájában kénytelen lakni, onnan kell, hogy igazgassa vállalatait, és emiatt kegyetlenül rossz a lelkiismerete. Kapar, csikar, néha hasogat. A bűntudat pedig szépen, lassan megemészti szegényt. Összesúgnak mögötte a kaszinóban, ha nagy néha kiengedik jó magaviseletére és a személyzettel szemben tanúsított példás bánásmódjára tekintettel; sőt családja is ott lábatlankodik körülötte, s nap mint nap vádló pillantásokat vetnek rá. Ő pedig nem húzhatja meg magát egy nyugodt, csótányos cellában, hanem folyamatosan számot kell adnia azoknak, akiket legjobban szeret.

Nem lehet ezt sokáig bírni. A bűn eredményével - a szökőkutas villával, a kastélyszállóval, az összesen ezerötszáz lovas ménessel - való állandó szembesülés előbb a lelket kezdi ki, aztán a testet. Alkoholba, drogokba, rákba és érszűkületbe menekülnek a példásan megbüntetett tékozlók.

A legérzékenyebbeknél eljárásra sincs szükség. Ők még előtte összeroppannak. És úriemberek az ilyet szemérmesen, mit sem panaszkodva, konok és férfias modorban egészségi oknak nevezik.