Miklós
-7 °C
2 °C

Hajtóvadászat az űzött vadként menekülő összefüggésbe hozottak ellen

2002.05.15. 14:58
A móri mészárlás kapcsán nagyjából egy dolog biztos: a magyar rendőrségnek fogalma sincs arról, ki ölt meg hét embert. Ezt ráadásul Garamvölgyi "Stephen King" László el is ismeri, amikor azt mondja, hogy akár ukrán, vagy délszláv maffiózók, leszerelt katonák is lőhettek Móron.

Csakhogy közben történt egy és más, amit letagadni legalábbis pofátlanság volna. Az első: az egész országgal elhitették, hogy a rendőrök tudják, kik a tettesek, akik fegyvernek látszó tárgyukkal egyetemben összefüggésbe hozhatók, és akik ellen "hajtóvadászatot" indított a rendőrség. Az összefüggésbe hozható kifejezést mellesleg magyarázhatja akárhogy Garamvölgyi, épeszű emberrel el nem hiteti, hogy nem ők a gyanúsítottak. Mellesleg, ugye, azért közölték, hogy veszélyesek, fegyver lehet náluk (sőt, elhangzott: biztosan fegyver van náluk), ne próbálkozzon senki nuncsakuval.

De micsoda hajtóvadászat indult! Lezárták a fél országot, lett dugó, géppisztolyos rendőrök mindenhol. Kötelező kör, nyilván meg kell tenni, tiszta Amerika. De kell-e lobogtatni hozzá két faszi fényképét, ha egyáltalán nem biztos, hogy a kettő egyáltalán érintett az ugyben?

"...épeszű emberrel el nem hiteti, hogy Farkas és Horváth nem gyanúsított"

Az űzött vadként menekülő összefüggésbe hozott, aki mellesleg állítása szerint főzött a kérdéses időpontban, először felhívta barátnőjét. Aztán a nagykanizsai rendőrkapitányságot, ugyan, mondják már meg anyukája telefonszámát, mert ő ugyan nem ölt meg senkit. Majd körbetelefonálta a fél világot, hogy mindenkit megnyugtasson, ő ugyan nem lőtt le senkit. Nagyon be lehetett szarva, ha ennyit telefonált. Vagy egy tájékozatlan, egyszerű ember, aki semmit sem hallott a mobillehallgatásról, vagy azért annyira még se félhetett attól, hogy agyonlövik.

Mindegy, a rendőrségi hajtóvadászat folytatódott. Verbálisan legalábbis. Hogy ki és mi után, és hogyan, az titok, de eredményes nem lett, ugyebár. Horváth Szilárd meg csak remegett és telefonált felváltva.

Vasárnap már tényleg nagyon félhetett az űzött vadként menekülő összefüggésbe hozott. Ügyvédjén keresztül alkudozott a rendőrséggel, egyes hírek szerint a tévétársaságokkal is, hogy ugyan, melyik fizet már többet alsógatyás önfeladásáért. Még a végén megsajnálunk egy csávót, akit jogerősen elítéltek, ráadásul nem egyszer, és nem is éppen bolti lopásért, és aki valószínűleg Orosz Balázs névre kiállított személyi igazolványával minimálbérből tengette becsületes, munkás életét. Szegénykém.

Garamvölgyi László
Aztán végül jelentkezett a mi kis összefüggésbe hozottunk. Beült egy konspiratív taxiba, bekapcsolták a fűtést, meg ne fázzon már szegény, és szépen bement a börtönbe. Azóta semmi. Ügyvédjétől tudjuk: nem kap enni, nem kap inni. Csoda, hogy ezek után nem hajlandó vért adni és pisilni? És azt is tudjuk, a nyelvbűvész Garamvölgyi Lászlótól, hogy soha nem volt gyanúsított, csupán összefüggésbe hozták egy csöppet. (Azóta sem gyanúsítják semmivel.)

Farkas Róbert másik összefüggésbe hozott pedig néha felhívja apukáját, akitől egy éve elköltözött, és azt mondja: nem tett semmit. Ő sem, természetesen.

A rendőrség, szóvivője útján azóta leginkább nem mond semmit. Csak annyit, hogy akár ukránok is lehettek, no meg persze délszlávok. (Azok úgyis olyan veszélyes, harcias emberek, ráadásul érthetetlen nyelven beszélnek.) És azt, hogy Garamvölgyi következő, tisztán fikción alapuló regényének elkészült a vázlata a fondorlatos nyomozókról, akik telefonon cserkésznek be egy szökésben lévő elítéltet, a cseles ügyvédnőről, aki egy igazságért harcoló tévériporter segítségével megmenti egy ártatlanul összefüggésbe hozott, becsületes ember életét.

Akkor most foglaljuk össze, hogy mit tudunk: semmit.

A móri rablógyilkosok meg majd Ukrajnában nyilatkoznak Frei Tamásnak.