Ambrus
-7 °C
3 °C

Déja vu

2004.01.09. 00:55
Amíg fiatal az ember, az idô lassan múlik, hiszen annyi még a felfedezni való. Ahogy gyűlnek a tapasztalatok, úgy gyorsul az idô, rohanni kezdenek a percek, órák, napok, évek. Tudattágító módszerekkel és anyagokkal le lehet ugyan lassítani az idô múlását, de csak idôlegesen. Amint végetér a transz, azonnal folytatódik az öregedés. Az idôt megállítani, az öngyilkosokon és David Bowie-n kívül, akarati úton senki sem tudja. Valamennyiünk lényegének legmélyén óra ketyeg, egyre sebesebben, szabályozva testünk funkcióit, diktálva életünk ritmusát. Belsô óránkat fogantatásunk pillanatában, beállítva, felhúzva kaptuk. Halálunkkal áll le, újraindítani nem lehet.

A 21-ik század negyedik éve tapossa. El akar venni tôle egy újabb dimenziót. Éjszaka van megint, a nappalokat átalussza. Az erkélyen áll és a nyitott szennyvízcsatorna felett végzett tűzijátékot regisztrálja. Politikusok ünneplik odaát, holdudvarjaikban a Jóléti Rendszerváltozást. Azt mondják, mesés kincseket ástak el a környezô hegyek barlangjaiban. Számukra az élet sport, vakáció. Amikor a tough gets going, visszavonulnak meditálni birtokaiikra.

Európa, itt vagyunk! Egyenesen a Szíriuszról, via vidám barakk, zálogház és Suméria.

Korábban egy király volt. Mára egymással ôrzô-védô szövetségben operáló kiskirályságokra bomlott a kolónia. A közös cél a populáció minél teljesebb kizsákmányolása. Az emberiség történelmének legsötétebb korait idézô tisztességtelenségű adó- és járulékrendszerrel az emberek nehezen megkeresett pénzének döntô részét veszik el. Az átláthatatlan, értelmetlen, senkinek felelôsséggel nem tartozó, méregdrága bürokráciával pedig az idejüket.

Új év lesz? Most sem úgy néz ki. Minden jel arra mutat, hogy valami régi ismétlôdik megint, az egyre csendesebb többség számára. Pusztulás, devolúció, kirekesztés, betiltás, kifosztás, Bizánc, összefonódások, elidegenítés, fertôzô, toxikus mocsár. Amit az egyik kézzel ad, azt a másikkal kamatostul visszaveszi. A politika diktatúrája erôsödik. A politikusok kasztja már elérhetetlen magasságban lebeg a csillagközi térben.

Paloták épülnek az üvegzsebben. A hatalom építészei újabb hajóroncsokat álmodnak szárazföldi használatra: a tévén idôs férfi hörög tovább közpénzen. Korábban tartótiszt, ma módos nyugdíjas teszi elém a szép, új világ etikáját: "Ha a bűnös nem érzi magát bűnösnek, nem vonható felelôsségre". Megverték, seprűnyéllel.

A megalázottak és megszomorítottak éneklik az Örömódát. Európa, itt vagyunk! Egyenesen a Szíriuszról, via vidám barakk, zálogház és Suméria. Mi részegen indulunk megmászni az Alpokat és ha vacsorára hívsz, megesszük feleséged ajakrúzsát és teherbe ejtjük a macskád. Mi nem köszönünk meg semmit, nem hívunk vissza és nem válaszolunk elektronikus levelekre, kivéve, ha a gesztusból azonnali hasznot remélünk. Mi nemcsak mindenhez értünk, hanem mindenhez jobban értük. Számunkra kezelhetetlen absztrakciók a fair play és az emberi méltóság

Csikorogva őrölnek a hatalom malmai, hangtalanul öblítenek a pénzmosodák. Ezek a pénzügyi zsenik és nemezetközileg elismert közgazdasági specialisták tényleg elérték, hogy az itteni bérek sokszorosát keresôk Ausztriájában alacsonyabbak legyenek az árak, mint Pakson. Éhséglázadásokra már nincs ereje a populációnak. Akiben még bújkál józan ész, az visszasírja matracán a Monarchiát. Aki pedig az ôrületbe próbál menekülni, azt kilakoltatják.