A bazári majom szerepében: Lothar Matthäus

Lothar Matthäusnak alig több mint egy év kellett ahhoz, hogy méltó partnere legyen a legalább húsz éve hiteltelen magyar futballközegnek, a lejáratódott magyar szakmának, hogy fáradságos munkával lesüllyedjen egy olyan minősíthetetlen színvonalra, ahonnan már nincs visszaút.

Matthäus Magyarországon is bebizonyította, miért nem kedvelik őt szerte a világban, és miért csak az eredményeit tisztelik, mint embert sokkal kevésbé becsülik, hiszen sokszor eszébe jut mindenkinek: a csapattársa sikere és eredményessége ellen fogadott egyszer, hogy a Salzburg hondurasi légiósát "lenégerdisznózta".

Bebizonyította, miért gyűlölték meg szülőföldjén a szurkolók, és miért küzdöttek ellene tűzzel-vassal, nehogy ő üljön a Nürnberg kispadjára novemberben.

Matthäus ugyanis mostanában úgy tűnik, saját anyanyelvét sem érti, amikor úgy akar csúsztatni, elvtelenül ferdíteni, ahogy korábban arra csak magyar futballedző volt képes. A fehérből szürkét senki sem csinált náluk jobban és bátrabban, illetve később azok játékosai. Neki ugyanis más jön le egy német nyelvű szerződésből, mint amit a szavak valójában takarnak.

Úgy tűnik, Matthäus nem akarja megérteni, hogy ő most pillanatnyilag megbukott, csak annyit ért el, mint magyar elődei, és pontosan ugyanannyi az értéke és a hitele "jó úton járunk" mondatának.

Matthäus nem akarja megérteni, hogy egy ígérvény, amit az MLSZ-től kapott, csak arra jó, hogy néhány dörzsölt ügyvéd elmagyarázza neki, érdemes küzdeni, érdemes pert indítani, és közben leveszik egy kis pénzzel.

"Engem senki sem váltott le" - mondja dühösen a sportnapilapban, és csinál magából bazári majmot, mert egy szerződés, ha véget ér, akkor megkérik az embert, hogy folytassa a munkáját, mert elégedettek vele, vagy többet ne menjen be dolgozni, mert úgyse kap érte egy vasat sem. Ha csak nem annyira elhivatott, de őt ismerve ezt fel se tételezhetjük. Még ha most úgy mondogatja is, hogy ő a válogatott kapitánya, mint korábban soha, hiszen mindig fontosabb volt neki bármilyen külföldi hakni, a munkába állására is csak egy dubai vakáció után kerülhetett sor, a magyar focit éppúgy leszarta ő is, mint azok, akik már csak szánalomból mosolyognak rajta. Úgy tűnik, jó neki itt Pesten, itt az asszony, a butik hozza a pénzt, a lakást kényelmesen berendezték a szövetség számlájára, neki egy csillárt sem kellett felszerelnie, alig van tennivaló. Mondjuk hatvan napot azért dolgozni kell egy évben.

"Futballedzőnek szerződtem Magyarországra, nem szószólónak" - ismerte el a Nemzeti Sportban. Bizony, Lothar, ezt az első jegyzetnél figyelembe kellett volna venni, de könnyebb volt mindenkit lehordani, szidni, rombolni, megvalósíthatatlan illúziókat felvázolni, és örökösen emlékeztetni: itt senki sem ért a futballhoz, belekötni a bajnoki rajt időpontjába, a játékosokba, a klubokba, a stadionokba, a politikusokba, az újságírókba.

Ilyen beszámolót nem olvashattunk tőle például: "a hétvégén meglátogattam, a Góliát FC-t, élmény volt látni, hogy mennyire lelkesek a gyerekek, és örömmel mentem oda hozzájuk, hogy egy szabadrúgásnál elmagyarázzam, hogy kell a labda alá nyúlni." De ezt se: "délelőtt elmentem az egyik pesti csapat edzésére, kiszúrtam a hetes játékost, akinek a bal lába úgy-ahogy megfelelő, jobbal azonban kissé suta, nem kapta meg a megfelelő képzést, de felajánlottam, ha igényli, akkor én szívesen túlórázok vele, megpróbálom szakmailag segíteni őt."

Most mégis könnyebb lenne Magyarországon maradni, mert amúgy máshol netán dolgozni kellene, illene, és máshol megnézik azt is, milyen végzettsége van a jelöltnek. A németek csak röhögnek azon, hogy még arra is képtelen volt a nagy idol, hogy edzői diplomát szerezzen, mégis mindig kapálózik, ha megüresedik egy kispad, akkor az ő neve azonnal vetődjön fel valamilyen formában.

A rendszeres és hangzatos kioktatásokról már ne is beszéljünk. Állítólag mi azt sem tudjuk, milyen egy külföldi túrát megszervezni. (Pedig az Aranycsapat utódait nagyon komoly pénzekért hívták Chilébe, Brazíliába.

És hát arra is rájöttek már itt a kapitányelődök, a menedzserek korábban, hogy könnyebb úgy eladni egy játékost, ha van válogatottság a neve mellett, de valljuk meg, tökélyre Lothar Matthäusnak sikerült fejlesztenie ezt a műfajt, egyetlen elődje alatt sem cserélődtek olyan sűrűn a válogatott tagjai, mint most. (Szűk két év alatt 83 játékos.) Még ha ő ennek épp az ellenkezőjét állítja is.

Lothar, Biztos vagyok benne, ha a szimpátiatüntetésre elmenne az "emtékás" Pollák Zoltán, semmit sem jelentene Neked az arca. Ő megismerné a volt kapitányt, annyi biztos, meg Ferenczi István is, ám hogy fordítva is így lenne-e, azzal kapcsolatban már komoly kételyeink vannak.

"Elfajult a pénzért folytatott harc" - újabb nagyszabású helyzetértékelés.

Csak néhány apró, jelentőség nélküli tényre szeretnénk felhívni a figyelmet: évi 300 ezer eurót még egyetlen magyar kapitány sem keresett, pláne nem ilyen-olyan - korántsem biztos, hogy legális, adózott - csatornákon keresztül. Ez már szép summa, kivált, hogy semmit sem követelnek érte, szakmai programot meg pláne nem. Hogy a kapitány elérhető legyen, megnézzen néhány meccset, eszünkbe se jusson. Minek? Ő tévedhetetlen. Ő egy német sikerember, ő mindent pontosan tud.

Csak azt nem, hogy itt 2003 végén az volt a terv, hogy külföldi edzőt akartunk, és ebből csak a külföldi jött össze.